131+1 a ráadás: Idén új dízeljárművek mellett hidrogénüzemű autóbuszt is beszerez a MÁV-csoport

2025. január 6. hétfő, 14.00

Budapest, 2025. január 6. – 2025-ben is folytatja jármű-fiatalítási programját a MÁV-csoport: a 2018 óta forgalomba állított 2500 darab új autóbusz után az idén 131 db korszerű, dízelüzemű jármű és egy – a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával forgalomba álló – hidrogénmeghajtású autóbusz beszerzésére indított közbeszerzési eljárásokat a nemzet közlekedési vállalata. A folyamatos beszerzéseknek köszönhetően a vállalatcsoport autóbuszflottája érdemben megfiatalodott, az autóbuszok átlagéletkora mindössze ~10 év.

A MÁV-csoport a beruházási hitel rendelkezésre állásától függő, feltételes közbeszerzési eljárás indult 131 darab kéttengelyes, alacsony belépésű, helyközi kialakítású, összesen csaknem 10,5 milliárd forint értékű szóló autóbusz beszerzésére. A járművek Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegye közlekedésében emelhetik a szolgáltatás színvonalát, és legalább az Euro 6-os környezetvédelmi előírásoknak megfelelő dízelmotorral, 2 utasajtóval, fűtő- és hűtőberendezéssel, utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel kell rendelkezniük, illetve a gépkocsivezetővel együtt legalább 82 fő, valamint kerekesszékes utas szállítására is alkalmasnak kell lenniük. A közlekedési vállalat 2025. február 6-ig várja az ajánlatokat a felhívásra.

A MÁV-csoport még tavaly júniusban – a Zöld Busz Program keretében – nyert el 100 százalékos támogatást egy hidrogén-üzemanyagcellás autóbusz beszerzésére  is. A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és az Energiaügyi Minisztérium közös pályázatán elnyert támogatás értéke 267,2 millió forint .

Ennek köszönhetően – a december végén megjelent közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatása után – 2026 közepétől egy károsanyagkibocsátás-mentes, hidrogén-üzemanyagcellával működő, elektromos meghajtású, alacsonypadlós, 3 ajtós, kerekesszékes utas szállítására is alkalmas, legalább 350 km hatótávolságú, szóló felépítésű (nem csuklós) városi autóbusz kezdheti meg szolgálatát Budapest elővárosi közlekedésében. A kiírásnak megfelelően utastájékoztató, utasszámláló és kamerarendszerrel, valamint telemetriával is felszerelt, légkondicionált autóbusz Csepel és Szigetszentmiklós térségében emeli majd az elővárosi közlekedés színvonalát, egy fosszilis üzemanyaggal hajtott jármű kiváltásával évente mintegy 69,5 tonnával csökkentve Budapest elővárosának szén-dioxid-terhelését. Az eljárás ajánlattételi határideje 2025. január 31.

A stratégiai célok elérése és az utasok egyre színvonalasabb kiszolgálása érdekében elengedhetetlen a szolgáltatások és az autóbusz-állomány folyamatos fejlesztése. A MÁV-csoport jármű-fiatalítási programjának keretében 2018 és 2023 között két és félezer új vagy újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, így az elmúlt hat évben a mintegy 5800 darabos járműállomány több mint 40 százalékát lecserélte a közlekedési társaság, ennek köszönhetően az autóbuszflotta átlagéletkora ~10 évre fiatalodott.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Vissza az oldal tetejére Vissza az oldal tetejére