Vezérigazgatói elismerésben részesíti a vasúttársaság Berta Balázs Attila mozdonyvezetőt és Kovács Imre forgalmi vonalirányítót, akik augusztus 9-én, Hort-Csány állomásnál gyors helyzetfelismerésükkel megelőztek egy vonatbalesetet. A miskolci mozdonyvezetőnek ma adta át a dicséretet Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója.
Budapest, 2019. július 31. – A szentendrei (H5-ös) HÉV vonalán június óta tesztjelleggel, a MÁV alkalmazással online vásárolt HÉV kiegészítő jeggyel is lehet utazni, Budapest közigazgatási határán túlra a MÁV-START Zrt. és a MÁV-HÉV Zrt. együttműködésének eredményeként. E lehetőség tapasztalatait felhasználva, lehetősége lesz az utasoknak a MÁV alkalmazás segítségével jegyet vásárolni két különleges, világszinten egyedinek számító nosztalgiajárműre, melyek augusztus 3-án, H8/H9-es vonalon állnak forgalomba a HÉV 132. születésnapi rendezvényhez kapcsolódóan.
Elkészült a MÁV-START első húsz darab saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki Vasúti Járműjavítási Telephelyen. Augusztusban elkezdődhet további hetven darab, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése, amihez a saját forrás mellett kormányzati költségtérítést is kap a vasúttársaság. A több mint ötvenszázalékos hazai beszállítói aránnyal épülő új flotta nemcsak modern, dizájnos, hanem praktikus, kényelmes, ráadásul a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített is lesz. A prémiumszolgáltatásra vagy csendre, nyugalomra vágyók igényeihez alkalmazkodó fülkék is lesznek az első osztályokon.