A vakációval érkezik a MÁV-VOLÁN-csoport nyári menetrendje

2024. június 14. péntek, 11.05 / Utolsó módosítás: 2024. július 12. péntek, 16.21
Nyári FLIRT a Balatonnál

Budapest, 2024. június 14. - A nyári tanítási szünet előtt öt héttel, május közepén elindult a MÁV-START előszezoni menetrendje; már ez idő alatt is gyakoribb vonatközlekedéssel, kerékpárszállítási lehetőségek bővítésével segítettük a Balaton megközelítését.

A turisztikai szezon felpörgésével együtt, azaz a vakáció kezdetével járatja csúcsra a balatoni forgalmat a MÁV-VOLÁN-csoport. Június 22-től, a főszezontól kezdődően ugyanis a jelenleginél is több vonatot, IC-kocsit és motorvonatot állítunk forgalomba, ezáltal még több férőhely áll majd az utasaink rendelkezésére, hogy megkönnyítsük, kényelmesebbé tegyük a strandolásra az utazásokat, a tóparti nyaralásokat. A népszerű turisztikai úti célokat sűrűbb közlekedéssel kiszolgáló menetrend szeptember 1-jéig lesz érvényben, azt követően pedig utószezoni menetrenddel nyújtjuk meg a nyarat az előszezonihoz hasonló kínálattal szeptember 22-ig.

A főszezonban már nem csak a fővárost és a Dunántúlt, de a keleti, délkeleti országrészt (Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Békéscsaba, Szeged, Kecskemét és Szolnok térségét) is közvetlen járatokkal fogjuk összekötni a Balatonnal, ahogy tesszük ezt szokás szerint már hosszú évek óta. A Jégmadár expresszt és a bagolyvonatokat is gyakrabban járatjuk az idei főszezonban. A Dunántúli nagyvárosokból is minden nap plusz vonatok indulnak a tóhoz: Győrből a Tanúhegy expresszvonat, Szombathelyről a Lesence expresszvonat és Kék Hullám InterCity, Pécsről pedig a Fenyves expresszvonat.

A Volánbusz helyi, helyközi járataival, valamint az ország számos térségéből biztosít közvetlen eljutást a magyar tengerhez, illetve annak térségében, megkönnyítve nyaralók és kirándulók közlekedését.

A Balatonhoz utazóknak érdemes kihasználni a vadonatúj EMMA (Egységes Menetrend Magyarországon) néven elindult utazástervező rendszert, amellyel bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan tervezheti meg utazását – akár vonattal, akár autóbusszal, vagy pedig ezek kombinációjával szeretne eljutni a tóhoz. Az emma.mav.hu weboldalunkon érhető el a fejlesztésünk.

Az új kedvezményrendszernek és a tarifareformnak, valamint a vármegye- és országbérlet népszerűségének köszönhetően minden esély megvan rá, hogy az utazási kedv elérheti, sőt meghaladhatja a 2023-as rekordévet, amikor a teljes szezonban (elő-, fő- és utó) három millióan utaztak vonattal, és egyre többen autó helyett választják a vasutat a magyar tengerhez utazva. Az utazásszám dinamikus emelkedése bizonyítja, hogy fejlesztésekkel, a szolgáltatási színvonal javításával, a Balaton kényelmesebb elérésével a vasúti közlekedés versenyképessé vált a közútival szemben.

Az idei évtől a rendkívül népszerű vármegye- és országbérletek napijegyváltozatai (Vármegye24, Magyarország24) is felhasználhatók az utazáshoz, ezáltal az egynapos (24 órán belüli) utazások kényelmesebbé és olcsóbbá váltak. Ráadásul a Magyarország24 – helyjegy megváltása mellett – az IC-ken is felhasználható, az adott vármegyére érvényes Vármegye24 napijegy pedig a tómenti utazások során használható. Az idei évtől az eddigi ösztönzők mellé társul, hogy márciustól milliók számára vált kedvezőbbé, olcsóbbá a közösségi közlekedés, a kedvezményre jogosultak és a családok havonta akár több tízezer forintot is spórolhatnak a megfelelő menetjegy, bérlet vagy napijegy választásával, ha vonattal vagy busszal utaznak nyaralni.

A tavalyi évhez hasonló kínálattal, járatsűrűséggel és szolgáltatásokkal várjuk az utazókat idén is a Balaton partjára. Több kerékpárszállítási lehetőséggel és nagyobb személyzettel készülünk a június 22-vel induló főszezonra.

Az utóbbi években a főváros és a Balaton közötti megszokott járatokon kívül (pl. Balaton és Tópart InterCityk, Déli->Parti InterRégiók, Kék Hullám InterCityk, Katica InterRégiók, Vízipók sebesvonatok) június 22-vel közvetlen vonatok indulnak a keleti, délkeleti vármegyékből is a Balatonhoz. A kerékpárosok számára egységes tarifával, a garantált férőhely érdekében minden balatoni járat esetében kerékpárhelyjegy váltási kötelezettséggel és jelentősen növelt kapacitással készülünk.

A Dunakanyart a Velencei-tóval és a Balaton déli partjával összekötő Jégmadár expresszvonat is minden hétvégén közlekedik már az előszezontól, ám július 8-tól augusztus 23-ig naponta fog járni. A főszezonban ez lesz a legnagyobb kapacitású járatunk, ugyanis hétvégenként a két egységnyi emeletes KISS-ben 968 utas számára biztosítunk ülőhelyet. Június 22-től az éjszakai bagolyvonatok már nem csak a déli partot, hanem hétvégenként az északi part településeit is összekötik egymással és a fővárossal. A déli parton minden éjszaka kétóránként közlekednek majd Budapest és Keszthely között, hétvégén pedig órás ütem lesz Budapest és Fonyód között.

A MÁV-VOLÁN-csoport az integrációnak köszönhetően a Volánbusz a vasúti közlekedéshez hangolta a vonat-busz csatlakozásokat a kényelmesebb átszállások biztosítása érdekében, és hogy a vonattal közvetlenül el nem érhető településekről is biztosítsuk a kedvező eljutást a magyar tengerhez. Eddig is a MÁV applikációt, valamint az ELVIRA-t javasoltuk, mint a legegyszerűbb, leggyorsabb jegyváltási módot; erre júniustól azonban újabb érvünk is van, ugyanis már a Volánbusz jegyeit is meg lehet vásárolni az online felületeinken.

A Volánbusz helyi és helyközi járataival idén is megkönnyíti a Balatonnál nyaralók és kirándulók közlekedését, illetve az ország számos térségéből biztosít most is közvetlen eljutást a tóhoz. Változik a Tihanybuszok menetrendje: Balatonfüred és Tihany között a nyári tanítási szünetben, a hétvégi időszakban új Volánbusz-járatok segítik az eljutást. A menetrendi fejlesztésnek köszönhetően hétvégente 9 és 18 óra között már 30 percenként indulnak a körjáratok Balatonfüred és a félsziget között.

Az utasforgalom folyamatos emelkedése miatt minden korábbinál fontosabb, hogy utasaink lehetőleg elővételben, akár napokkal az utazás előtt váltsák meg a jegyüket, helyjegyüket ezáltal – a lehetőségeink figyelembe vételével – az igényekhez jobban tudjuk igazítani a férőhelyeket és zökkenőmentesebb lehet az utazás. A csoportok, kerékpáros csoportok pedig legalább egy héttel előre jelezzék utazási szándékukat a kocsik, ülőhelyek és átszállások leszervezése miatt.

A helyjegy váltása – a Balaton-part menti szakaszok kivételével – valamennyi balatoni InterCity és expresszvonatra kötelező. A hétvégi időszakban a helyjegyeket érdemes több nappal az utazás előtt elővételben megvásárolni, így a másodosztályú InterCity-helyjegyek ára kedvezőbb, mint az utazás napján megváltott társaik. Az InterCity és expresszvonatokon az országbérlet mellé is kötelező helyjegyet váltani.

