Kicsik és nagyok együtt ünnepelték a 140 éves Keleti pályaudvart

2024. augusztus 17. szombat, 11.35 / Utolsó módosítás: 2024. augusztus 17. szombat, 13.22
Fotó- és novellapályázatot hirdet a vasúttársaság
Irány a Keleti

Budapest, 2024. augusztus 17.140 éve nyitott meg a Keleti pályaudvar, 1884. augusztus 16-án gördült ki az első vonat a pályaudvarról Miskolc irányába. A kerek születésnapra változatos programokkal készült a vasúttársaság gyerekek és felnőttek számára egyaránt. A Keleti rejtett zugait bemutató városi sétákra és az esti filmbemutatóra óriási volt az érdeklődés. A gyerekeknek szóló kincskereső program is nagyon népszerű volt, egészen estig lehetett csatlakozni a felfedezőkhöz. A játékos vetélkedő lezárását követően pedig a Keleti pályaudvar évtizedeit bemutató kiállításnak adta át a helyét a Lotz-terem. A kerek évforduló tiszteletére a mai napon fotó- és novellapályázatot hirdet a MÁV.

Családok a Keleti születésnapján

A gyerekeket egész délután kincskereső játék várta pályaudvaron, a felnőtteknek több turnusban járták körbe a csarnok izgalmas, akár utasforgalom elől lezárt pontjait is, vezetett séta keretében. Este az Indul a bakterház című kultfilmet vetítették a moziteremmé alakított Kerepesi csarnokban, előtte Koltai Róbert színművész mesélt a kulisszatitkokról. Kora este megnyílt a Keleti pályaudvar fennállása óta eltelt évtizedeket bemutató novella kiállítás is a Lotz-teremben. Az évforduló alkalmából ismert írók és lelkes amatőrök tollat ragadtak, hogy egy-egy novellájukkal nyújtsanak betekintést az elmúlt közel másfél évszázad hangulatába, a pályaudvar életébe. Így született meg a 14 évtizedről 14 novella, mind az adott kornak megfelelő fényképekkel illusztrálva. A kiállítás tervezetten október végéig tekinthető meg a Lotz-teremben.

Koltai Róbert a vetítésen

 

A Keleti pályaudvar 140. évfordulója alkalmából a vasúttársaság fotó- és novellapályázatot hirdet, értékes nyereményekkel. A fényképezőgépek adta technológia lehetőséget nyújt arra, hogy új perspektívákból lássuk a világot, és most a pályázó is megmutathatja, miként látja ezt az ikonikus budapesti helyszínt a kamerája lencséjén keresztül. A fotókat kizárólag az utasforgalom részére megnyitott területekről vagy közterületről lehet elkészíteni!

Megannyi történet, szomorú, illetve örömteli esemény fűződik az idén 140 éves Keleti pályaudvarhoz.

A novellapályázatra olyan pályaműveket várnak, amelyekben a szerző megjeleníti az ikonikus épületet, a pályázati kiírásban felsorolt témák valamelyikére felfűzve a kitalált történetet.

Novellák a Keleti pályaudvarról

A Keleti 140 digitális és analóg fotópályázat és a novellapályázat beküldési határideje 2024. szeptember 30.

A pályázatok részleteiről illetve a programokról a www.mavcsoport.hu/keleti140 oldalon tájékozódhatnak.

A Keleti pályaudvar mindennapjait bemutató videó az alábbi linken megtekinthető: