A MÁV is csatlakozott a tavaly indult Vers a parton kulturális kezdeményezéshez. Idén Vers a peronon címmel már 13 Balaton-parti vasútállomáson is hallhatók magyar költők versei.
Év eleje óta 745 tonnányi hulladékot vitetett el a MÁV fővárosi és vidéki vasúti területekről. A vasúttársaság illegálisan lerakott szeméthalmok felszámolására indított programja keretében, a mostani járványügyi helyzet mellett is, rendszeresen gondoskodnak a MÁV pályahálózatát és területét csúfító, jellemzően építési-bontási és lakossági hulladék elszállításáról.
Eredményes közbeszerzési eljárást követően kötött szerződést a MÁV FKG vasútépítő karbantartó nagygépek gyártására vonatkozóan. Az új gépek kiemelten fontos szerepet kapnak majd, hiszen ezek beszerzésével lehetőség nyílik cégcsoporton belül, költségmegtakarítás mellett nagyobb hatékonysággal elvégezni a vasúttársaság saját pályakarbantartási- és felújítási munkáit.
Május 6-ától a hatvani (80a) vasútvonal gödöllői szakaszán a felármentesen igénybe vehető vonatokra a MÁV-HÉV; míg a H8-as hévvonalon a MÁV-START bérletei is felhasználhatók utazásra Budapest és Gödöllő között, a Budapest-bérlet felmutatásával együtt.
A 143 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt, halaszthatatlanná vált az épületegyüttes tetőszerkezetének mielőbbi rekonstrukciója. A MÁV állomásfejlesztési projektjének egyik kiemelt felújítása közé sorolt munka biztonságos végrehajtása érdekében a vasúttársaság május 8-ától december elejéig lezárja az utascsarnokot. A munkák ideje alatt a MÁV-START ideiglenes menetrendet vezet be, több vonatot más budapesti állomásra irányít és a vasúttársaság kérésére a BKK is tájékoztatást ad a módosításokról az érintett járatain.
Budapest, 2020. április 28. – A mai napon megállapodást kötött a MÁV-START Zrt. és a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT), melynek célja – a kormányzati, önkormányzati és szolgáltatói célkitűzéseknek megfelelően – a szegedi térséget érintő vasúti és helyi személyszállítási közszolgáltatók közötti hálózati, menetrendi és tarifális együttműködés kialakítása. Az együttműködésnek köszönhetően várhatóan év végén már a MÁV applikációján keresztül is meg tudják vásárolni az utasok a vasúti és a helyi tömegközlekedésre a jegyüket, így érintésmentesen, sorban állás nélkül megválthatják azokat.