A futók nyáron sem pihennek!

2019. június 24. hétfő, 13.29 / Utolsó módosítás: 2019. június 24. hétfő, 13.38
Keszthelyen és a Dunakanyarban is futottak a MÁV VSC Futószakosztályának tagjai

A nyári nagy melegek, a forró körülmények nem riasztották el a MÁV VSC sportembereit, így részt vettek Keszhelyen és a Dunakanyarban is egy-egy számukra emlékezetes futóeseményen.

A Keszthelyi Kilométerek Futóversenyen a MÁV VSC futói.

Hagyományosan Pünkösd vasárnap volt megtartva a KKM verseny, melyen négyen képviseltük a  MÁV VSC futó szakosztályát.

A hőségriadós hét ezen a napon kezdődött.  A 10,5 km-es futam 12 óra 30 perckor rajtolt, de a félmaratonosok is dél körül futottak be.  A távokat lefutottuk, nagy élmény volt, mivel a Balaton mellett a parti sétányon is futottunk kb. 1,5 km-t. Külön érdekessége és vasúti vonatkozása a versenynek, mi szerint a vonatok ilyenkor nem közlekednek, mert a futópálya kétszer is keresztezi a vasúti pályát, ezért most a futóknak volt elsőbbsége!

Lejegyezte és a fotókat készítette:

Judák Ambrus

Keszthely, 2019. június 9. Pünkösd, a Keszthelyi Kilométerek Futóversenyen a MÁV VSC futói. Judák Ambrus Keszthely, 2019. június 9. Pünkösd, a Keszthelyi Kilométerek Futóversenyen a MÁV VSC futói. Dr. Szabó Fekete Ibolya

Keszthely, 2019. június 9. Pünkösd, a Keszthelyi Kilométerek Futóversenyen a MÁV VSC futói. Tóthné Budai Éva Keszthely, 2019. június 9. Pünkösd, a Keszthelyi Kilométerek Futóversenyen a MÁV VSC futói. Judák Viktor Ambrus

Keszthely, 2019. június 9. Pünkösd, a Keszthelyi Kilométerek Futóversenyen a MÁV VSC futói. A Balaton mellett a parti sétányon is futottunk kb. 1,5 km-t. Keszthely, 2019. június 9. Pünkösd, a Keszthelyi Kilométerek Futóversenyen a MÁV VSC futói. Csapatkép.

Keszthely, 2019. június 9. Pünkösd, a Keszthelyi Kilométerek Futóversenyen a MÁV VSC futói. Csapatkép-2. Keszthely, 2019. június 9. Pünkösd, a Keszthelyi Kilométerek Futóversenyen a MÁV VSC futói. Szép befutóérmeket kaptunk.

»  »  »  »  »  »  »  »  »  «  «  «  «  «  «  «  «  «

Holdfény-futás az éjszakában

A MÁV VSC Futó szakosztály oszlopos tagja és kedves felesége (Dóráné Tóth Nikoletta és Dóra Tamás) szép példáját mutatják a szeretetben közös élményszerzésnek: ha tehetik, mindig együtt vesznek részt a különféle futógálákon. Így történt ez most is, amikor 2019-ben, június 14-én már negyedik alkalommal került megrendezésre a nyári éjszakai futás a Dunakanyarban.

Most övék a szó: „Meleg nyári este, milliónyi nézősereg, főként szúnyogok. A naplemente után Szobon egy kis bemelegítő tornával kezdünk, hogy aztán a Szent László templom elől fejlámpával nekivágjunk az éjszakai Duna partnak. Holdfény ragyog, Duna illata lebeg, szentjánosbogarak világítanak, szóval a természet is mindent megtesz a felfokozott hangulatért. A fülledt időben csurog az izzadtság, de a közösen megélt látvány és az éjszakai futás élménye mindenért kárpótol. Szobról indulva áthaladunk Zebegényen, a gyönyörű Dőry kastély kertjén, végül 12 km-el a hátunk mögött (a Visegrádi várral szemben) beérkezünk. Fáklyás befutó, zene, befutóérem és zsíros kenyér vár minket a célban, Nagymaros főterén.”

Holdfény-futás az éjszakában, Dunakanyar, 2019.06.14. Dóra Tamás és felesége, Nikoletta. Megérkezés a helyszínre. Holdfény-futás az éjszakában, Dunakanyar, 2019.06.14. Dóra Tamás és felesége, Nikoletta. A rajt előtt fejlámpával.

Holdfény-futás az éjszakában, Dunakanyar, 2019.06.14. Dóra Tamás és felesége, Nikoletta. Niki és Tomi a célban. Holdfény-futás az éjszakában, Dunakanyar, 2019.06.14. Dóra Tamás és felesége, Nikoletta. A szeretet összeköt - érmek szívvel-lélekkel.