A Nyugatiban járt az új KISS

2019. november 23. szombat, 14.15
Több ezer érdeklődő a nyílt napon

Budapest, 2019. november 23. A 40 motorvonatra megkötött keretmegállapodás alapján 2017 augusztusában 11, 2018 decemberében 8 darab emeletes motorvonat szállításáról írt alá szerződést a MÁV-START Zrt., ezek gyártása már folyamatban van. Az idén szeptemberben további 21 KISS gyártására szóló szerződéshez a november 19-én megszületett kormánydöntés értelmében a forrás rendelkezésre áll. A nagy sikerre való tekintettel, a múlt havi nyílt napokat követően, most a Nyugati pályaudvaron lehetett bejárni a jövőre forgalomba álló KISS-t.

KISS motorvonat a Nyugati csarnokában

Az egy hónapja Szolnokon, Vácott és Monoron tartott KISS bemutatókon közel 6 ezren vettek részt, az ország minden részéből érkeztek a látogatók.

Az első ütemben érkező emeletes vonatokat a két legforgalmasabb budapesti elővárosi vonalon állnak forgalomba a Budapest-Nyugati–Vác–Szob (70-es számú) vasútvonalon és a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok (100a) vonalon közlekedik majd. A KISS tágas, légkondicionált utasterében 600-an tudnak kényelmesen, ülve utazni, és a motorvonat az oldalankénti 12 ajtajával megkönnyíti, felgyorsítja az utasok fel-és leszállását az állomásokon. A két, már legyártott, KISS-en a velimi tesztpályán klímateszteket, míg Mindenben menetdinamikai teszteket végeznek. A most bemutatott, jármű hétfőn indul hazai hatósági tesztekre. További két jármű üzembehelyezés alatt áll Dunakeszin, ezt követően indul a mozdonyvezetők oktatása.

Korszerű motorvonatok a budapesti elővárosi vonalakon

A felújítások és a modern motorvonatok forgalomba állítása hozzájárul a menetrend javításához, a pontosabb közlekedéshez, a vonalra jellemző fokozott terhelés kiegyensúlyozottabb eloszlásához is. 2020 tavaszán a MÁV mintegy 6 milliárd forintot csoportosít át a saját forrásaiból, hogy a ceglédi vonal műszaki állapotán javítson. A Nyugati pályaudvar és a Kőbánya-Kispest közötti részen mintegy 14 kilométeren van állandó és 9 kilométeren ideiglenes forgalomkorlátozás. Az elmúlt 10 év legnagyobb volumenű, a MÁV saját forrásából megvalósuló beruházás során a tervek szerint hat hónap alatt felújítják a vágányokat, cserélik az ágyazatot, a felépítményt és a váltókat, emellett szükség szerint javítják a biztosítóberendezéseket és a felsővezetékeket is. Ezt követően megszűnik a 40-60 km/h-s sebességkorlátozás, így visszaállhat az óránkénti 80 kilométeres sebesség a szakaszon. 

Sok volt az érdeklődő

A vasúttársaság az egyéni eljutási lehetőségekkel minden szempontból versenyképes szolgáltatást kíván nyújtani különösen a budapesti elővárosi vonalakon, ezért 2022 végére kizárólag modern motorvonatok (KISS, FLIRT és Desiro) szállítják az utasokat a budapesti elővárosi vonalakon.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: „2020-ban a 19 darab KISS forgalomba állításával új korszak kezdődik a személyszállításban Magyarországon. A kormány friss döntése alapján az idén szeptemberben aláírt második ütem 21 KISS motorvonatára is biztosított a forrás: a 2021 tavaszától érkező 21 új motorvonat 106 milliárd forintra becsült költsége bekerült a következő uniós ciklus magyar költségvetésébe; és ezzel a gyártócég, a Stadler elkezdheti majd ennek a gyártását is. A vasút versenyképességének növelése érdekében tovább folytatjuk  az ötven állomás felújításáról szóló programunkat, valamint jövőre 375 új jegykiadó automatát helyezünk üzembe."

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a KISS bemutatón

Kerékgyártó József, a MÁV-START vezérigazgatója elmondta, hogy „A Nyugati pályaudvar éves utasszáma közel 17 millió, ami naponta majdnem 50 ezer utast jelent, míg az induló és érkező vonatok száma hétköznaponként eléri a félezret. Érezhető változásokat fognak tapasztalni az utasok a vasúti közlekedésben december 15-étől, amikor életbe lép az új menetrend. A váci zónázó vonatok az esti órákban is közlekednek majd. Az esztergomi elővárosi vonalon pedig napközben egyenletesebb eloszlásban nagyobb vonatkínálat lesz. Budapest és Piliscsaba között munkanapokon átlagosan 15 percenként közlekednek majd a vonatok.” 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság