Vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a Széchenyihegyi végállomáson. 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket.
A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban rendezik január 26-29. között az AGROmashEXPO-t. Idén immár személyesen várják az érdeklődőket, ahol megtekinthetik a mezőgazdasági gépeket és a technikai innovációkat, illetve részt vehetnek színvonalas szakmai programokon. Az eseményre érkezőknek a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a teljesárú menetjegyek árából Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati és Budapest-Déli, valamint Zugló, Kőbánya-Kispest, Kőbánya felső és Budapest-Kelenföld állomásokra.
A vasúttársaság mélyen elítéli a munkavállalóit ért támadásokat, és mindent megtesz a jegyvizsgálók biztonságának garantálása érdekében. A MÁV-START technikai eszközökkel, figyelemfelhívó kampánnyal, a rendőrség és biztonsági személyzet segítségét is igénybe véve, valamint 2019 szeptembere óta beszerzett 169 testkamera használatával is fellép a munkatársai elleni támadásokkal szemben. A leginkább veszélyeztetett elővárosi vonatokon, amiken kötelező a testkamerák használata, szinte nullára esett vissza a bántalmazások, inzultusok száma. A személyszállítással foglalkozó társaságok közös javaslatára az Országgyűlés módosította a személyszállítási törvényt, melynek köszönhetően már a hangrögzítés is lehetővé vált a testkamerákkal 2022. január 1-jétől. Bár az eszközök képesek lettek volna rá, eddig – a jogszabályoknak megfelelően – csak képfelvétel készítése volt engedélyezett a testkamerákkal. A módosított törvény lehetővé teszi a testkamerák felvételeinek hatékonyabb használatát többek között a bizonyítási eljárások során, ennek révén pedig tovább csökkenhet a közfeladatot ellátó személyek elleni sértő vagy erőszakos cselekmények száma.
A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően újabb hasznos funkcióval bővül a BKK FUTÁR alkalmazás: a MÁV-Volán-csoport által fejlesztett interfészen keresztüli adatszolgáltatásnak köszönhetően már a Budapest-bérletekkel igénybe vehető MÁV-START járatok is megjelennek a felületen. A jövőben utazástervezés esetén ezeket a vonatokat is lehetséges alternatívaként kínálja fel a rendszer.