Hírfolyam

Ha csak a cégcsoport adott cégének híreire kíváncsi, válasszon céget.
2026. március 24. kedd, 12.13

Újabb lépés Sopron közlekedésének zöldítése felé!

A MÁV-csoport elektromos buszok beszerzését készíti elő

Egy egész flottányi elektromos autóbusz érkezhet a közeljövőben Sopronba a Zöld Busz Program támogatásával, ha eredményesen zárul, majd a forrás biztosításával folytatódik a feltételes közbeszerzési eljárás, amelyet a MÁV-csoport személyszállításért felelős társasága már ki is írt a 6+3 elektromos autóbusz beszerzésére.

Az eljárás nyertesének tisztán elektromos meghajtású, M3/I járműkategóriájú (helyi) kialakítású, alacsony padlómagasságú, városi szóló, 3 utasajtóval ellátott, kerekesszékes utas szállítására is alkalmas, fűtő- és hűtőberendezéssel rendelkező, legalább 280 kWh-s akkumulátorral szerelt, legalább 300 km-es hatótávolság megtételére képes, utastájékoztató-, kamera-, és utasszámláló rendszerrel, valamint telemetriával felszerelt, menetrend szerinti közforgalmú személyszállításra alkalmas autóbuszt kell majd leszállítania a soproniak kiszolgálására.  

Ezzel megkezdődhet az a szakmai és piaci folyamat, amelynek eredményeként Sopron városában meghatározó részben modern és energiahatékony autóbuszok szolgálhatják ki a helyi utazási igényeket, illetve kiépülhet a hozzájuk kapcsolódó töltőinfrastruktúra is. 

2026. március 20. péntek, 11.36

A MÁV-csoport erősítéssel készül a hétvégén várható nagy kerékpáros és utasforgalomra

Vágányzár nehezíti, de a MÁV-csoport különleges megoldásokkal segíti, az utasok pedig elővétellel támogathatják a hétvégi közlekedést!

Budapest, 2026. március 20.Megerősített kapacitással készülünk a hétvégére, mivel a kedvező időjárás várhatóan sok kirándulót és kerékpárost vonz a Balatonhoz és az ország más turisztikai desztinációihoz is.

Az elő- és a főszezonra készülve pályakarbantartási munkálatok zajlanak, így a dél-balatoni vonal egy szakaszán vasúti vágányzár befolyásolja a forgalmat, március 27-ig még pótlóbuszok járnak Székesfehérvár és Lepsény között. A Balatonhoz utazó kerékpárosokat ezért arra kérjük, hogy a tó északi partjára tartó vonatokat válasszák, mert ebbe az irányba biztosítunk jelentős többletkapacitásokat, míg a déli partra csak átszállással, pótlóbuszok igénybe vételével lehet eljutni.

2026. március 16. hétfő, 09.55

Az év második hónapjában még gondot okozott a hó, de már 9%-ot javult a menetrendszerűség

A februári adatok mutatják meg igazán, milyen jelentős hatással volt a vonatok és VOLÁN-buszok közlekedésére az év első hónapját még meghatározó – évtizede nem tapasztalt – télies időjárás, elsősorban a nagymennyiségű hó és a tartós, kemény mínuszok. 

2026. március 13. péntek, 13.08

Plusz járatokkal és több kerékpárhellyel várja a kirándulókat a MÁV-csoport

Még nem az előszezon, de már a turisztikai idény kezdete

A MÁV-csoport március 14-től  beindítja a kiránduló szezont: extra vonatokkal célozzuk a Balatont, a Börzsönyt és a Tisza-tavat, miközben jelentősen bővítjük a kerékpárszállítási kapacitásokat. Utasainknak azt javasoljuk, hogy kirándulásuk megtervezéséhez használják az ország legnagyobb térképes járatinfó és útvonaltervező szolgáltatását,mavplusz.hu-t. A MÁVPlusz applikáción pedig 15 százalékos okoskedvezménnyel vehető igénybe, a távolságtól független, egységes árú 500 forintos kerékpárjegy.

Minden információ a MÁV-csoport kerékpáros aloldalán, egy helyen megtalálható: Kerékpárszállítás belföldi járatainkon | MÁV-csoport

2026. március 13. péntek, 08.26

30 éve a "Gyermekvasút nyomában": 20 km – nappali teljesítménytúra március 15-én

Harminc éve, 1996. március 15-én rendezték meg először a „Gyermekvasút nyomában” nappali teljesítménytúrát, amit idén is március 15-én tartanak a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton, a túra távja is változatlanul 20 kilométer.
A tavasszal megnövekvő kirándulóforgalom miatt mostantól hétvégenként a vonatok már sűrűbben, 40-50 percenként indulnak a végállomásokról.

2026. március 12. csütörtök, 06.00

Megnövelt kapacitással készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre

Március 15-i nemzeti ünnep napján jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért arra kérjük utasainkat, hogy időben tervezzék meg utazásukat, indulás előtt tájékozódjanak az ünnepnapi közlekedési rendről. A várható nagy utazásszámra többlet vasúti, autóbuszos és HÉV kapacitással készülünk.

2026. március 10. kedd, 09.16

ÉKM sajtóközlemény - Visszautasítjuk és cáfoljuk a Telex állításait

A Telex mai, https://telex.hu/belfold/2026/03/10/tuv-budapest-belgrad-muszaki-ellenorzes-tartalom  linken megjelent, Budapest—Belgrád vasútvonalról szóló cikke nem csupán tévedésekkel és csúsztatásokkal van tele, de azt a hamis érzetet kelti, mintha a 150-es vonalon a teherforgalom nem a legszigorúbb biztonsági előírások betartásával zajlana.

2026. március 9. hétfő, 10.11

Lezárult a MÁV-csoport sikeres járműfejlesztési programja: teljes a 40 darabos KISS-flotta Budapest elővárosában

Sikeresen lezárult a MÁV-csoport 2017–2025 évekre szóló járműfejlesztési koncepciójának egyik legfontosabb projektje. Az Európai Unió Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz forrásából 112,899 és 11,899 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítéségével érkezett 19+2 darab korszerű, nagykapacitású Stadler KISS emeletes motorvonat forgalomba állásával új korszak kezdődött a budapesti agglomeráció és a kiemelt távolsági vonalak vasúti közlekedésében.

2026. március 6. péntek, 15.00

Szombattól újra a teljes vonalon közlekednek a vonatok Vác és Balassagyarmat között

Szombat hajnaltól a Vác–Balassagyarmat vonal teljes szakaszára visszatér a vonatközlekedés, azaz Diósjenő és Balassagyarmat között sem kell már pótlóbuszokkal utazni. A munkálatok és a forgalomba helyezés előtt elvégzett pályageometriai mérések befejezése után ma próbavonatokkal is meggyőződtünk arról, hogy a karbantartás eredményes volt, a pálya biztonságosan járható. Utasaink így már megbízhatóbb menetrenddel utazhatnak holnap hajnaltól a  két város között a 75-ös vonalon. Köszönjük utasaink türelmét!

2026. március 1. vasárnap, 09.00

Ha csoportos utazás, akkor előzetes regisztráció!

Kezdődik a kirándulószezon

A tavasz közeledtével idén is felhívjuk a csoportos kirándulások szervezőinek figyelmét: az előzetes bejelentéssel, regisztrációval nemcsak a kényelmes ülőhelyek garantálhatók: a kísérők ingyenes utazása is csak így biztosítható!

A csoportos utazásokra vonatkozó minden szükséges további információ, előzetes regisztrációhoz szükséges elérhetőség és bejelentő lap ezen az oldalon elérhető: http://www.mavcsoport.hu/csoportos

Oldalak

Vissza az oldal tetejére Vissza az oldal tetejére