Budapest, 2023. december 06. – A MÁV-VOLÁN-csoport a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesülettel (VOKE), a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve 17. alkalommal szervezi meg a MÁV-VOLÁN-csoport Országos Véradó Nap programot. A működő egészségügyi ellátáshoz szükség van a vérkészletek folyamatos feltöltésére is, amelyhez 2023. december 8-án (pénteken) országosan 14 helyszínen járulhatnak hozzá az önkéntesek.
Az egy hete újra üzemelő Szeged–Szabadka vasútvonalon utazók a regionális menetjegyek mellett immár bérletet is válthatnak. A rendszeres ingázók és a diákok számára különösen kedvező bérlettípus már megvásárolható Szegeden a vasútállomás és a menetjegyiroda pénztáraiban.
A cégirányítást érintő fontos lépéssel folytatódik a MÁV-VOLÁN-csoport integrációja, miután az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részvényesi határozatában úgy rendelkezett, hogy 2023. december elsejétől közös vezérigazgató és egyesített igazgatóság irányítja a két nagy, személyszállítással foglalkozó közszolgáltató vállalat, a MÁV-START és a Volánbusz tevékenységét.
Budapest, 2023. november 30. – Érdemes az adventi időszakban is a MÁV-VOLÁN-csoport ünnepi díszítésű vagy különleges ajánlatot kínáló járatait választani akár Budapesten, a Balaton környékén vagy Bécsbe utaznánk. Az idei adventi időszakban a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a MÁV-START balatonfenyvesi kisvasútja is különleges járművekkel várja az utasokat, továbbá a MÁV-START két hétvégén is útnak indítja az Advent EuroCity járatát Budapest és Bécs között.
Szeged-Hódmezővásárhely, 2023. november 29. – Két évvel ezelőtt, 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között. A TramTrain népszerűsége töretlen: az utazásszámok az indulás óta folyamatos emelkedést mutatnak, idén októberben egy átlagos munkanapon mintegy 4600 utazáshoz választották az utasok az új járműtípust. A vasútvillamosok több mint 1,7 millió kilométert tettek meg az elmúlt két évben, ez olyan, mintha 43-szor kerülték volna meg a Földet. Ma a reggeli órákban Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téri megállóban kvízjátékkal és nyereményekkel várták az utasokat.
A szokásos éves menetrendváltáshoz igazodva a MÁV-START idén is számos fejlesztést és változást vezet be a vasúti közlekedésben. A december 10-től érvényes, 2023/2024-es vasúti menetrend célja az elmúlt években elért menetrendi fejlesztések megtartása, továbbá – a lehetőségekhez mérten – a kínálat további bővítése és a menetrend szerinti közlekedés javítása. Az új menetrend immár második alkalommal – a járási egyeztetéseken felül megtartott – júliusi online társadalmi egyeztetés lakossági véleményeit és javaslatait is figyelembe veszi több vonal esetében, hogy még inkább az utasok igényeihez igazított gyakorisággal és indulási időkkel közlekedjenek a vonatok. Az utasaink november 29-től tudják megváltani elővételben a menetjegyeket a menetrendváltást követő időszakra.
Budapest, 2023. november 28. – Az összetartozás vasútvonalának nevezte Lázár János építési és közlekedési miniszter a személyforgalomnak nyolc év kényszerszünet után ma hajnalban visszaadott Szeged-Szabadka vasútvonalat, ahol – a két ország között rendszeresen ingázók igényeinek figyelembe vételével – mostantól napi 10 járat (5 vonatpár) közlekedik, megkönnyítve ezzel a reggeli munkába és iskolába járást, illetve a délutáni és esti hazatérést.
Megnyílt az Utasellátó alapításának 75. évfordulója alkalmából az egynapos jubileumi kiállítás Budapesten, a Keleti pályaudvaron. A kiállítás különleges alkalmat ad arra, hogy a Keleti pályaudvar 6. vágányán álló szerelvényen az érdeklődők megtekinthessék az Utasellátó 75 éves működése során szolgálatba állított étkezőkocsikat, amelyeken fizetős vendéglátás működik a rendezvény ideje alatt. A Lotz-teremben bemutatják a vasúti vendéglátás ikonikus szervezetének történetét, emellett színes programokkal várják a látogatókat.