Kiránduljon a MÁV-csoporttal ősszel is

Ősszel is érdemes kihasználni a közösségi közlekedés adta előnyöket, ha kirándulásokat tervezünk. Kedvezményes utazási lehetőséget nyújtanak a MÁV-csoport turisztikai napijegyei, a Magyarország24 illetve a Vármegye24 napijegyek, amikkel az adott régióban vagy az országot behálózó teljes Volánbusz és vasúti hálózaton korlátlanul utazhatunk. Számos úticélhoz könnyen magunkkal vihetjük a kerékpárunkat is a MÁV-START és MÁV-HÉV járatain.

Az utazások tervezésekor EMMA, a MÁV-csoport egységes menetrendi és térképes útvonaltervezője mindig rendelkezésre áll, ahol egy helyen és valós időben követhető minden vonat, Volánbusz és HÉV, továbbá a BKK és számos helyi járat minden lényeges információja, így egyszerűen és könnyen szervezhetjük utazásunkat. 

Hazánk legszebb vasútvonalai azonban önmagukban is megérnek egy utazást. Számos vasútvonal vonalvezetése és építészete gyönyörködtető, harmonizál a tájjal és a környék építészeti értékeivel, a természetet tiszteli, annak szépségét éppenséggel kiemeli. A 19. században épült vasútvonalakat tervező mérnökök sokat adtak arra, hogy a földrajzi-domborzati akadályokat minél regényesebben küzdjék le a vonatok. Ezért alagutakon és völgyhidakon át, erdőket átszelve, folyók, patakok partjain, festői falvak határában vezetnek.

Magyarország legszebb vasútvonalai térkép

Letölthető verzióért kattintson ide

Több, idegenforgalmi szempontból kiemelt városunk (pl. Eger, Tokaj, Szeged, Győr vagy a Balaton menti települések) szívében állnak meg a MÁV-csoport járatai, de számos fürdőváros (mint Hajdúszoboszló vagy Gyula) is jól megközelíthető vonatal és busszal. Sőt, természetesen a főváros esetében is a pályaudvarok a belvárosban, a közösségi közlekedési hálózat rendszerint legfrekventáltabb pontján helyezkednek el. Jó néhány állomás és megállóhely található kiemelt természeti látványosságok közelében, turistautak – többek közt az Országos Kéktúra pecsételőhelyei – mentén, ezáltal a vasútállomások a gyalogos- és kerékpáros túrák igen alkalmas kezdőpontjai lehetnek, illetve a sűrűn elhelyezkedő állomások megadják a lehetőséget, hogy kirándulásunk kezdő- és végpontja eltérő lehessen.

 

Bakonyvasút

 bakony_1_0.jpgA 2021 áprilisában bevezetett Bakony napijegy, amely a környék turisztikailag fontos autóbuszvonalaira is érvényes, rugalmas, egyszerű és versenyképes ajánlat az utazóknak.

 


BŐVEBBEN

A Győr–Veszprém vasútvonal Bakonyon átvezető szakasza az egyik kedvencünk, maga is ipari műemlék. Győrt elhagyva baloldalt percekig csodálhatjuk a pannonhalmi bencés apátság világörökségi épületegyüttesét, majd betérünk a Bakony meredek bércei közé, és hosszan követjük a Cuha-patak völgyét, három alagúton és több patakhídon is áthaladva. Porva-Csesznek és Vinye megállóhely közvetlenül a népszerű turistautak elágazásánál helyezkedik el a Cuha völgyének két végpontjánál, az erdő mélyén. Zircet az arborétum és a ciszterci apátság mellett érjük el. Ezután Eplényen át frissen restaurált műemlék völgyhidakon és szűk ívek sokaságán át ereszkedünk le Veszprémbe. A vonalon kényelmes, tágas kocsik közlekednek, a lehúzható ablakokból gyönyörködhetünk a tájban és nagyokat szippanthatunk a beáramló erdőillatból. A 2021 áprilisában bevezetett Bakony napijegy, amely a környék turisztikailag fontos autóbuszvonalaira is érvényes, rugalmas, egyszerű és versenyképes ajánlat az utazóknak. Az ezredfordulón a megszűnés határára sodródott vasútvonal ezáltal ma gyarapodó utasszámokkal segíti a fenntartható, élményszerű turizmust.

a47a5096-enhanced-nr.jpg

Dunakanyar

Dunakanyar Kiemelkedően szép a Budapest–Vác–Szob vasútvonal Vác és Szob közötti szakasza, ahol a pálya a Dunakanyarban, a folyam  kanyarulatait követve, a Börzsöny meredek hegyoldalaiba bevágva tör utat magának.

 

BŐVEBBEN

Budapesttől alig félórányi vonatútra is festői útvonalakra akadhatunk. Kiemelkedően szép a Budapest–Vác–Szob vasútvonal Vác és Szob közötti szakasza, ahol a pálya a Dunakanyarban, a folyam kanyarulatait követve, a Börzsöny meredek hegyoldalaiba bevágva tör utat magának. A vonatablakból a visegrádi fellegvár, a Pilis csúcsai és a Börzsöny barlangjai is tanulmányozhatók. A vonalon ráadásul zömmel KISS motorvonatok közlekednek, amelyek emeletéről még pazarabb a panoráma, de kétóránként a Csehországba tartó nemzetközi vonatokkal is utazhatunk, amelyeken étkezőkocsiban falatozva is élvezhetjük a Dunakanyar páratlan látványát.

dsc04969.jpg

Balaton

mav_retro_2.jpgBalatonakarattya megállóhely után egy rövid alagút következik, amelyből kibukkanva hirtelen tárul fel a Balaton keleti medencéje teljes szépségében.

 

Bővebben

Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a Balatont sem, különösen a Székesfehérvár-Tapolca és a Tapolca-Keszthely vonalszakaszok szépsége sokadszorra is ámulatba ejti az utast. Balatonakarattya megállóhely után egy rövid alagút következik, amelyből kibukkanva hirtelen tárul fel a Balaton keleti medencéje teljes szépségében. Innentől szinte folyamatosan a tó közvetlen közelében halad a vonal. Aszófőn és Révfülöpön az állomáson állva a vonatablakból jól megfigyelhetők az Árpád-kori templomromok. Jobbról pedig a Balaton-felvidék dombjai, hegyei színesítik a látképet, oldalukon festői présházak százaival. Badacsony és Balatongyörök között a tanúhegyek és a szigligeti vár sziluettje koronázza meg a kilátást. Szinte minden megállóból, állomásról túraútvonalak sokasága indul a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területére.

Balaton

Eger-Szilvásvárad vasútvonal

bukk_2.jpg Az Északi-középhegység legszebb vonalvezetésű vasútja az Eger-Szilvásvárad vasútvonal, amely Budapest felől könnyen megközelíthető az Agria InterRégió vonatainkkal.

 

 

BŐVEBBEN

Az Északi-középhegység legszebb vonalvezetésű vasútja az Eger-Szilvásvárad vasútvonal, amely Budapest felől könnyen megközelíthető az Agria InterRégió vonatainkkal. Miután az Egri csillagokból ismert vár patinás falai között átzakatolt velünk a kis motorvonat, Egervár megállóhelyről pazar kilátás nyílik a száz tornyú városra. Szarvaskő környékén terepasztalt idézve kerülgeti egymást a vasút, az országút és a patak, vasúti alagutakon, hidakon keresztül. Az egész út során gyönyörködhetünk a Bükk erdeinek őszbe csavarodó erdőrengetegjeiben, amelynek Bélapátfalva környékén szinte magashegységi hangulatot ad a Bélkő 800 méter magas zord sziklafala. Szilvásvárad-Szalajkavölgy megállóhely pedig néhány perces sétára található a Szalajka-völgy bejáratától.

bukk

Tisza-tó

tisza-to_2.jpgVáltozatos szépségű a Füzesabony-Debrecen vasútvonal Poroszló-Balmazújváros szakasza, amely előbb a Tisza-tó széles medre felett halad, majd a Hortobágy világörökségi rangú végtelen délibábos pusztaságait szeli át.

 

Bővebben

Azonban nem csupán hegyvidékeinken, hanem az Alföld rónáin is festői vasútvonalak húzódnak. Változatos szépségű a Füzesabony-Debrecen vasútvonal Poroszló-Balmazújváros szakasza, amely előbb a Tisza-tó széles medre felett halad, majd a Hortobágy világörökségi rangú végtelen délibábos pusztaságait szeli át. Hortobágyon a csárdához és a kilenclyukú hídhoz, Poroszlón az Ökocentrumhoz lehet kellemes kirándulást tenni. (A vonal Balmazújváros és Debrecen közötti szakaszán pályafelújítás miatt jelenleg pótlóbuszok közlekednek.)

