Tudnivalók csoportos utazás szervezéséhez

Társaságunk valamennyi közlekedési módozaton – vonaton, buszon, illetve HÉV-en – biztosítja a csoportos utazás lehetőségét annak érdekében, hogy az együtt utazó csoport egy járattal, többletszervezés nélkül, kedvezményesen, egyes esetekben díjmentesen érhesse el úticélját.

Vasúti utazás során – az utasforgalmi és üzemi viszonyok függvényében – az együttes elhelyezést is biztosítjuk, amennyiben a csoport létszáma jellemzően húsz főnél nagyobb. Az együttes elhelyezés elérhetetlensége esetén alternatív utazási lehetőséget ajánlunk utasaink részére, mely mellett a különvonatok és különkocsik közlekedtetése is elérhető.

A csoportos utazási igények kiszolgálása érdekében minden erőfeszítést megteszünk, ennek azonban előfeltétele a csoportos utazási igények időben történő, a tervezett utazást megelőző bejelentése. A bejelentést elektronikusan ezen az oldalon, illetve telefonon munkanapokon 10:00 és 14:00 között teheti meg. Amennyiben utazása során több közlekedési módozatot kíván igénybe venni, valamennyi ehhez kapcsolódó űrlapon jelezni kell a csoportos utazási szándékot. A csoportos utazást akkor is be kell jelenteni, ha a csoport tagjai ország- vagy vármegyebérlettel rendelkeznek.

A csoportos utazások esetében érdemes elsősorban a kedd-szerda-csütörtöki napokat választani, illetve a reggeli és délutáni csúcsidőn kívül utazni a zsúfoltság elkerülése érdekében.
Adott napra és járatra a csoportok elhelyezésére vonatkozó maximum létszámot Társaságunk a kihasználtság függvényében korlátozhatja.

Az egyes közlekedési módozatokhoz kapcsolódó csoportos utazási tudnivalók az alábbi oldalakon érhetők el.

Vissza az oldal tetejére Vissza az oldal tetejére