Ősszel is érdemes kihasználni a közösségi közlekedés adta előnyöket, ha kirándulásokat tervezünk. Kedvezményes utazási lehetőséget nyújtanak a MÁV-csoport turisztikai napijegyei, a Magyarország24 illetve a Vármegye24 napijegyek, amikkel az adott régióban vagy az országot behálózó teljes Volánbusz és vasúti hálózaton korlátlanul utazhatunk. Számos úticélhoz könnyen magunkkal vihetjük a kerékpárunkat is a MÁV-START és MÁV-HÉV járatain.
Az utazások tervezésekor EMMA, a MÁV-csoport egységes menetrendi és térképes útvonaltervezője mindig rendelkezésre áll, ahol egy helyen és valós időben követhető minden vonat, Volánbusz és HÉV, továbbá a BKK és számos helyi járat minden lényeges információja, így egyszerűen és könnyen szervezhetjük utazásunkat.
Hazánk legszebb vasútvonalai azonban önmagukban is megérnek egy utazást. Számos vasútvonal vonalvezetése és építészete gyönyörködtető, harmonizál a tájjal és a környék építészeti értékeivel, a természetet tiszteli, annak szépségét éppenséggel kiemeli. A 19. században épült vasútvonalakat tervező mérnökök sokat adtak arra, hogy a földrajzi-domborzati akadályokat minél regényesebben küzdjék le a vonatok. Ezért alagutakon és völgyhidakon át, erdőket átszelve, folyók, patakok partjain, festői falvak határában vezetnek.
Letölthető verzióért kattintson ide
Több, idegenforgalmi szempontból kiemelt városunk (pl. Eger, Tokaj, Szeged, Győr vagy a Balaton menti települések) szívében állnak meg a MÁV-csoport járatai, de számos fürdőváros (mint Hajdúszoboszló vagy Gyula) is jól megközelíthető vonatal és busszal. Sőt, természetesen a főváros esetében is a pályaudvarok a belvárosban, a közösségi közlekedési hálózat rendszerint legfrekventáltabb pontján helyezkednek el. Jó néhány állomás és megállóhely található kiemelt természeti látványosságok közelében, turistautak – többek közt az Országos Kéktúra pecsételőhelyei – mentén, ezáltal a vasútállomások a gyalogos- és kerékpáros túrák igen alkalmas kezdőpontjai lehetnek, illetve a sűrűn elhelyezkedő állomások megadják a lehetőséget, hogy kirándulásunk kezdő- és végpontja eltérő lehessen.
Bakonyvasút
A 2021 áprilisában bevezetett Bakony napijegy, amely a környék turisztikailag fontos autóbuszvonalaira is érvényes, rugalmas, egyszerű és versenyképes ajánlat az utazóknak.
A Győr–Veszprém vasútvonal Bakonyon átvezető szakasza az egyik kedvencünk, maga is ipari műemlék. Győrt elhagyva baloldalt percekig csodálhatjuk a pannonhalmi bencés apátság világörökségi épületegyüttesét, majd betérünk a Bakony meredek bércei közé, és hosszan követjük a Cuha-patak völgyét, három alagúton és több patakhídon is áthaladva. Porva-Csesznek és Vinye megállóhely közvetlenül a népszerű turistautak elágazásánál helyezkedik el a Cuha völgyének két végpontjánál, az erdő mélyén. Zircet az arborétum és a ciszterci apátság mellett érjük el. Ezután Eplényen át frissen restaurált műemlék völgyhidakon és szűk ívek sokaságán át ereszkedünk le Veszprémbe. A vonalon kényelmes, tágas kocsik közlekednek, a lehúzható ablakokból gyönyörködhetünk a tájban és nagyokat szippanthatunk a beáramló erdőillatból. A 2021 áprilisában bevezetett Bakony napijegy, amely a környék turisztikailag fontos autóbuszvonalaira is érvényes, rugalmas, egyszerű és versenyképes ajánlat az utazóknak. Az ezredfordulón a megszűnés határára sodródott vasútvonal ezáltal ma gyarapodó utasszámokkal segíti a fenntartható, élményszerű turizmust.
Dunakanyar
Kiemelkedően szép a Budapest–Vác–Szob vasútvonal Vác és Szob közötti szakasza, ahol a pálya a Dunakanyarban, a folyam kanyarulatait követve, a Börzsöny meredek hegyoldalaiba bevágva tör utat magának.
Budapesttől alig félórányi vonatútra is festői útvonalakra akadhatunk. Kiemelkedően szép a Budapest–Vác–Szob vasútvonal Vác és Szob közötti szakasza, ahol a pálya a Dunakanyarban, a folyam kanyarulatait követve, a Börzsöny meredek hegyoldalaiba bevágva tör utat magának. A vonatablakból a visegrádi fellegvár, a Pilis csúcsai és a Börzsöny barlangjai is tanulmányozhatók. A vonalon ráadásul zömmel KISS motorvonatok közlekednek, amelyek emeletéről még pazarabb a panoráma, de kétóránként a Csehországba tartó nemzetközi vonatokkal is utazhatunk, amelyeken étkezőkocsiban falatozva is élvezhetjük a Dunakanyar páratlan látványát.
Balaton
Balatonakarattya megállóhely után egy rövid alagút következik, amelyből kibukkanva hirtelen tárul fel a Balaton keleti medencéje teljes szépségében.
Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a Balatont sem, különösen a Székesfehérvár-Tapolca és a Tapolca-Keszthely vonalszakaszok szépsége sokadszorra is ámulatba ejti az utast. Balatonakarattya megállóhely után egy rövid alagút következik, amelyből kibukkanva hirtelen tárul fel a Balaton keleti medencéje teljes szépségében. Innentől szinte folyamatosan a tó közvetlen közelében halad a vonal. Aszófőn és Révfülöpön az állomáson állva a vonatablakból jól megfigyelhetők az Árpád-kori templomromok. Jobbról pedig a Balaton-felvidék dombjai, hegyei színesítik a látképet, oldalukon festői présházak százaival. Badacsony és Balatongyörök között a tanúhegyek és a szigligeti vár sziluettje koronázza meg a kilátást. Szinte minden megállóból, állomásról túraútvonalak sokasága indul a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területére.
Eger-Szilvásvárad vasútvonal
Az Északi-középhegység legszebb vonalvezetésű vasútja az Eger-Szilvásvárad vasútvonal, amely Budapest felől könnyen megközelíthető az Agria InterRégió vonatainkkal.
Az Északi-középhegység legszebb vonalvezetésű vasútja az Eger-Szilvásvárad vasútvonal, amely Budapest felől könnyen megközelíthető az Agria InterRégió vonatainkkal. Miután az Egri csillagokból ismert vár patinás falai között átzakatolt velünk a kis motorvonat, Egervár megállóhelyről pazar kilátás nyílik a száz tornyú városra. Szarvaskő környékén terepasztalt idézve kerülgeti egymást a vasút, az országút és a patak, vasúti alagutakon, hidakon keresztül. Az egész út során gyönyörködhetünk a Bükk erdeinek őszbe csavarodó erdőrengetegjeiben, amelynek Bélapátfalva környékén szinte magashegységi hangulatot ad a Bélkő 800 méter magas zord sziklafala. Szilvásvárad-Szalajkavölgy megállóhely pedig néhány perces sétára található a Szalajka-völgy bejáratától.
Tisza-tó
Változatos szépségű a Füzesabony-Debrecen vasútvonal Poroszló-Balmazújváros szakasza, amely előbb a Tisza-tó széles medre felett halad, majd a Hortobágy világörökségi rangú végtelen délibábos pusztaságait szeli át.
Azonban nem csupán hegyvidékeinken, hanem az Alföld rónáin is festői vasútvonalak húzódnak. Változatos szépségű a Füzesabony-Debrecen vasútvonal Poroszló-Balmazújváros szakasza, amely előbb a Tisza-tó széles medre felett halad, majd a Hortobágy világörökségi rangú végtelen délibábos pusztaságait szeli át. Hortobágyon a csárdához és a kilenclyukú hídhoz, Poroszlón az Ökocentrumhoz lehet kellemes kirándulást tenni. (A vonal Balmazújváros és Debrecen közötti szakaszán pályafelújítás miatt jelenleg pótlóbuszok közlekednek.)
HÉV
A HÉV kirándulójegyek egyszerű, rugalmas és gazdaságos megoldást kínálnak a kiránduló, akár 10 fős csoportoknak, ezen díjtermék segítségével jelentősen leegyszerűsödik a jegyvásárlási „procedúra”. HÉV kirándulójegyet a H5-ös, valamint a H8-as és H9-es vonalra (utóbbi kettőre együttesen) lehet váltani.
A HÉV kirándulójegyek egyszerű, rugalmas és gazdaságos megoldást kínálnak a kiránduló, akár 10 fős csoportoknak, ezen díjtermék segítségével jelentősen leegyszerűsödik a jegyvásárlási „procedúra”. HÉV kirándulójegyet a H5-ös, valamint a H8-as és H9-es vonalra (utóbbi kettőre együttesen) lehet váltani. A jegy egy egész napon át (a következő napon hajnali 2 óráig), az adott HÉV-vonal(ak) fővároson kívüli szakaszain használható, bármelyik irányban korlátlan számú utazásra. Pest vármegye számtalan turisztikai kincse elérhető HÉV-vel a túrázó csoportok számára. https://www.mav-hev.hu/hu/hev-kirandulojegyek
A HÉV-ek középső (nagyegység esetén 2. és 5.) kocsijában az erre kialakított járműrészen összesen négy kerékpár szállítható, figyelembe véve azt, hogy a kisebb kerekű (legfeljebb 51 cm (20”) külső kerékátmérőjű) pl. gyermekkerékpárok, rollerek nem számítanak „kerékpárnak”, hanem „csomagok”, így ezeket díjmentesen lehet utaztatni a HÉV-en. A HÉV-megállók peronján felfestett kerékpáros piktogram jelzi, hogy melyik ajtónál lehet kerékpárral felszállni. A HÉV-en is kizárólag a kijelölt helyen és kijelölt kocsikban szabad kerékpárt szállítani, máshol akkor sem, ha a kijelölt részre már nem fér több bicikli. A HÉV-vonalak teljes hosszán 1 db vonaljegy vagy gyűjtőjegy érvényesítésével, kerékpárjeggyel, valamint Kerékpár országbérlettel szállítható kerékpár.
Busszal hazánk kiemelt turisztikai régióiba
Az autóbuszjáratok érintik Tokaj térségét, a helyközi járatokkal könnyen megközelíthetőek a borvidék települései és turisztikai látványosságai.
Dél-Dunántúli régió: Pécsről idén ősszel is kedvezően megközelíthető a Volánbusszal a Mecsek több látnivalója is. A baranyai vármegyeszékhelyről naponta többször is elérhető Cserkút, Kővágószőlős, így a Jakab-hegy térsége is könnyen felfedezhető autóbusszal. Abaligetre, illetve Orfűre is naponta többször indulnak az autóbuszjáratok, így akár körtúra során is felfedezhető a Nyugat-Mecsek vidéke. Hétvégén a túrázáshoz alkalmas időpontban indul közvetlen járat Óbányára, vissza irányban délután, de akár Magyaregregy vagy Hosszúhetény felől is megközelíthető naponta többször a Mecsek hegység keleti része is.
Gyalogtúra a Bükk hegységben: A Volánbusz Miskolc, Tiszai pályaudvar és Bánkút hegytető között szombatonként közlekedő autóbuszjárata kiváló eljutási lehetőséget biztosít a természetet kedvelők számára. Az autóbusz a Tiszai pályaudvarról 8:45-kor, az autóbusz-állomásról 8:55-kor indul a hegytetőre, az autóbuszra Miskolcon belül további megállókban is biztosított a felszállási lehetőség. A minden szombaton közlekedő autóbusz Miskolcon átszállást biztosít a Budapest, illetve a Debrecen–Nyíregyháza felől érkező InterCity vonatokhoz, így az ország távolabbi pontjáról érkezők számára is könnyebben megközelíthető a Bükk-fennsík. Az autóbusz Bánkútról 11:10-kor indul vissza Miskolcra, de a járat végállomásáról kellemes gyalogtúrával egyszerűen elérhető többek között a Garadna-völgy, Lillafüred, Ómassa, Répáshuta, illetve Szilvásvárad is.
Keszthely:A Festetics-kastély, a Balaton Múzeum, a történelmi belváros, szervezett városi séták, fesztiválok, kiállítások, koncertek, színházi előadások, filmvetítések, múzeumi foglalkozások, balatoni sétahajózás, gasztronómiai programok (pl.: gesztenyefesztivál), sportesemények és még számos szabadidős programlehetőség várja Keszthelyen az érdeklődő közönséget. Keszthelyet és környékét is érdemes felfedezni, számos kirándulási- és túralehetőség van a Balaton parti város határain belül és kívül.
Tokaj: a Tokaji borvidék turisztikai látványosságai, települései elérhetők a menetrend szerinti autóbuszjáratokkal, jellemzően szerencsi kiindulással. Egyes járatok vasúti csatlakozást biztosítanak Szerencsen a Miskolc vagy Sátoraljaújhely, illetve Tokajban a Nyíregyháza vagy Szerencs felé közlekedő vonatokhoz is.
Gyermekvasút
A budapesti Gyermekvasút egész évben üzemel, csupán szeptembertől májusig hétfői tanítási napokon nem járnak a vonatok. A budai hegyek közkedvelt turistacélpontjai könnyen elérhetőek a kisvonatokkal, így például a főváros legmagasabb pontján lévő jános-hegyi Erzsébet-kilátó, a Hárs-hegyeken lévő Makovecz Imre- és Kaán Károly kilátó vagy a normafai térség számos kirándulóhelye. A hangulatos erdei vonatozást színesíti, hogy a vasúti szolgálatot 10-14 éves gyerekek látják el. Hétvégenként különböző nosztalgiavonatok is forgalomba állnak. Egész évben programokkal készülnek a családoknak és a kisvasútbarátoknak, a menetrend és a kiránduló célpontok elérhetők a Gyermekvasút honlapján.
Balatonfenyvesi kisvasút
A Balatonfenyvesi kisvasút az egyetlen, egész évben üzemelő keskeny nyomtávú vonal az országban, amely nem csak turisztikai látványosság, hanem a hivatásforgalmat is kiszolgálja. 2021-ben 20 év után újraépítették a csisztai ágat, így újból elérhetővé vált a Berek gyógyfürdője. A kisvasúton a Balaton24 napijegyek mellett érvényesek az országbérletek, a Somogy vármegyebérletek, a Somogy vármegye 24, Magyarország24 napijegyek is. Menetrend és a programok elérhetőek a Balatonfenyvesi kisvasút oldalán.
Számos további vasútvonalat is megemlíthetnénk, ahol már maga a vonatút is megér egy utazást, illetve kiválóan kombinálható a vonatozás öröme és a túrázás. A Vác és Balassagyarmat, Hatvan és Somoskőújfalu közötti vasútvonalak festői várromok mentén kanyarognak: a nógrádi, a drégelyi és a somoskői, vár is gyönyörűen látszik a vonatból, illetve jól megközelíthető a legközelebbi állomásokról. A Dombóvár-Baja vasútvonalon végigutazva egymás után gyönyörködhetünk a Mecsek hegyvidéki panorámájában és a gemenci erdőkben. A Nyíregyháza-Szerencs és a Miskolc-Sátoraljaújhely vasútvonalakról Tokaj-Hegyalja és a Zemplén panorámája tárul fel. Komárom és Esztergom között hosszan kanyarog a személyvonat a Duna partján, és közben a gerecsei falvak, kisvárosok népi építészeti, ipari emlékei is az ablak mellett suhannak el. Szeged és Hódmezővásárhely óvárosát, valamint az Alsó-Tisza árterét az egész nap félóránként közlekedő vasútvillamos korszerű és csendes szerelvényeiről csodálhatjuk meg testközelből.
Turisztikai napijegyek
Ha csak egy-egy napos kiruccanást tennénk, akkor is kedvezményes utazási lehetőséget nyújtanak a MÁV-csoport turisztikai napijegyei, amikkel könnyebben és kedvezőbb áron juthatunk el Magyarország közkedvelt kiránduló- és pihenőhelyeire. Egy-egy napijeggyel az adott régiót behálózó teljes Volánbusz és vasúti hálózaton korlátlanul közlekedhetünk 24 órán keresztül.