A járatok és a szolgáltatások bemutatása

Déli part

Budapest és a Balaton déli partja között a sűrűn közlekedő és közvetlen Balaton és Tópart InterCity, valamint a Déli->Parti InterRégió vonatokkal lehet utazni. A hétvégi csúcsidőszakban új Napfürdő expresszvonat közlekedik a Déli pályaudvar és Balatonszentgyörgy között mindkét irányban, vasárnap délutánonként pedig további mentesítő vonatok indulnak a déli partról a főváros felé. Ezenkívül a keleti országrész és a Balaton közötti, a fővárost érintő járatokat is választhatják utasaink. Éjszakánként a Bagolyvonatok garantálják a biztonságos hazajutást.

  • A főváros és Keszthely közötti Balaton IC-k a tavalyihoz hasonló 1. osztályú kocsival és étkezőkocsival közlekednek a teljes szezonban.
  • A Budapest és Nagykanizsa közötti Tópart InterCityk esetében a főszezonban is 1. osztályú kocsikkal és nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsikkal kiegészülve közlekedik. Ezeket a járatokat javasoljuk a kerékpárral utazóknak is.
  • A két InterCity együttesen óránként közlekedik a tó déli partján, utasaink ezekkel juthatnak el a leggyorsabban a fővárosból Siófokra (Kelenföld–Siófok 73 perc) és a déli part egyéb nagyobb településeire.
  • A Budapest és Fonyód (egyes vonatok esetében Balatonszentgyörgy) közötti Déli->Parti InterRégiók alacsonypadlós, klímás FLIRT motorvonatokból állnak, – megkönnyítve az akadálymentes eljutást a magyar tengerhez.
  • A Bagolyvonatok minden éjszaka kétórás ütemben közlekednek Budapest és Keszthely között, hétvégén pedig órás ütem elérhető Budapest és Fonyód között. Fesztiválok idején további sűrítő vonatok közlekednek.

Vonatok a déli partra

Északi part

Az északi part esetében a tavalyihoz hasonló menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok a főszezonban.

  • Budapest és Tapolca között a kétóránként közlekedő Kék Hullám InterCity-k biztosítják az eljutást mindkét irányban. Az IC+ prémium és bisztrókocsikban a könnyed fedélzeti étkezési (lepények, hot dog, édességek, üdítők, sörök) és a kényelmes, emelt szolgáltatási színvonalú utazási lehetőséget is megtalálják utasaink, valamint 2. osztályú IC kocsikat is kapcsolunk az InterCityhez.
  • Budapest és Balatonfüred között naponta kétóránként Vízipók sebesvonatok közlekednek. A tavalyi évhez képest változás, hogy Káptalanfüreden nem állnak meg. Nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi miatt a bicikliseknek ezeket a járatokat javasoljuk.
  • Budapest és Balatonfüred között akadálymentes és klímás FLIRT motorvonatból álló Katica InterRégió vonatok is közlekednek, szintén kétóránként.
  • Balatonfüred és Tapolca között kétóránként személyvonatok is járnak, ezekhez Bz kerékpárszállító mellékkocsikat is kapcsolunk.
  • A főszezontól hétvégenként Bagolyvonatok is járnak az északi parton: péntekről szombatra és szombatról vasárnapra virradó éjszakákon Balatonfüred és Tapolca, valamint Tapolca és Keszthely között.
  • Balatonfüreden csatlakozik a Budapest felől érkező InterCity vonatokhoz a Tihanybusz: a „kincses félszigetet” közösségi közlekedéssel a Volánbusz Tihanybusz nevet és logót viselő 7355-ös járataival lehet megközelíteni.

Vonattal az északi parton

Dunántúli kapcsolatok

A Dunántúl észak-déli irányú fő balatoni kapcsolatát a kétóránként közlekedő Helikon InterRégió vonatok biztosítják Győr és Kaposvár (egyes járatok esetében Pécs) között, Tapolca, Keszthely és Fonyód érintésével. (A Helikon IR vonatok Pécs és Kaposvár közötti szakaszán kötelező a helyjegy.)

A minél több férőhely és eljutási lehetőség biztosítása érdekében a Helikon InterRégiókon kívül naponta szezonális vonatok is közlekednek, ezekhez kerékpárszállító kocsikat is kapcsolunk:

  • a Tanúhegy expresszvonat Győr és Keszthely,
  • a Lesence expresszvonat Szombathely és Keszthely,
  • a Fenyves expresszvonat Pécs és Keszthely között, valamint
  • a Kék Hullám InterCity Budapest–Székesfehérvár–Balatonfüred–Tapolca–Szombathely között.

Az InterCity- és expresszvonatokon a helyjegy váltása kötelező, így az utasoknak garantált ülőhelyet biztosítunk a hétvégi csúcsidőszakban is. Javasoljuk ezen vonatok igénybevételét a Helikon InterRégió vonatok helyett.

Keszthely és Tapolca között kétóránként a Balaton InterCity vonatokhoz csatlakozva személyvonatok is közlekednek, melyek helyjegy váltása nélkül, kerékpárszállítás esetén kerékpárhely foglalása mellett vehetők igénybe.

A Dunántúl számos településéről – többek között Dunaújvárosból, Szekszárdról, Pécsről, Komlóról, Kaposvárról, Lentiből, Nagykanizsáról, Szombathelyről, Zalaegerszegről, Sopronból, Győrből, Esztergomból és Tatabányáról, valamint a járatok útvonalán felszállóhellyel érintett településekről – a Volánbusszal is egyszerűen elérhető a Balaton.  

Kelet-Magyarország a Balaton között

Déli part:

  • Aranypart expressz: Záhony, Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok és Fonyód között közlekedik, 1. osztályú, valamint kerékpárszállító kocsit is kapcsolunk hozzá.
  • Ezüstpart expressz: Miskolc és Fonyód között jár 1. osztályú és kerékpárszállító kocsival is kiegészülve.
  • Aranyhíd expressz: Szeged és Fonyód között biztosítja a közvetlen eljutást. 1. osztályú, továbbá kerékpárszállító kocsi is közlekedik.
  • Vitorlás InterRégió: Szolnok és Fonyód között hétvégénként nagykapacitású KISS motorvonattal biztosítjuk minél több utas számára a közvetlen eljutást.
  • Panoráma expressz: Nyíregyháza, Debrecen és Siófok között hétvégenként emeletes KISS motorvonat közlekedik.
  • Esti Csók InterRégió: vasárnapokon Fonyódról Kőbánya-Kispestre KISS emeletes motorvonattal segítjük a hazajutást a Balaton partjáról.
  • A Volánbusz Salgótarjánból Siófokra, Szegedről, Egerből és Gyöngyösről Siófokra és Keszthelyen át Hévízre, Kecskemétről Dunaújvároson át Siófokra, Zalaegerszegre és Fonyódra, Bajáról pedig Hévízre és Siófokra is indít autóbuszjáratokat. A Békéscsaba–Kecskemét–Dunaújváros–Siófok–Zalaegerszeg közvetlen járattal pedig az ország leghosszabb menetrend szerinti autóbuszvonalán érhető el a Balaton déli partja.

Északi part:

  • Szabolcsi Tekergő expresszvonat: naponta közlekedik Záhony és Zánka-Erzsébettábor között Debrecen, Nyíregyháza, Püspökladány és Szolnok érintésével. Kerékpárszállító kocsival közlekedik, így a kerékpárral utazóknak is érdemes kihasználni.
  • Csabai Tekergő expresszvonat: Békéscsaba és Tapolca között hétvégi napokon jár. Kerékpárszállító kocsival egészítjük ki a bicikliszállítás biztosítása érdekében.
  • Kecskemétről induló autóbusszal Dunaújváros, Székesfehérvár és Veszprém érintésével érhető el az északi part, Bajáról pedig Balatonalmádin át Veszprémbe lehet eljutni.

Jégmadárral a Dunakanyartól a Balatonig

A Jégmadár expresszvonat május 13-tól, az előszezon menetrend bevezetése óta közlekedik a hétvégi és ünnepnapokon – az utószezon végéig közvetlen kapcsolatot biztosítva a Dunakanyar térsége és a Velencei-tó, illetve a Balaton között. Idén is a legkorszerűbb, légkondicionált KISS emeletes motorvonattal utazhatnak utasaink Szob és Fonyód között.

Például a szabadságon lévők, diákok július 8-tól augusztus 23-ig hétköznap is kihasználhatják a közvetlen eljutás lehetőségét, ugyanis ekkor mindennap közlekedik a Jégmadár expressz. Hétvégenként annyi a különbség, hogy két egyéget kapcsolunk össze. Ilyenkor ez lesz az ország legtöbb ülőhelyet biztosító vonata, akár 968-an is válthatnak helyjegyet erre a járatra.

A Jégmadár expresszvonaton hétköznap 12, hétvégén 24/36 kerékpár szállítható. A nyár folyamán tervezzük a vonatban a kerékpárhelyek további bővítését is. Kerékpárszállítás esetén a kerékpárjegyet és kerékpárhelyjegyet (650 Ft) is meg kell váltani.

A járatra az utasoknak helyjegy váltása kötelező, de a Balaton-part mentén helyjegy nélkül lehet utazni. Az országbérlet – a helyjegy megváltása mellett – a teljes útvonalon használható. Ezt a bérletfajtát egy-egy hónapban többször is hosszabb távon – pl. a Balatonhoz – utazóknak megéri vásárolni. Felhívjuk a figyelmet, hogy díjmentes utazás, illetve országbérlet használata esetén is meg kell váltani a helyjegyet.

A helyjegy ára – a vásárlás helyétől, módjától, a kiindulási állomástól, távolságtól, illetve a kedvezményektől, elővételtől függetlenül – egységesen 300 Ft.

Az ELVIRA menetrendtervezőben történő jegyváltás során a grafikus helyfoglaláskor a vonat egységeinek ülőhelyelrendezését mutató ábrán választható ki a megfelelő ülés.

A csomaggal utazók kényelme érdekében néhány ülést fenntartanak a nagyobb csomagoknak, így az emeletes KISS motorvonat egységenként 484 – hétvégenként 968 – ülőhelye közül választhatnak szabadon utasaink a foglaltságtól függően.

Távolsági vasúti járatok a Balatonhoz

A Volánbusz is készül a főszezonra

A Volánbusz helyi és helyközi járataival idén is megkönnyíti a Balatonnál nyaralók és kirándulók közlekedését, illetve az ország számos térségéből biztosít most is közvetlen eljutást a tóhoz.

Helyi járatok

A Volánbusz négy Balaton-parti településen, Siófokon, Balatonfüreden, Keszthelyen és Fonyódon üzemeltet helyi járatokat, melyek helyi jegyekkel és bérletekkel vehetők igénybe.

További információ: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/balaton#helyi

Balatonfüreden csatlakozik a Budapest felől érkező Intercity vonatokhoz a Tihanybusz

A Tihanybusz térképeTihany a legjelentősebb település a Balaton partján, amely nem érhető el vasúttal. A „kincses félszigetet” közösségi közlekedéssel a 7355-ös autóbuszokkal lehet megközelíteni. A Tihanybusz nevet és logót viselő járatok Balatonfüredről körjáratként, két útvonalon érik el Tihanyt, így akár Tihanyon belüli utazásra is igénybe vehetők országbérlettel, Veszprém vármegyebérlettel és napijegyekkel. A nyári tanítási szünetben, a hétvégi időszakban új Tihanybusz-járatok is segítik az eljutást. A menetrendi fejlesztésnek köszönhetően hétvégente 9 és 18 óra között már 30 percenként indulnak a körjáratok Balatonfüred és a félsziget között.

Részletes információ: Változik a Tihanybusz menetrendje (volanbusz.hu)

Bagolyvonatokhoz csatlakozó éjszakai járatok a Káli-medencébe

A nyári tanszünet időtartama alatt péntek és szombat éjszakánként „Káli-kör” elnevezésű, 7702-es vonalszámú autóbuszok közlekednek Tapolcáról Révfülöpre és vissza, Gyulakeszi, Káptalantóti, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Köveskál, Balatonhenye és Kővágóörs települések érintésével. A járatok a Balatonfüred és Tapolca között közlekedő Bagolyvonatokhoz Révfülöp vasútállomáson biztosítanak csatlakozást.

További részletek: Káli-kör – éjszakai járatok közlekedése a Káli-medence térségében (volanbusz.hu)

A helyi járatok, a Tihanybuszok és a Káli-kör járatok menetrendjéről, útvonaláról és díjszabásáról, valamint arról, hogy az egyes városokból, régiókból hogyan érhető el autóbusszal a Balaton, a www.volanbusz.hu/balaton oldalon is lehet tájékozódni.

A Volánbusz balatoni járatai

Tervezzen EMMA-val

A Balatonhoz utazóknak érdemes kihasználni a vadonatúj EMMA (Egységes Menetrend Magyarországon) néven elindult utazástervező rendszert, amellyel bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan tervezheti meg utazását – akár vonattal, akár autóbusszal, vagy pedig ezek kombinációjával szeretne eljutni a tóhoz. Az emma.mav.hu weboldalunkon érhető el fejlesztésünk, mellyel nem csak a vasúti (vonat, hév, vasútvillamos) és helyközi autóbuszos eljutással, hanem több mint 70 település helyi járataival (BKK, DKV, MVK, SZKT, Volánbusz helyijáratok stb.) is lehet tervezni.

A Balatonnál és a Velencei-tónál, illetve ezek térségében a következő települések esetében érhetők el a helyi járatok: Balatonfüred, Érd, Fonyód, Keszthely, Siófok, Székesfehérvár, Veszprém.  

Útvonaltervezésnél az esetleges késésekkel is tervez EMMA, továbbá néhány szolgáltató (például a MÁV-START) esetén fontos szöveges utastájékoztatási információkkal szolgál a forgalmi változásokat, fennakadásokat okozó rendkívüli helyzetekben. A járatok nézetben a járművek pozíciója térképen is megtekinthető, de a helyi és helyközi járatok menetrendjére is lehet szűrni.

Az EMMA nem váltja ki a megszokott jegyértékesítési felületet: a megfelelő útvonal megtervezése és kiválasztása után azonban egyetlen gombnyomással az ELVIRÁ-ra (jegy.mav.hu oldalra) jutva megkezdhető a vonatjegy vásárlása. A rendszerben elérhető szolgáltatók köre a közeljövőben bővülni fog, és célul tűztük ki azt is, hogy a vonatjegyeken túl a Volánbuszokra történő jegyvásárlást is segítse majd EMMA.

Fedélzeti vendéglátás a vonatokon

A 75 éves Utasellátó az idei szezonban is fedélzeti szolgáltatást biztosít a balatoni vonatokon.

A Balaton InterCity vonatokban május 25-től közlekedik napi 8 pár vonatban étkezőkocsi Budapest és Keszthely között, egészen a szezon végéig.

Az Utasellátó idén is igyekezett frissíteni a kínálatán és újabb ételeket vett fel a balatoni étlapra. A streetfood jellegű irányzatot követve újdonságként megjelenik a kínálatban a nachos tál, a sajttal töltött jalapeño és a gyros tál. A sokak által kedvelt hideg és zamatos gyümölcslevesek vonalát követve idén őszibarack-krémlevessel várják az utasokat az étkezőkocsi fedélzetén. A főételek között pedig megjelenik a paradicsomos húsgombóc főtt burgonyával, valamint a zöldborsófőzelék, amely opcionálisan kérhető tükörtojással vagy zöldségpogácsával. Az igazi nyári hangulatot megteremtve egy új, szezonális hamburgerrel is készül az Utasellátó csapata, amely frissítő és ízes összeállítása garantálja az élvezetes étkezést.

A főszezontól a Kék Hullám IC vonatokban a bisztrókocsiban is szolgáltat az Utasellátó:

  • hűtött üdítőitalok, sör, bor
  • lepénykínálat, hot dog
  • édességek
  • prémium kocsirészen utazó utasoknak jegyárban foglalt kávé vagy tea

A fedélzeti konyha és vendéglátás kulisszatitkait a Menetközben podcast adásában szolgáltuk fel nemrégiben.

Melyik vonat klímás?

  • InterRégió vonatok: Déli->Parti és Katica (FLIRT), Helikon (Desiro), Esti Csók és Vitorlás (KISS)
  • KISS és FLIRT motorvonatokból álló expresszvonatok: Jégmadár, Panoráma, Napfürdő
  • Kelet-magyarországi expresszvonatok 1. osztályú kocsijai: Ezüstpart, Aranypart, Aranyhíd
  • InterCityk IC-vonatrésze (1. és 2. osztály)

Kerékpárszállítás a balatoni vonatokon

A főszezonban a MÁV-START minden kerékpárszállításra alkalmas kocsit forgalomba állít. Mind az északi, mind a déli parton közlekednek olyan vonattípusok, melyekben a kerékpárszállítás nagy befogadóképességű kocsiban lehetséges, melyekben akár 30 kerékpár is szállítható:

  • az északi parton a Kék Hullám InterCity vonatokat és a Vízipók sebesvonatokat javasoljuk a kerékpáros utasoknak
  • a déli parton a Tópart InterCity vonatok kerékpáros kapacitása a legnagyobb
  • a Dunántúl felől a Helikon InterRégió vonatok helyett a Lesence, Tanúhegy és Fenyves expresszvonatokat célszerű választania a kerékpárosoknak

A kerékpárszállításhoz a balatoni vonatokon a kerékpárjegy vagy kerékpár országbérlet mellé kerékpárhelyjegy vásárlása is szükséges. Ennek ára 100 és 990 forint közötti, és vonattípusonként eltérő a kapacitás függvényében. Emiatt is érdemes böngészni a kínálatot és a kedvezőbb árú vonatokat választani a bicikliszállításhoz. Ha a kerékpárhelyek egy vonaton elfogynak, akkor más vonatot kell választani az utazáshoz, emiatt tanácsos a kerékpárjegyet és kerékpárhelyjegyet minél korábban, elővételben megváltani.

Március 1-től a tarifaváltozással a kerékpárjegyek is változtak.

  • Kerékpárjegy 500 forintért váltható, kedvezményes kerékpárjegy (pl. Magyar Kerékpárosklub tagoknak és START-klub kártya tulajdonosoknak) 375 forintért
  • Elérhetővé vált a kerékpáros országbérlet, 4950 forintért. A kerékpárhelyjegy váltása a kerékpáros országbérlet mellé is kötelező.

Teljes körű bővebb információ a MÁV-START kerékpáros aloldalán olvasható: https://www.mavcsoport.hu/kerekpar

Kell-e helyjegyet váltani?

Fontos, hogy a megnövekedett utaforgalomra felkészülve a helyjegy váltása minden Balatonhoz közlekedő InterCity- és expresszvonatra kötelező annak érdekében, hogy utasainknak garantált ülőhelyet biztosíthassunk.

A péntektől vasárnapig tartó csúcsidőben közlekedő vonatokra érdemes már több nappal előre jegyet váltani, mert a férőhelyek korlátozottak, a helyek könnyen elfogyhatnak. Helyjegyvásárlásnál az ELVIRA felületén választhatjuk a grafikus (kocsirajz alapján) történő helyfoglalást is.

  • Az 1. osztályra szóló helyjegyet 1990 forintért, prémium osztályra szóló helyjegyet pedig 2990 forintért lehet megvásárolni.
  • A 2. osztályú InterCity-kocsikba a helyjegy az utazást megelőző napon megvásárolva olcsóbb, 650 forint az utazás napján érvényes 990 forintos ár helyett.
  • Az expresszvonatok esetében 300 forintos, kedvezményes helyjegy váltása szükséges.
  • A Balaton partja mentén minden vonaton helyjegymentesen lehet utazni, az összes területileg érvényes napijeggyel vagy bérlettel is (pl. Balaton24, Vármegye24).

Az InterRégió és a személyvonatok helyjegymentesek (a Helikon InterRégió vonatok Pécs és Kaposvár közötti szakaszainak kivételével).

A vármegye- vagy országbérlettel, valamint a Magyarország24 és a Vármegye24 napijeggyel utazók számára a balatoni vonatok közül a személyvonatok és sebesvonatok mindegyike igénybe vehető, azonban a helyjegyes vonatok (InterCity, expressz) csak országbérlettel vagy Magyarország24 napijeggyel és helyjeggyel vehető igénybe a helyjegyes szakaszokon. A tómenti települések közötti utazásokhoz minden jegytípussal használhatók a járatok, helyjegy váltása nélkül is.

A Déli->Parti, és a Katica InterRégiókon, valamint a Vízipók sebesvonaton és a balatonfenyvesi kisvasúton vármegye- vagy országbérlettel és  az új napijegyekkel is lehet utazni. A Fenyves, Lesence és a Tanúhegy expresszvonatokat helyjegy vásárlásával lehet használni, valamint országbérlettel és az új Magyarország24 napijeggyel.

A Jégmadár expresszvonatot Balatonaliga és Fonyód, a Kék Hullám expresszvonatokat Balatonalmádi és Tapolca, illetve Szombathely között, a Győr és Pécs közötti Helikon InterRégió-vonatokatt Győr és Kaposvár között lehet helyjegy nélkül, azaz menetjeggyel, vármegye- és országbérlettel vagy a napijegyekkel is igénybe lehet venni. Pécs és Kaposvár között viszont idén is kötelező a helyjegy váltása. A Fenyves expresszvonatot Fonyód és Keszthely, a Lesence és a Tanúhegy expresszvonatokat pedig Keszthely és Tapolca között lehet helyjegy nélkül, azaz a vármegyebérletekkel és a vármegye napijegyekkel igénybe venni.

Az utasok a MÁV appban vagy az Elvira felületen is tudják ellenőrizni, hogy a vonatra kötelező-e a helyjegy váltása. Amennyiben az utasunk országbérlettel vagy napijeggyel utazik, a kedvezmény beállításával könnyen megvásárolható a helyjegy.

A Balaton 24 napijegyek május 12-től szeptember 22-ig minden nap megvásárolhatók – a tavalyi évhez hasonló áron és felhasználási lehetőséggel. Részletek: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/balaton24

A már megszokott vármegye- és országbérletekről, az új napijegyekről, továbbá a kiterjesztett kedvezményekről az ujtarifa.hu weboldalunkon olvashat bővebben.

Új és felújított jegyautomaták a Balatonnál

A Balaton partján már összesen 37 új és felújított automata áll az utasaink rendelkezésére a forgalmasabb állomásokon és megállóhelyeken, a gyorsabb és kényelmesebb jegy- és bérletvásárlás megkönnyítse érdekében. Az automatákban a népszerű Balaton 24, valamint az ország- és vármegye-bérletek és napijegyek is megvásárolhatók.

Északi parton:

Balatonakarattya, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Alsóörs, Csopak, Balatonarács, Balatonfüred, Révfülöp, Badacsonytomaj, Badacsony, Tapolca állomáson és megállóhelyen;

Nyugati partszakaszon:

Keszthelyen;

Déli parton:

Lepsény, Balatonaliga, Balatonvilágos, Szabadisóstó, Szabadifürdő, Siófok, Balatonszéplak felső, Balatonszéplak alsó, Zamárdi felső, Zamárdi, Szántód, Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyódliget, Fonyód, Balatonfenyves és Balatonszentgyörgy állomáson és megállóhelyen.

Siófokon és Balatonfüreden a felújított automatákon kívül további két új típusú jegykiadóautomata is az utasok rendelkezésére áll.

Azokon az állomásokon, melyeken pénztár vagy automata üzemel, csak érvényes menetjeggyel lehet a vonatokra felszállni, a vonaton menetjegy csak pótdíj váltása mellett vásárolható.

 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság