Ausztria

Ausztria

Régi ismerős – modern vonatokkal és kedvező árakkal

Hegyek, tavak, hangulatos kis- és nagyvárosok, a zenetörténet legnagyobbjai – Ausztria azonban nemcsak ezért szerethető, és nem csak ezért érdemes felkeresni újra meg újra: még az olyan „örökzöldek” is, mint Bécs vagy Salzburg képesek minden évszakban új arcukat mutatni, és olyan városrészekkel, programokkal és környékbeli látványossággal szolgálni, amelyet eddig nem ismertünk. De ha valami másra vágyunk Graz, Innsbruck vagy Klagenfurt is megér egy utazást.

Budapest és Bécs között mindkét irányban hajnaltól estig óránként indulnak vonatok többségükön étkezőkocsival, akadálymentes utazási lehetőséggel és kerékpárszállítással is. Bécsben átszállva kedvező csatlakozással érhető el Linz, Salzburg, Innsbruck és Graz valamint kétóránként Klagenfurt is. Budapest és Linz, valamint Salzburg között legalább kétóránként járnak közvetlen vonatok, ezekből a nagyvárosokból egy átszállással juthatunk el olyan közkedvelt üdülőhelyekre, mint Mariazell, Bad Ischl, Hallstatt, Zell am See és Bad Gastein. Graz (egy reggeli és egy délutáni vonattal), valamint  Innsbruck és Feldkirch (nappal és éjszaka) naponta kétszer érhető el, átszállás nélkül. A határ menti régiókban további nemzetközi személyvonatok is közlekednek.

A nemzetközi menetrendek pdf formában itt érhetők el.

Ausztria vasúthálózati térképe

A térkép pdf formában is letölthető.

Jegyek és árak

START Europa AT, START Europa Plus AT

Vonathoz kötött, korlátozott számban vásárpéható ajánlat valamennyi, a nemzetközi díjszabásban lévő magyar és osztrák állomás között.

Budapestről 2. osztályon:

 

START Europa
(nem visszaváltható)

START Europa Plus
(az utazás napja előtt visszaváltható)

Bécs

13 €-tól

41,00 €-tól

Graz, Linz

23 €-tól

66,50 €-tól

Salzburg, Klagenfurt

29 €-tól

79,00 €-tól

Innsbruck

41 €-tól

96,50 €-tól

Bregenz

44 €-tól

100,50 €-tól

Gyerekjegyek minden utazásra 5 €-ért (START Europa jeggyel utazó felnőttenként legfeljebb három, 6 és 15 év közötti gyereknek) 

Ha a START Europa jegyek elfogytak, vagy fontosabb a kötöttségek nélküli utazás, válassza Europa Flex ajánlatainkat. Ezeknek, és az 1. osztályon vagy más útvonalakon érvényes START Europa jegyek árairól elérhetőségeinken kaphat több információt..

Tovább a jegyvásárlásra

START Regio AT

Győr és Hegyeshalom között valamennyi állomásról és megállóhelyről Nickelsdorf, Zurndorf, Parndorf, Bruck a.d. Leitha, Neusiedl. am See, Eisenstadt (Kismarton) és Wien (Bécs) állomásokra és vissza.

Árak Bécsbe és Kismartonba 2. osztályon

 

egy útra

hetijegy

havijegy

Győrből

16,30 €

66,60 €

235,00 €

Mosonmagyaróvárról

13,70 €

53,70 €

189,50 €

Hegyeshalomból

12,10 €

45,00 €

159,30 €

Az egyúti jegyek csak a regionális vonatokon, a heti- és havijegyek bármely vonaton használhatók.

Bécsbe 1. osztályú heti- és havijegyek is vásárolhatók, ezeknek, valamint az útvonal többi állomása közötti jegyek árairól  elérhetőségeink bármelyikén kaphat több információt.

Az osztrák KlimaTicket-tel utazók valamennyi jegyet kedvezményes áron vehetik meg.

Valamennyi jegy gyerekeknek és kutyaszállításra is megvásárolható féláron, az útvonalon lévő iskolák tanulóinak pedig 15 % kedvezménnyel.

A regionális vonatokon 2 €-ért, a távolsági vonatokon 5 €-ért szállítható kerékpár, emellett regionális vonatokon 12 €-ért kerékpár-hetijegy is vásárolható!

Felhasználási feltételek
Érvényességi idő

egy útra: 1 nap

hetibérlet: 7 nap

havibérlet: a következő hónap azonos napja előtti napig

1. osztályú utazás 1. osztályra érvényes heti- és havijeggyel, vagy normál árú különbözettel
Útmegszakítás lehetséges
Visszaváltás az érvényesség 1. napja előtt lehetséges
Helyjegy, felárak külön vásárolható (3 €, Business Class 15 €)
Igénybe nem vehető vonatok magánvasutak (pl. regiojet) járatai, egy útra szóló jeggyel a távolsági vonatok (gyors, railjet, EC, EN)
Megvásárolható Pénztárakban, interneten és alkalmazásban is

START Night

Innsbruckba és Feldkirchbe az éjszakai járaton helyfoglalást is tartalmazó jegyekkel lehet utazni

 

Ülőkocsi

Fekvőhelyes kocsi

Hálókocsi

6 ágyas fülkében

4 ágyas fülkében

3 ágyas fülkében (Triple)

2 ágyas fülkében (Double)

1 ágyas fülkében (Single)

START Night (korlátozott számban, nem visszaváltható)

29 €-tól

54 €-tól

64 €-tól

79 €-tól

104 €-tól

179 €-tól

START Night Plus (korlátozott számban, feltételesen visszaváltható)

69 €-tól

94 €-tól

104 €-tól

119 €-tól

144 €-tól

219 €-tól

Gyerekjegy (6-15 éves korig)

15 €

40 €

50 €

65 €

90 €

Felhasználási feltételek

Érvényességi idő

az utazás napja

Vonathoz kötöttség

adott napon induló éjszakai vonat

Utazás magasabb komfortkategóriában

csak azonos komfortkategórián (fekvő/háló) belül

Útmegszakítás

nem lehetséges

Visszaváltás

START Night jegynél nem lehetséges
START Night Plus jegyeknél utazás előtt 2 héttel kezelési költség nélkül, 2 héten belül kezelési költséggel lehetséges
Gyerekjegyek az utazás előtti napig kezelési költség nélkül visszaválthatók

Gyerekkedvezmény

a megadott árakon

Kutyaszállítás

félárú Europa Flex jeggyel, csak ülőkocsiban

Helyjegy, felárak

a jegyek tartalmazzák

Megvásárolható

Pénztárakban és interneten

Ha a START Night jegyek elfogytak, vagy ha fontos, hogy a jegy visszaváltható legyen, akkor a Night Flex jegyekkel utazhat.

A kedvezménykártyák tulajdonosai és a csoportosan utazók kedvezményes áron vásárolhatnak jegyeket, ezek árairól kérjük, tájékozódjon jegypénztárainkban vagy ügyfélszolgálatainkon.

Interrail

Ha körutazást tervez Ausztriában, vagy az ország egy régiójának összes látványosságát szeretné felfedezni, az Interrail bérlettel kedvező áron teheti ezt meg.

Felnőtt bérletek 165 €-tól, ifjúsági bérletek 144 €-tól.

Interrail bérleteket elfogadó vasúttársaságok Ausztriában

Az oda- és visszautazáshoz az Ausztrián kívüli szakaszra nemzetközi jegy vagy az érintett országokra érvényes Interrail bérlet szükséges.

Felárak az éjszakai járatra

 

Ülőkocsi

Fekvőhelyes kocsi

Hálókocsi

6 ágyas fülkében

4 ágyas fülkében

3 ágyas fülkében (Triple)

2 ágyas fülkében (Double)

1 ágyas fülkében (Single)

A teljes útvonalra érvényes Interrail bérlet mellé

19 €

44 €

54 €

69 €

94 €

169 €

Az útvonal egy részére érvényes Interrail bérlet(ek) mellé

74 €

99 €

109 €

124 €

149 €

224 €

Hasznos linkek

További információk

A nemzetközi jegyeket interneten és alkalmazásban minden esetben forintban kell kifizetni, az aktuális, MÁV-START által meghatározott árfolyamon. Nemzetközi pénztárainkban és a vonatokon az árfolyamnak megfelelő forintot és €-t is elfogadunk.

Jelenleg érvényes árfolyam: 

1 € = 390 Ft
 

További kérdéseire a MÁVDIREKT-nél a (+36 1) 349 4949-es számon, vagy nemzetközi pénztárainkban kaphat választ.