HÉV

Hév

HÉV kirándulójegyek egyszerű, rugalmas és gazdaságos megoldást kínálnak a kiránduló, akár 10 fős csoportoknak, ezen díjtermék segítségével jelentősen leegyszerűsödik a jegyvásárlási „procedúra”. HÉV kirándulójegyet a H5-ös, valamint a H8-as és H9-es vonalra (utóbbi kettőre együttesen) lehet váltani. 

 

bővebben

HÉV kirándulójegyek egyszerű, rugalmas és gazdaságos megoldást kínálnak a kiránduló, akár 10 fős csoportoknak, ezen díjtermék segítségével jelentősen leegyszerűsödik a jegyvásárlási „procedúra”. HÉV kirándulójegyet a H5-ös, valamint a H8-as és H9-es vonalra (utóbbi kettőre együttesen) lehet váltani. A jegy egy egész napon át (a következő napon hajnali 2 óráig), az adott HÉV-vonal(ak) fővároson kívüli szakaszain használható, bármelyik irányban korlátlan számú utazásra. Pest vármegye számtalan turisztikai kincse elérhető HÉV-vel a túrázó csoportok számára. https://www.mav-hev.hu/hu/hev-kirandulojegyek

HÉV-ek középső (nagyegység esetén 2. és 5.) kocsijában az erre kialakított járműrészen összesen négy kerékpár szállítható, figyelembe véve azt, hogy a kisebb kerekű  (legfeljebb 51 cm (20”) külső kerékátmérőjű) pl. gyermekkerékpárok, rollerek nem számítanak „kerékpárnak”, hanem „csomagok”, így ezeket díjmentesen lehet utaztatni a HÉV-en. A HÉV-megállók peronján felfestett kerékpáros piktogram jelzi, hogy melyik ajtónál lehet kerékpárral felszállni. A HÉV-en is kizárólag a kijelölt helyen és kijelölt kocsikban szabad kerékpárt szállítani, máshol akkor sem, ha a kijelölt részre már nem fér több bicikli. A HÉV-vonalak teljes hosszán 1 db vonaljegy vagy gyűjtőjegy érvényesítésével, kerékpárjeggyel, valamint Kerékpár országbérlettel szállítható kerékpár.

Busszal hazánk kiemelt turisztikai régióiba

dsc_7765_ok_1_veszprem.jpg Az autóbuszjáratok érintik Tokaj térségét, a helyközi járatokkal könnyen megközelíthetőek a borvidék települései és turisztikai látványosságai.

 

bővebben

Dél-Dunántúli régió: Pécsről idén ősszel is kedvezően megközelíthető a Volánbusszal a Mecsek több látnivalója is. A baranyai vármegyeszékhelyről naponta többször is elérhető Cserkút, Kővágószőlős, így a Jakab-hegy térsége is könnyen felfedezhető autóbusszal. Abaligetre, illetve Orfűre is naponta többször indulnak az autóbuszjáratok, így akár körtúra során is felfedezhető a Nyugat-Mecsek vidéke. Hétvégén a túrázáshoz alkalmas időpontban indul közvetlen járat Óbányára, vissza irányban délután, de akár Magyaregregy vagy Hosszúhetény felől is megközelíthető naponta többször a Mecsek hegység keleti része is.

Gyalogtúra a Bükk hegységben: A Volánbusz Miskolc, Tiszai pályaudvar és Bánkút hegytető között szombatonként közlekedő autóbuszjárata kiváló eljutási lehetőséget biztosít a természetet kedvelők számára. Az autóbusz a Tiszai pályaudvarról 8:45-kor, az autóbusz-állomásról 8:55-kor indul a hegytetőre, az autóbuszra Miskolcon belül további megállókban is biztosított a felszállási lehetőség. A minden szombaton közlekedő autóbusz Miskolcon átszállást biztosít a Budapest, illetve a Debrecen–Nyíregyháza felől érkező InterCity vonatokhoz, így az ország távolabbi pontjáról érkezők számára is könnyebben megközelíthető a Bükk-fennsík. Az autóbusz Bánkútról 11:10-kor indul vissza Miskolcra, de a járat végállomásáról kellemes gyalogtúrával egyszerűen elérhető többek között a Garadna-völgy, Lillafüred, Ómassa, Répáshuta, illetve Szilvásvárad is.

Keszthely:A Festetics-kastély, a Balaton Múzeum, a történelmi belváros, szervezett városi séták, fesztiválok, kiállítások, koncertek, színházi előadások, filmvetítések, múzeumi foglalkozások, balatoni sétahajózás, gasztronómiai programok (pl.: gesztenyefesztivál), sportesemények és még számos szabadidős programlehetőség várja Keszthelyen az érdeklődő közönséget. Keszthelyet és környékét is érdemes felfedezni, számos kirándulási- és túralehetőség van a Balaton parti város határain belül és kívül.

Tokaj: a Tokaji borvidék turisztikai látványosságai, települései elérhetők a menetrend szerinti autóbuszjáratokkal, jellemzően szerencsi kiindulással. Egyes járatok vasúti csatlakozást biztosítanak Szerencsen a Miskolc vagy Sátoraljaújhely, illetve Tokajban a Nyíregyháza vagy Szerencs felé közlekedő vonatokhoz is.

Gyermekvasút

gyermekvasut_A budapesti Gyermekvasút egész évben üzemel, csupán szeptembertől májusig hétfői tanítási napokon nem járnak a vonatok. A budai hegyek közkedvelt turistacélpontjai könnyen elérhetőek a kisvonatokkal, így például a főváros legmagasabb pontján lévő jános-hegyi Erzsébet-kilátó, a Hárs-hegyeken lévő Makovecz Imre- és Kaán Károly kilátó vagy a normafai térség számos kirándulóhelye. A hangulatos erdei vonatozást színesíti, hogy a vasúti szolgálatot 10-14 éves gyerekek látják el. Hétvégenként különböző nosztalgiavonatok is forgalomba állnak. Egész évben programokkal készülnek a családoknak és a kisvasútbarátoknak, a menetrend és a kiránduló célpontok elérhetők a Gyermekvasút honlapján.

Balatonfenyvesi kisvasút

kisvasút

A Balatonfenyvesi kisvasút az egyetlen, egész évben üzemelő keskeny nyomtávú vonal az országban, amely nem csak turisztikai látványosság, hanem a hivatásforgalmat is kiszolgálja. 2021-ben 20 év után újraépítették a csisztai ágat, így újból elérhetővé vált a Berek gyógyfürdője. A kisvasúton a Balaton24 napijegyek mellett érvényesek az országbérletek, a Somogy vármegyebérletek, a Somogy vármegye 24, Magyarország24 napijegyek is.  Menetrend és a programok elérhetőek a Balatonfenyvesi kisvasút oldalán.

 

Számos további vasútvonalat is megemlíthetnénk, ahol már maga a vonatút is megér egy utazást, illetve kiválóan kombinálható a vonatozás öröme és a túrázás. A Vác és Balassagyarmat, Hatvan és Somoskőújfalu közötti vasútvonalak festői várromok mentén kanyarognak: a nógrádi, a drégelyi és a somoskői, vár is gyönyörűen látszik a vonatból, illetve jól megközelíthető a legközelebbi állomásokról.  A Dombóvár-Baja vasútvonalon végigutazva egymás után gyönyörködhetünk a Mecsek hegyvidéki panorámájában és a gemenci erdőkben. A Nyíregyháza-Szerencs és a Miskolc-Sátoraljaújhely vasútvonalakról Tokaj-Hegyalja és a Zemplén panorámája tárul fel. Komárom és Esztergom között hosszan kanyarog a személyvonat a Duna partján, és közben a gerecsei falvak, kisvárosok népi építészeti, ipari emlékei is az ablak mellett suhannak el. Szeged és Hódmezővásárhely óvárosát, valamint az Alsó-Tisza árterét az egész nap félóránként közlekedő vasútvillamos korszerű és csendes szerelvényeiről csodálhatjuk meg testközelből.

Turisztikai napijegyek

Ha csak egy-egy napos kiruccanást tennénk, akkor is kedvezményes utazási lehetőséget nyújtanak a MÁV-csoport turisztikai napijegyei, amikkel könnyebben és kedvezőbb áron juthatunk el Magyarország közkedvelt kiránduló- és pihenőhelyeire. Egy-egy napijeggyel az adott régiót behálózó teljes Volánbusz és vasúti hálózaton korlátlanul közlekedhetünk 24 órán keresztül.

Balaton Kiss kicsi

Balaton24