Az augusztusi kiemelt EKF programokra is érdemes a MÁV-VOLÁN-csoporttal utazni

2023. augusztus 1. kedd, 17.46 / Utolsó módosítás: 2023. augusztus 2. szerda, 16.57

Mától augusztus 6-ig tart az Auer Fesztivál, aminek keretében a nemzetközi komolyzenei paletta meghatározó szereplői lépnek fel Veszprémben. Holnaptól, szintén 6-a vasárnapig rendezik meg a Kőfesztet, a Káli-medence legnagyobb összművészeti fesztiválját. A rendezvények kiemelt EKF programok, így ezekre is kedvezményes utazási lehetőséget nyújt a MÁV-VOLÁN-csoport 2023 forintos Veszprém-Balaton 2023 EKF jegye.

Az Auer Fesztivált a világhírű Auer Lipót hegedűművész és zenepedagógus tiszteletére rendezik meg évről-évre szülővárosában, Veszprémben. Idén, immár 9. alkalommal ad otthont a város a többnapos koncertsorozatnak. Augusztus 1-6. között, két helyszínen, a Hangvilla és a Megyeháza várja a zenei programokra látogatókat.

A Kőfesztet a térség legnagyobb összművészeti fesztiváljaként tartják számon, a népművészet ünnepének is hívják. A 2023-ban ötödik alkalommal tartják meg a rendezvénysorozatot augusztus 2-5. között, aminek Káli-medence 10 települése ad helyszínt.

A MÁV-VOLÁN-csoport mindkét esemény idején kedvezményes utazási lehetőségekkel támogatja a Veszprémbe utazókat. Az augusztusi kiemelt programokra is utazhatunk a 2023 forintos, csak vonaton érvényes menettérti Veszprém-Balaton 2023 EKF jeggyel, ami remek választás a több napos látogatást tervezőknek, az ország bármely pontjáról is érkezzenek.

Továbbra is megváltható a 24 óráig érvényes Veszprém-Balaton EKF24 napijegy, ami a MÁV-START és a Volánbusz több környékbeli járatára és a veszprémi helyi közlekedésben is érvényes. Ez jó lehetőség azoknak, akik Veszprémből a Kőfeszt helyszíneire utaznának. A Veszprém-Balaton 2023 EKF jegy és az EKF napijegy kombinálása költséghatékony utazási lehetőséget biztosít a programokra látogatóknak.

Az esti rendezvények után a Volánbusz éjszakai autóbusz-járatai most is állnak a rendezvények helyszíneiről a környező településekre hazautazók rendelkezésére. Ezen a hétvégén – vagyis péntekről szombatra, illetve szombatról vasárnapra virradó éjszakán – is közlekednek a már megszokott éjszakai járatok Veszprém, illetve a Káli-medence térségében. A Veszprémbe látogatók hazajutását a 7344 Veszprém–Felsőörs–Alsóörs–Lovas–Paloznak–Csopak–Balatonfüred, illetve a 7325 Veszprém–Szentkirályszabadja–Balatonalmádi–Balatonfűzfő–Balatonkenese–Balatonakarattya–Balatonvilágos–Siófok útvonalakon közlekedő autóbuszok segítik. Az autóbuszok Veszprém, Vasútállomásról 23:40-kor, Veszprém, Autóbusz-állomásról 23:55-kor indulnak Balatonfüredre, illetve Balatonalmádin át Siófok irányába. Az éjszakai járatokon felül Veszprém, autóbusz-állomásról augusztus 3-án (csütörtökön) 22:50-kor is indul autóbusz Székesfehérvár felé 7313-as jelzéssel, amely az útvonalba eső településeken is megáll. (Információ:  https://www.volanbusz.hu/hu/hirek/hir/41198).

A Kőfeszt rendezvényein résztvevők számára pedig a Tapolca és Révfülöp között közlekedő, 7702-es vonalszámú „Káli-kör” elnevezésű éjszakai autóbuszok biztosítanak megfelelő hazajutást. A járatok Tapolca, Autóbusz-állomásról 21:50-kor, 23:55-kor és 1:50-kor, míg Révfülöp, Vasútállomásról 23:55-kor, 1:05-kor és 2:55-kor indulnak szintén a péntekről szombatra, illetve szombatról vasárnapra virradó éjszakán. Az autóbuszok Gyulakeszi, Káptalantóti, Salföld, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Köveskál, Balatonhenye és Kővágóörs települések érintésével közlekednek. A járatokon felül a Badacsonytomaj és Alsópáhok között közlekedő, 6363-as vonalszámú éjszakai autóbuszok is segítik a hazajutást. Az autóbuszok Badacsony, Badacsonylábdihegy, Szigliget, Balatonederics, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás, Keszthely, Cserszegtomaj és Hévíz településeken is megállnak. A 6363-as jelzésű autóbuszok péntekről szombatra, és a szombatról vasárnapra virradó éjszakákon Alsópáhok, Alsó megállóhelyről 21:25-kor és 23:45-kor, míg Badacsonytomaj, Vasútállomásról 23:00-kor és 1:15-kor indulnak. (Információ: https://www.volanbusz.hu/hu/hirek/hir/40862)

Továbbá augusztus 5-én, szombaton is utazhatunk Budapestre a MÁV-START 23:41-kor induló gyorsvonatával.

Részletes tudnivalókat a Veszprém-Balaton 2023 EKF jegyről és a Veszprém-Balaton EKF24 napijegyről, valamint az éjszakai járatokról az alábbi oldalon olvashatnak: www.mav.hu/veb2023ekf

 

Budapest, 2023. augusztus 1. 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság