Futó hírek

Forró volt a hangulat

megjelenés: 2023.07.05. szerda

Ultra Tisza-tó, Tiszafüred 2023.07.01

ultratiszato_2023_004_thumbnail.jpgTalán kevesebben tudnak róla, de a Balatont megkerülő, igazán nagy tömeget megmozgató és ma már ikonikusnak számító Ultrabalaton futóeseménynek van egy „kistestvére”, ami a Tisza-tó körül kerül megrendezésre. Az Ultra Tisza-tó verseny – avagy UTT – idén már hetedik alkalommal várta az egyéni ultrafutókat és a csapatokat, hogy a gáton körbe fussák hazánk vadregényes, mesterséges tavát.

A MÁV VSC futói zsinórban negyedik alkalommal indultak el a múlt szombati megmérettetésen. A tavalyihoz hasonlóan, most is 4 fős, vegyes csapat állt rajthoz. Bár a teljes útvonal hossza az évek során kicsivel mindig nőtt (a kezdeti 111 km-ből az új híd átadása után 126, majd egy kisebb útvonal toldással 130 km lett), de a futóknak most sem a táv leküzdése jelentette a nagyobb legkihívást. Amíg a hamisítatlan meleg, nyárias idő a vízparton nyaralóknak kedvezett, a verseny résztvevőinek igencsak megnehezítette a dolgát. A gáton kanyargó kerékpárút – amin a verseny nagy része zajlik – szinte sehol nincs árnyékban, ezért a 30 fokos melegben szinte izzott a futók talpa alatt az út. A MÁV VSC „Miénk a pálya!” csapata számára a visszafogott tempó és az ilyenkor elengedhetetlen, fegyelmezetten betartott frissítés segítette a sikeres célba érkezést.

És akkor a helytállás eredménye számokban: 130 km, 13 óra 55 perc, kategóriában 22. (33), abszolútban 194. (283)

Csapattagok: Dóráné Tóth Nikoletta, Dóra Tamás, Kiss László, Bukóczki Péter

Galéria az eseményről a képre kattintva, vagy ITT...

 

Előtérben a "girlpower"

megjelenés: 2023.06.05. hétfő

ALDI Női Futógála 2023.06.04

aldi_noi_futogala_2023_004.jpgTöbb, mint 80 évvel ezelőtt a budapesti Népligetben még motorversenyt rendeztek. Hasonló benzingőzös, férfias megmérettetéseket már nem rendeznek a parkban. Van viszont helyette – erős ellentétet képezve – futógála, kifejezetten női nevezők számára. Idén is több távon adtak lehetőséget az indulni vágyó hölgyek számára a szervezők. 10 km-en két sporttársunk is képviselte szakosztályunkat. Ők így élték meg:

„Sok évvel ezelőtt ez a verseny volt az első, közös MÁV-os futásunk, az Aldi női futógála, amelynek fő vonzereje, hogy elég közel kerül megrendezésre minden évben a székházhoz. :)

Idén déli rajtoltatással indult a 10 km-es táv, ami az időjárást tekintve nem volt egy bölcs döntés, de kegyes volt hozzánk a sors, így erős napsütés helyett még kis esőt is kaptunk. Női futóverseny ellenére az „álcázott” fiú iramfutók gyorsan mosolyt csaltak az arcunkra, így kellemesen telt el a trópusi, párás időben a nagyjából 1 óra. 

Krusch Renáta, Szakácsné Orosz Terézia”

 

Élményfutás a XVII. UltraBalatonon

megjelenés: 2023.05.10. szerda

Női és férfi csapatunk is teljesítette a kört

A MÁV VSC a XVII. Ultrabalatonon 2023. - galéria Amikor valami már ötödik alkalommal ismétlődik, az nem a véletlen műve. Ha történetesen ez egy fontos esemény, akkor hagyománynak szokták nevezni. A MÁV VSC futói közül jónéhányan már 5. alkalommal vágtak neki az elmúlt hétvégén a magyar tenger megkerülésének, a XVII. Ultrabalaton keretében. Ez a verseny nem csak a 211 km-es hossza és a helyszín miatt lett híres, hanem arról is, hogy évről-évre egyre több embert mozgat meg. A MÁV VSC – élve a dupla előzetes nevezési lehetőséggel – most először indított egy 9 fős női és egy 7 fős férfi váltót. Az előző négy évben vegyes összetétellel felálló team létszáma az évek alatt 13 főről folyamatosan csökkent, miközben a tó megkerülése egyre rövidebb idővel sikerült. A két csapat tagjainak gerincét adó, UB tapasztalatokkal rendelkező törzsgárdát a fiúknál két, a lányoknál négy új tag erősítette.

 A női váltó első embere szombat reggel 8:36 indította el a csapat óráját, a férfi csapat első futója alig fél óra múlva, 9:03-kor startolt. Az időjárás kegyeibe fogadta ezen a hétvégén a rendezvény több mint 20 ezer résztvevőjét, köztük a mi futóinkat is. A célig remek futóidőben, tempósan fogyott a hátralévő távolság. Remek hangulatban, sérülés nélkül sikerült a tervezetthez képest gyorsabban körbe érni, teljesíteni azt a bizonyos „csak egy kör”-t, Balatonfüredtől Balatonfüredig. Ebben igen nagy szerepe volt a logisztikát biztosító tagoknak is.

És akikre büszkék lehetünk az 1774 elindult és célba is ért, 5-13 fős csapatok között:

MÁV VSC – Miénk a pálya! #girlpower: köridő: 22 óra 24 perc

Babay Írisz, Bakos Krisztina, Bakos Katalin, Dóráné Tóth Nikoletta, Füredi Gerda, Krusch Renáta, Lóha Judit, Riesz Luca, Szakácsné Orosz Terézia

MÁV VSC – Miénk a pálya! #beachboys: köridő: 20 óra 56 perc

Balogh Viktor, Bukóczki Péter, Dóra Tamás, Kiss Balázs, Kiss László, Nagy Tamás, Váry András

A MÁV VSC futószakosztály kimagasló egyéni teljesítményekre képes futója, Drabant István idén 3 társával - igaz nem a VSC színeiben - fantasztikus futással állhatott a dobodó legfelső fokára az őt fő alatti csapatok között. Neki is gratulálunk!

 

Körbe-körbe

megjelenés: 2023.04.17. hétfő

VII. OHP rekordfutás

ohp_futas_2023_04_15_006.jpg A Budapest 10. kerületi Óhegy park 1400 méter hosszú rekortán pályája 2015. óta ad otthont egy szokásostól eltérő futóeseménynek. Itt nincs kijelölt, fix távolság, csak meghatározott idő. A résztvevőknek 2 óra áll rendelkezésre, hogy a futókörön minél több kört tegyenek meg. Minden befejezett kör 1,4 km-rel járul hozzá az összesített távolsághoz. Idén a 2019-ben beállított 5447 km megdöntése volt a cél…

 

 Az elmúlt szombaton több, mint 500 résztvevő kezdte el a körözést a futópályán, akik között két VSC-s tagunk is gyűjtötte a kilométereket. Sajnos ebben az évben sem sikerült megdönteni a korábbi rekordot, de így is szép teljesítmény az összesen lefutott 3374 kör és 4723 kilométer. Ehhez sporttársaink 15 és 12 befejezett körrel, vagyis összesen több, mint 37 kilométerrel járultak hozzá. Néhány kép az eseményről a kis képre kattintva és ITT is elérhető.

 Remek felkészítő volt az Ultrabalatonra!... ;-)

 

#YOLO - Csak egyszer élsz...

megjelenés: 2023.04.13. csütörtök

XVII. Ultrabalaton

 ub logo yolo2023. május 4 - 7. között újra felkerekedik a futótársadalom apraja-nagyja, hogy egyéniben, párban vagy csapatban körbefussa a Balatont.

 A MÁV VSC idén már 5. alkalommal fog indulni az Ultrabalaton eseményen, ráadásul most először két külön nevezéssel: a női csapat 9, a férfi csapat 7 fővel vág neki a 210 km-nek. Az egyéni felkészülés jól halad, de sajnos betegség miatt a tervezett csapatkeret az utolsó pillanatokban is módosításra szorult.

 Abban biztosak lehetünk, akárhogy is alakul, annak a „csak egy kör”-nek a teljesítéséért futóink mindent meg fognak tenni, hisz’ ahogy a verseny mottója is mondja: You Only Live Once! – Csak egyszer élsz!.

Hajrá!

MÁV VSC – Miénk a pálya! #girlpower     ♥     MÁV VSC – Miénk a pálya! #beachboys

 

 

 2022.10.25.

Terepfutás a Balaton-felvidéken

IV. Ultrabalaton Trail, 2022.10.22.

ultrabalaton_trail_2022_10_22_006_thumbnail.jpg Már-már hagyománynak tekinthető, hogy az ország legnagyobb szabású futóeseményén, az UltraBalatonon a MÁV VSC futói is részt vesznek. A tavat tavasszal megkerülő verseny szervezői pár évvel ezelőtt remek érzékkel kezdtek bele egy jellegében és hangulatában teljesen más verseny létrehozásába. Az Ultrabalaton Trail 115 kilométeres nagy távja a Balaton-felvidéken kanyarog, emelkedőkben bővelkedve, számos kis település érintésével. A garantált futóélményeket az ősz csodás színeit felvonultató táj teszi teljessé.

 Az idei eseményen futószakosztályunk a tervezett 6 helyett végül 5 fővel indult a csapatváltóban. A csökkentett létszám, az időjárási viszontagságok és a terepviszonyok sem bizonyultak leküzdhetetlen akadálynak. A váltó utolsó embere este fél 11 előtt lépte át a célvonalat a csopaki versenyközpontban, és ezzel a tavalyitól alig elmaradva, 14 óra 17 perces időeredmény került a „Miénk a pálya” csapatnév mellé.

A csapat összeállítása Szakácsné Orosz Terézia, Dóráné Tóth Nikoletta, Krusch Renáta, Árva Gergő és Dóra Tamás volt. A személyes élményeiket érdemes elolvasni ITT, a galéria pedig ITT érhető el.

 

 2022.10.14.

Együtt robogva...

GYSEV 150 Futónap, 2022.10.01.

futas_gysev150_20221001_007.jpg A GYSEV 150 Futónapot 2022. október 1-én rendezték meg Wulkapordány és Sopron között 22,2 km-es távolságban. A távot lehetőség volt egyénileg, és 2,3,4 fős csapatban is teljesíteni. A MÁV VSC színeiben 2 fős csapatban indult Nagy Andrea és Szakácsné Orosz Terézia futótársunk.

Ez azért is hírérték, mert a MÁV-ot csak ez az egy csapat képviselte, ők pedig egy egyedi pólóval készültek erre az eseményre.

A verseny megszervezése nagyon flottul sikerült, köszönet érte a GYSEV Raaberbahn-nak, a GYSEVCARGO-nak és Sopron Városi Szabadidősport Szövetségnek!

A rajt 10 órakor Wulkapordányból indult. A futókat szeretik az égiek, a verseny alatt tökéletesen alakult az időjárás. Az útvonal többnyire kerékpárúton és mezőgazdasági aszfalt úton haladt, ahol minden egyes elágazásnál segítők álltak és mutatták az útvonalat. A verseny alatt és után készült fotók mutatják a jó hangulatot.

A verseny befejeztével futóinknak a GYSEV vezérigazgatójával, Kövesdi Szilárddal is sikerült egy közös képet készíteniük, ami azért is nagyszerű, mert a Vezérigazgató Úr korábban a MÁV-nál dolgozott..

 2022.09.26.

Jól sikerült szereplés Győrben

28. Sri Chinmoy futófesztivál, Győr 2022.09.25.

futas_srichinmoy_20220925_003_thumbnail.jpg Komoly létszámmal érkezett a MÁV VSC futószakosztálya Győrbe. A béke és harmónia érdekében a lélek mellett a test edzését is fontosnak tartó, Sri Chinmoy szellemiségét képviselő futófesztiválon volt, aki nem először vett részt. Az év során két alkalommal rendezett esemény őszi versenyére, a félmaratoni táv egyéni teljesítésére most négy futótársunk is nevezett, az 5 kilométeres távon pedig VSC-s futónkon kívül egyik félmaratonistánk felesége is megmérette magát, és serleggel térhetett haza. Ez a futóverseny ugyan nem tartozik a legnagyobb tömeget megmozgató rendezvények közé, azonban az őszi színeit mutogató győri Püspökerdő és a Mosoni-Duna holtágának látványa egyedi hangulatot teremtett minden megtett méternek.

 A maratoni távot és – a komoly kitartást igénylő – 6 órás futást teljesítőkkel nem volt kegyes az időjárás, a délelőtt folyamán lehűlt a levegő, befelhősödött és eleredt az eső is, de szerencsére a mi futóink addigra már túl voltak az eredményhirdetésen, amire ezúttal nagyon is megérte várni.

Eredmények (név, absz. helyezés, női/ffi kat. helyezés, korosztályos helyezés):

21 km (112 fő induló)

   Kiss László, 40., 32., 3. (!)

   Bukóczki Péter, 29., 21., 8.

   Dóráné Tóth Nikoletta, 65., 19., 13.

   Dóra Tamás, 69., 48., 24.

15 km (72 fő induló)

   Hornischer Lajos, 28., 21., 4.

5 km (147 fő induló)

   Pető Amália, 41., 10., 1.(!)

   Judák Ambrus, 57., 40., 2. (!)

Az eseményen készült fotókért katt IDE, vagy a kis képre…

 2022.08.31.

Futás a Szilas-patak mentén

5. GARMIN Patakparti futónap 2022.08.27.

futas_garmin_patakpart_20220827_009_thumbnail.jpg A tájékozódás hétköznapi technikája manapság a műholdas navigáció, más néven GPS. A múlt szombaton rendezett futónap kijelölt útvonalához biztosan nem kellett ilyen eszköz, annak ellenére sem, hogy a fő támogató egy ismert, GPS eszközöket gyártó cég volt. Amire viszont szükség volt, az az edzettség és kitartás, mert bizony a meleg nem kímélte a futókat.

 Példásan kiépített kerékpár- és sétaútvonal vezet a Budapest XVI. kerületét keresztülszelő Szilas-patak mentén – egyelőre még csak a Hermina úti bringaparktól – a Naplás-tóig. Ezen a gyakorlatilag sík, jelentősebb kanyaroktól mentes útvonalon lehetett teljesíteni – idén ötödik alkalommal – a 8 vagy 16 km-es távot, és akinek ez nem volt elég, a két táv között indított gyerekverseny alatt megpihenve, mindkét futamot abszolválhatta, ezzel két befutóérmet is begyűjtve.

Reggel 9 órakor indították a 16 km-es táv futóit. A több, mint száz indulóval együtt Dóráné Tóth Nikoletta, Dóra Tamás és Bukóczki Péter is elstartolt. Ahogy fogytak a kilométerek, úgy lett egyre melegebb, ami alaposan széthúzta a mezőnyt és apasztotta a szervezők által biztosított frissítő mennyiségét, meg persze a futók energiáját. Végül a MÁV VSC futói egymástól néhány perc különbséggel, sikeresen léptek át a célvonalon, hogy az igazán mutatós érem a nyakukba kerülhessen.

Az eseményen készült fotókért katt IDE, vagy a kis képre…

 

 2022.07.19.

Egyéjszakás kaland a Dunakanyarban

II. Ultra Lupa-tó, 2022.07.16-17.

II. Ultra Lupa-tó 2022. befutóérem Van az úgy, hogy valami már elsőre annyira őrültnek hangzik, hogy már csak azért is ki kell próbálni. Mint például egy különleges futóverseny. De lehet még izgalmasként tálalni egy tömegsport eseményt?

Nos, a recept a következő: válassz ki egy nagyvárostól távoli helyszínt, jelölj ki egy jó hosszú és látványos útvonalat, fűszerezd egy Dunán történő kompátkeléssel, majd koronázd meg egy esti teljesítéssel. Ugye milyen jól hangzik?

A részletekért kattints IDE…

 

 

 

 2022.07.15.

Két verseny egy hét különbséggel

Nagykáta - terepfutás

futas_futapest_nagykata_20220710_001.jpgSokan vannak olyanok, akik a választott hobbijukat ugyan el tudják fogadtatni a családjuk többi tagjával, de a lelkesedést már kevésbé tudják átragasztani rájuk. Futó szakosztályunk vezetője, Dóra Tamás nem tartozik ebbe a körbe. Az Ultra Tisza-tó izzasztó csapatversenye után egy héttel már egyéniben lépett a Dóra házaspár újra a rajtvonalra, és most fiuk is felhúzta a nyúlcipőt. Jól tette, hiszen korosztályában első helyen ért a célba!

Tamás így foglalta össze a 12,8 km-en szerzett családi élményeiket:

„A terep: homokos földút. Az UTT után regenerációs futásnak szántuk. A terep könnyűnek tűnt, minimális szintemelkedéssel. A süppedős homok és a menet közbeni 2x15 perces zápor hol nehezítette, hogy frissítette a futó dolgát. Nagyfiammal és Nikivel indultunk. Gergő nyomán természetesen csak a porfelhőt láttuk, ő korosztályában első lett. Bő 10 perccel később Niki, majd én is beértem. Hozzá kell tennem, hogy önmagunkhoz képest jó időt mentünk!

Örülök, hogy részt vettünk!”

 

2022.07.14.

Ki a legény/leány a gáton?...

Ultra Tisza-tó 2022.07.02-03.

futas_utt_2022_0702_thumbnail.jpg Az ultrahosszú távok futása már önmagában feszegeti az emberi teljesítőképesség határait. De mi van akkor, ha ehhez nehezítő körülményként szikrázó napsütés, magas hőmérséklet, majd egy kiadós zivatart követő, párás levegő is társul? Ekkor már nem csak a felkészültség számít, nagyon oda kell figyelni a frissítésre, folyadékbevitelre is.

A MÁV VSC futószakosztály – változó csapatösszetétellel – váltóban már több alkalommal vett részt az Ultrabalaton verseny „kistestvérének” tekinthető Ultra Tisza-tó eseményen. A 130 km-es távot végig a Tisza-tó mentén, a gáton körbefutó kerékpárúton teszik meg a versenyzők és mivel mindig júliusba kerül megrendezésre, nappal a kánikulára éppúgy kell számítani, mint a zivatarokra, meg persze este a szúnyogokra. Idén a Molnár Judit, Dóráné Tóth Nikoletta, Kiss László és Dóra Tamás alkotta csapat az időjárással és teljesítőképességükkel dacolva, a csapatok között erős középmezőnyben végeztek. Megmutatták, ők is legények/leányok a gáton!

Tovább a rövid beszámolóhoz…

 

2022.06.24.

Hegymenet a Pilisben

Garmin WTF - Sztendre

futas_wtf_sztendre_20220619_004_thumbnail.jpg  Szentendre emlegetésekor mindenkinek felsejlik a turistákkal tömött, de hangulatos sétálóutcák, a számtalan kézműves terméket kínáló kis üzletek sora, és a Duna-korzó képe. Már kevesebben emlegetik a település határán elhelyezkedő, országunk történeti értékeit rejtő Skanzent, és ennél is kevesebben kapcsolják össze a várost a Pilissel. Pedig a Duna partjától elindulva Szentendre két csodás völgybe, a Bükkös és a Sztaravoda-patakok völgyébe is benyúlik. Így nagyszerű kiinduló pont lehet azoknak, akik a nem riadnak vissza a kitartó kaptatóktól.

 

A július 19-én megrendezett Way To The Forest – SZTENDRE esemény azonban nem a bakancsos kirándulókat csábította az erdőbe, hanem a terepfutás megszállottjait. A szervezők azokra is gondoltak, akik az erdőt igen, de a nyaktörő ösvényeket nem kedvelik, így a Sztaravoda völgyből indulva erdészeti aszfaltúton és túraútvonalon is lehetett többféle távot teljesíteni. Egy valami volt ugyanaz: a jó sok szintemelkedés. A több lehetőség közül a 18 km-es, terepen kijelölt pályát választották futóink, Niki és Tamás. A versenyen szerzett élményeikről született rövid beszámoló az alábbi linken elérhető, ahol az is kiderül, hogyan lehet egy esést mobiltelefonnal tompítani (spoiler: sehogy).

Képgaléria a kis képre kattintva érhető el.

A beszámolóért tovább…

 

2022.06.14.

Betyáros tempó a Mátrában

Parádfürdő - terepfutás

futas_futapest_paradfurdo_thumbnail.jpg Valószínűleg a Mátra említésekor mindenkinek beugrik a hegyvidék betyárokkal való kapcsolata. Talán Vidróczki Márton neve csenghet leginkább ismerősen, mint a betyárok leghíresebbike. Életéről és tetteiről sok írásos emlék és legenda maradt ránk, ám arról nem igazán tudunk, vajon futott-e a zsivány az erdei ösvényeken pusztán kedvtelésből, vagy csak, ha kergették.

Minden esetre az elmúlt hétvégén, Parádfürdőről induló terepfutás résztvevőit biztosan nem a törvény őrei kergették az erdei utakra. A Futapest által rendezett eseményen a VSC színeiben a Dóra házaspár lépett Vidróczki nyomába, de olyan iramban, hogy valószínűleg a hírhedt betyár is elismerően csettintett volna, ha látja. A 10,3 km-es távon 420 méter szintemelkedés, és persze vadregényes rengeteg várt a futókra.

Dóra Tamás rövid beszámolója az alábbi linken, galéria a kis képre kattintva érhető el.

Tovább…

 

2022.06.13.

Futás és a spiritualitás

27. Sri Chinmoy Maraton, Győr

20220508_srichinmoy_02_thumbnail.jpg

 Május 8-án immár 27. alkalommal futottak Győrben egy spirituális vezető nevét viselő versenyen. Sri Chinmoy Bangladesben született, később New Yorkban telepedett le, és a mai kor emberének próbálta megmutatni, hogyan lehet megtalálni a saját és a társadalmi békét, a szív útján át, amihez a sport is lehet egyfajta eszköz.

Sri Chinmoy szerint „sok módja van annak, hogy boldogok legyünk, de sok ember felfedezte, hogy a futás egy igen hatásos módja a boldogság megteremtésének.”

Ezt a szellemi hagyatékot ápolva, futószakosztályunkat ketten is képviselték a győri eseményen. Dr. Szabó-Fekete Ibolya a 21 km-es távon elsőként, Judák Ambrus pedig 5 km-en második helyen értek a célba a korosztályukban. Az ő eredményük is alátámasztja, a kor csak egy szám. Akárcsak a futótáv… ;-)

Teljesítményükért hatalmas elismerés jár!

Az esemény fotói a kis képre kattintva érhetők el.

 

2022.05.31.

Főszerepben a nők

27. Aldi Női Futógála 

futas_aldi_noi_futogala_20220529.jpg

     A MÁV VSC futó szakosztályából két fő képviseltette magát az 5 km-es távon a 27. Aldi Futógálán május 29-én, amely csak a nőkről szól, a nőknek van megrendezve.

 A Budapesten, a Népligetben adott otthont a fergeteges hangulatú, és kiváló időjárási viszonyok mellett megrendezett női közösségi rendezvénynek, amin azért egy-két női ruhába öltözött fiú is előfordult, a móka kedvéért.

 Gratulálunk a hölgyek teljesítményéhez!

 

 

2022.05.25.

Pilisvörösvár is felkerült a futótérképre

I. UBM Red Run futófesztivál

pilisvorosvar_redrun_0005_thumbnail.jpg Bármennyire is népszerű, akár tömegeket is megmozgató sport a futás, még mindig van olyan települése az országnak, ahol nem rendeztek még nagyobb szabású futóversenyt. Azoknak az amatőr futóknak, akik Pilisvörösváron és környékén laknak és szerették volna megmérettetni magukat, meg persze átélni egy nagyszabású futófieszta élményét, most lehetőségük adódott rá anélkül, hogy hosszabban utazni kellett volna érte.

Május 22-én első alkalommal került megrendezésre az UBM Red Run Pilisvörösvár nevű esemény, és hogy minden korosztály, minden felkészütségi szinten álló futója megtalálhassa a számára megfelelő versenyt, rögtön 6 féle távra lehetett nevezni. 

Szakosztályunk színeiben Kiss László futótársunk egyéni indulóként nevezett és nem aprózta el: a félmaratoni (21 km-es) távot választotta. A többi futóval együtt neki is meg kellett küzdemie a meleggel, mint ahogy a szervezők által kijelölt, város utcáin kanyargó pálya emelkedőivel is. 

 Sporttársunk eseményről készült rövid összefoglalóját ITT lehet elolvasni, az eseményen készült fotók a képre kattintva érhetők el.

 

 

2022.05.17.

Tűző nap és vadregényes táj

Salgótarjáni terepfutás

futapest_salgotarjan_0009.jpg Idén hamar beköszöntött a nyárias idő, sokan már a vízpartok közelében keresik a felfrissülést a hőségben. Akik ilyenkor sem szeretnék hanyagolni a futóversenyeket, szívesen cserélik a forró, városi aszfaltcsíkot erdei ösvényekre.

 Május 15-én, vasárnap a Futapest Klub szervezett erdei futóeseményt hazánk méltatlanul hanyagolt, de annál szebb vidékére, a Salgó hegy környékére.

A leghosszabb, 14 km-es távon a MÁV VSC két oszlopos tagja, Dóráné Tóth Nikoletta és férje Dóra Tamás is elstartoltak. A 350 méteres szintkülönbséggel kijelölt pálya útvonala szép helyeken vezette a futóinkat, de a terepviszonyok és a meleg alaposan megizzasztotta őket. A célba érkezés után, nyakba akasztott éremmel, mosolygós fénykép került ki a közösségi oldalukra, a visszatérés ígéretével…

 A hétvége élményeit így foglalták össze:

 „Hirtelen jött ötlettel, a szombati dunai evezést követően, totális sportba fullasztottuk a hétvégét és Niki szülővárosába indultunk terepfutni, az első Futapestes eseményünkre. Utólag visszatekintve vitathatatlan, hogy helyesen tettük! Családias hangulat, fantasztikus környezet, nagy versenyeket túlszárnyaló szervezettség és versenyzőközpontúság, nem is beszélve a részvétel költségeiről! Mindenki győztesként tért haza, aki teljesítette az 5 vagy 14 km távot. Visszatérünk ide és a Futapest más rendezvényeire is.”

Képgaléra a képre kattintva nyílik.

 

2022.05.04.

"Csak egy kör" - negyedszer is Miénk a pálya...

XVI. UlraBalaton

ultrabalaton2022_rajtszam_erem_thumbnail.jpg Kétségtelen, hogy az országban nagyon sok futóversenyt rendeznek egy évben, és ezek között jónéhány komoly múlttal rendelkezik. Mindegyik a maga módján tekinthető egyedülállónak. Az ultrafutók számára a hazai versenyek közül kiemelkedő jelentőséggel bír az elmúlt hét végén lezajlott, idén már 16. alkalommal megrendezett UltraBalaton, amin természetesen nem csak az egyéni ultrafutók krémje próbálja megkerülni a magyar tengert, hanem a 2-13 fős összeállításban starthoz álló, lelkes csapatok is. A MÁV VSC 2019. óta, immár negyedik alkalommal regisztrált a megmérettetésre. Sporttársunk Drabant István a Hangonyi Bódis Run SE 4 fős csapatával állt rajthoz és kategóriájukban 2. helyen zárta a versenyt, míg a céges csapatok között a MÁV VSC Miénk a pálya nevű, 9 fős különítményével minden korábbi saját rekordot megdöntve, 21 óra 44 perc alatt tette meg azt a bizonyos egy kört.

 

Gratulálunk a teljesítményhez!

 

 

 

2022. 04. 11.

Tengerparti hangulat a versenyközpontban

Lupa Sprint 2022.

lupa_sprint_20220411_120752_0.jpg A Budapest határában található Lupa-tó nyáron a fővárosban és környékén élőknek igyekszik „beach” életérzést nyújtani, amihez a tó kristálytiszta vizén túl a pálmákkal is beültetett, homokos part, és az ott felhúzott létesítmények biztosítanak. Április elején nem feltétlenül csábít strandolásra az időjárás, a víz hőmérsékletéről már nem is beszélve. Egy futóverseny központjaként viszont kiváló helyszín lehet.

Így gondolta a Runaway csapata is, és minden korosztály számára teljesíthető távokkal rendezték meg itt a Lupa Sprint eseményüket április 10-én. A 10 km-es távot egyik futótársunk is teljesítette és remek időeredménnyel ért célba. Részletek a lapozás után, a galéria a képre kattintva érhető el.

 

Tovább…

 

 

 

2022. 04. 11.

Tömegek a városért

37. Telekom Vivicittá

  A sorszáma alapján talán kevés is azt mondani, hogy a Vivicittá – ami annyit tesz, városvédő futás – egy hagyományosan megrendezett esemény. Ez ma már egy Budapest nevével összeforrt futófesztivál, amire sok külföldről származó futó is nevez. Évről évre hatalmas tömeget mozgat meg, Tavaly a pandémia miatt halasztott időpontban került megrendezésre. Idén azonban nem volt akadály a tavaszi rajtnak. Annyian indultak el a félmaratoni távon, hogy a szervezők három, külön rajt során indították el a futókat.  A tömegben ott volt Szabó Lajos futótársunk is, aki a reggeli rajtnál még hűvös időben vágott neki a 21 km-nek. Elmondása szerint márciusban a munkája miatt kevesebbet tudott a futásra készülni, emiatt gyengébb idővel ért célba, mint ahogy szerette volna. A teljesítményére így is büszke lehet, a 2 óra 6 perc remek eredmény, amit a futam közben gyönyörűen kisütött nap és a nyakába akasztott érem koronázott meg. Jól szervezett verseny emléke maradt meg benne, a pálya mentén zenével bíztató bandával (no, meg a mobil wc-knél feltorlódott tömeggel).

 

2022.04.01.

Az év első budapesti futóversenye

NN CityRun 2022.

nn_cityrun_2022_bukoczki_peter_001.jpg Az idei év szerencsésen alakul a tömegesemények szervezése szempontjából, hiszen a pandémiás helyzet miatt hozott általános szabályozások kevésbé korlátozzák a nagyobb futóversenyek megrendezését. Budapesten a nagyobb futóversenyek sorát egy új esemény indította. A Maratonman csapata által szervezett NN CityRun többféle távon biztosított lehetőséget azok számára, akik március 20-án, vasárnap délelőtt nem a turisták szokott tempójával szeretnének gyönyörködni a dunai panorámában.

 Az eseményre két futónk is nevezett. Egyikük 11 kilométeren, ő sajnos végül sérülés miatt nem tudott elindulni. Másik szakosztályi tagunk, Bukóczki Péter félmaratoni távra vállalkozott. A versenyen szerzett élményekről hosszabb beszámoló készült, amiért katt a Tovább...-ra, az eseményen készült képeket a képre kattintva lehet megnézni.

 Tovább