Felkészültünk az autóbuszos közszolgáltatás folytatására!

2024. augusztus 1. csütörtök, 14.56

A Nemzeti Koncessziós Iroda bejelentette, hogy az autóbusszal Magyarország teljes területén végzett helyközi személyszállítási közszolgáltatási szerződés megkötésére irányuló nyílt, tárgyalásos pályázati eljárás indul, a jövőbeli szolgáltatót pedig az Európai Unió hivatalos lapjában előzetes tájékoztató közzétételével induló eljárásrendben, átlátható, tárgyalásos pályázaton választják ki.

A MÁV-VOLÁN-csoport megerősíti, hogy részt vesz a pályázaton, felkészült a versenyre  és eltökélt abban, hogy az eljárás győzteseként a jövőben is Magyarország autóbuszos közszolgáltatójaként szolgálja az utasokat.

A vállalatcsoportnál zajló integráció szerves része a piacnyitásra való felkészülésünknek, a MÁV-START és a Volánbusz egyesítésével létrehozott – autóbuszos szolgáltatásánál a jövőben is a VOLÁN márkanevet használó – személyszállítási vállalatunk versenyképesebbé tételének.

Hiszünk abban, hogy a folyamatosan fejlesztett autóbuszos járműállományunkkal, a hazai kötöttpályás menetrenddel és tarifarendszerrel összehangolt szolgáltatásainkkal, a helyismeretünkkel és az országos jelenlétünkkel, a helyi, helyközi és távolsági közlekedésben szerzett tapasztalatainkkal esélyes versenytársai vagyunk az európai közlekedési piac legtőkeerősebb, legnagyobb szereplőinek is.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság