Április 7-étől érvényesek a 2023/24-es menetrend tavaszi módosításai

2024. április 2. kedd, 13.29 / Utolsó módosítás: 2024. április 4. csütörtök, 16.52
Több mint 40 vonalon lép életbe az ingázók számára kedvező változás

Az utazói visszajelzések és a szakmai tapasztalatok figyelembevételével az idei tavaszon is kisebb mértékben módosítottuk, frissítettük a decemberben meghirdetett menetrendet.

A szokásos, ún. évközbeni menetrendmódosítástól, azaz április 7-től több mint 40 vasútvonalon alkalmazkodik még jobban a MÁV-VOLÁN-csoport 2023/2024-es menetrendje a munkába és iskolába járási, illetve a hazautazási és átszállási szokásokhoz.

A menetrend további felülivizsgálata az idei esztendőben is további két alkalommal – a nyári szezon kezdetén, illetve a tanév indulásakor, szeptemberben – lesz.

A jelenlegi, december 14-ig érvényes vasúti menetrend módosítása során – a járási egyeztetéseken túl – a tavaly nyári online társadalmi egyeztetés lakossági véleményeit és javaslatait is figyelembe vettük több vonal esetében, hogy a vonatok még inkább az utasok igényeihez igazított gyakorisággal és indulási időkkel közlekedhessenek, így téve vonzóbbá a közösségi közlekedést és növelve annak versenyképességét az egyéni közlekedéssel szemben.

(A menetrend érvényességén belül az utasok számára kedvezőbb, rugalmasabb utazás biztosítása érdekében a szokásoknak megfelelően összesen évi három alkalommal – idén áprilisban, júniusban a nyári szezon kezdetekor, majd azt követően szeptemberben – végzünk évközi menetrendi módosítást.)

Április 7-től, a szokásos évi első menetrendmódosítással a következő újításokat, jobb csatlakozásokat, finomhangolásokat vezeti be a MÁV-VOLÁN-csoport.

Néhány kiemelt változás:

  • Április 15-től a késő esti és éjszakai közlekedési rend átalakításával Érd és térségének kiszolgálása egyenletesebbé válik, a Déliből induló járatok esetében 30 perces követés lesz: a személyvonatok Székesfehérvár felé óra 20 perckor, Pusztaszabolcs felé óra 50 perckor indulnak a Déli pályaudvarról.
  • A Pécs és Keszthely közötti Fenyves expresszvonatpár közlekedési időszaka a csoportos utazások kiszolgálása érdekében kibővül. Április 7-től április 30-ig, tovább az utószezon végétől november 3-ig szombat, vasárnap és ünnepnapokon, május 1-jétől az utószezon végéig naponta közlekedik. Kapostüskevár megállóhelyen is megáll a Fenyves expressz.
  • Vasárnapi napokon a Pápa, Celldömölk, Tapolca térségéből Pécsre irányuló  diákforgalom utazási igényeit kiszolgáló, Győrből 13:11-kor induló Helikon InterRégió – a tanév rendjéhez igazodva június 21-ig, valamint szeptember 2-tól közlekedik Győr és Pécs között.
  • Április 15-től munkanapokon és a vasárnapi közlekedés szerinti estéken gyorsabb, közvetlen kapcsolat lesz a fővárosból Dunaújvárosba, továbbá lakossági kérésre valamennyi vonat megáll Adonyban és Rácalmáson is.
  • A Hatvanból Somoskőújfaluba 22:16-kor indulóvonat 14 perccel később, 22:30-kor indul, csatlakozást biztosítva a Keletiből 21:30-kor induló Mátra InterRégióról. Az átszállási idő Budapest felől 8 perc lesz, a jelenlegi 24 perc helyett, így későbbi eljutási lehetőséget biztosítunk Salgótarján felé.
  • A Földrajzinév-bizottság Székesfehérvár-Repülőtér megállóhely nevét Maroshegy megállóhelyre módosította.

Változások vonalanként

1-es számú Budapest―Győr―Hegyeshalom vonal:

A tavaly decemberi menetrendváltástól ’pilot’, azaz próbajelleggel a határállomáson való megállás nélkül haladhat két-két railjet, így a határon át gördülékenyebbé, egyszerűbbé vált a személyszállítás. Azáltal, hogy a 261-es számú Railjet xpress járat a menetrendváltás óta nem áll meg Hegyeshalomban, csökkent a Hegyeshalom és Budapest közötti eljutás üzemideje. Ennek ellensúlyozása érdekében a Hegyeshalomból 22:35-kor Győrbe továbbinduló EuRegio vonat (9451) Hegyeshalomból 14 perccel korábban indul, Mosonmagyaróvár állomáson átszállást biztosítva a 261-es Railjetre. Mosonmagyaróvárról 1 perccel korábban megy tovább, utána változatlan marad a menetrendje.

  • A délutáni, esti G10-es vonatok (9304, 9314, 9308) 1 perccel később érkeznek Győrbe.

 

2-es számú Budapest―Esztergom  vonal:

Az alábbi megállások megszűnnek az alacsony utasigény, fel- és leszállások száma miatt, ezzel a reggeli vonatok menetrendszerűsége is javul a vasútvonalon:

  • A Nyugati pályaudvarról 4:14-kor és 5:21-kor induló vonatok (2030, 2050) nem állnak meg Magdolnavölgy megállóhelyen (5:02-kor és 6:02-kor);
  • A Nyugatiból 4:51-kor és 5:51-kor induló vonatok (2040, 2060) nem állnak meg Piliscsév megállóhelyen (5:37-kor és 6:37-kor).

 

11-es számú Győr―Veszprém vonal:

A Veszprémből Győrbe 5:05-kor induló vonat (39519) Veszprémből 2 perccel korábban, 5:03-kor indul.

 

12-es számú Tatabánya―Oroszlány vonal:

  • Új S12-es vonat (34458) indul naponta Tatabányáról 22:42-kor, Oroszlányba 23:02-kor érkezik, Tatabányán csatlakozást biztosít Budapest és Győr felől.
  • Új S12-es vonat (34451) indul naponta Oroszlányból 23:12-kor, Tatabányára 23:32-kor érkezik, csatlakozást biztosítva a Budapest irányába Tatabányáról 23:38-kor továbbinduló S10-es vonathoz (4951) vonathoz.

 

20-as számú Budapest―Székesfehérvár―Szombathely vonal:

  • A Déli pályaudvarról Zalaegerszegre 5 órakor és a Zalaegerszegről a Déli pályaudvarra 19:49-kor induló Göcsej InterCity (950, 951) május 1-jén és október 23-án is közlekedik.
    • Emiatt ezeken a napokon nem közlekedik a Székesfehérvárról Veszprémbe 5:46-kor és a Veszprémből Székesfehérvárra 21:32-kor induló vonat (19050, 9061).
  • A Celldömölkről a Déli pályaudvarra 4:39-kor induló személyvonat (9009) Celldömölkről 6 perccel korábban indul. Az Ajkáról eddig 4:35-kor induló vonat (9010) 6 perccel korábban közlekedik.
  • Alacsony kihasználtsága miatt április 15-től nem közlekedik munkanapokon a Déliből Veszprémbe 18:30-kor induló vonat (9008).
  • Április 15-től a Déli pályaudvarról Veszprémbe 22:00-kor induló vonat (9068) a Déliből 45 perccel később, 22:45-kor indul, így bővítve az éjszakai üzemidőt.

 

26-os számú Balatonszentgyörgy―Tapolca―Ukk, 30-as Székesfehérvár—Nagykanizsa, 36-os Kaposvár―Fonyód, 40-es Pusztaszabolcs—Pécs, 41-es Dombóvár―Gyékényes vonal:

  • A Pécs―Keszthely viszonylaton közlekedő, Pécsről 8:10-kor induló 18802-es és Keszthelyről 16:25-kor induló 18803-as számú Fenyves expresszvonat közlekedési időszaka a csoportos utazások kiszolgálása érdekében kibővül:​
    • április 7-től április 30-ig, tovább az utószezon végétől november 3-ig szombat, vasárnap és ünnepnapokon,
    • május 1-jétől az utószezon végéig naponta közlekedik.
    • A vonatok megállnak Kapostüskevár megállóhelyen is.
    • A Fenyves expressz közlekedési napjain a Kaposvárról Fonyódra 16:53-kor induló vonat (8846) 18846-os vonatként közlekedik és változik a menetrendje.
  • Vasárnapi napokon a Pápa, Celldömölk, Tapolca térségéből Pécsre irányuló (felsőoktatásban tanuló) diákforgalom utazási igényeit kiszolgáló 19695-ös számú Helikon InterRégió a tanév rendjéhez igazodva június 21-ig, valamint szeptember 2-től közlekedik Győr és Pécs között. Győrből 13:11-kor indul.

 

29-es számú Budapest―Székesfehérvár―Tapolca és 30-as számú Székesfehérvár—Nagykanizsa—Gyékényes vonal:

  • A Földrajzinév-bizottság Székesfehérvár-Repülőtér megállóhely nevét Maroshegy megállóhelyre módosította.

 

30a számú Budapest―Székesfehérvár vonal:

A következő módosítások április 15-től lépnek életbe. A késő esti és éjszakai közlekedési rend átalakításával Érd és térségének kiszolgálása egyenletesebbé válik, a Déliből induló járatok esetében 30 perces követés lesz: a személyvonatok Székesfehérvár felé óra 20 perckor, Pusztaszabolcs felé óra 50 perckor indulnak a Déli pályaudvarról.

  • Elővárosi vonatok:
  • A Déliből 22:10-kor induló, Székesfehérvárig közlekedő Z30-as zónázóvonat Budapest-Déli – Tárnok állomások között G43-as megállásokkal (Budapest-Kelenföld, Budafok, Budatétény, Barosstelep, Érdliget és Érd felső) közlekedik naponta, Budapest-Déliből 22:20-kor indul.
  • A téli menetrendi időszakban naponta, az elő- és utószezonban munkanapokon a Déliből Székesfehérvárra 22:40-kor induló S30-as vonat (4568) nem közlekedik.
  • A Déliből Székesfehérvárra 23:40-kor és 0:40-kor induló S30-as vonat (4578, 4570) Érd felsőn át közlekedik Székesfehérvárra, Déli pályaudvar és Tárnok között G43-as megállásokkal (Budapest-Kelenföld, Budafok, Budatétény, Barosstelep, Érdliget és Érd felső), április 15-től a Déliből 23:20-kor, illetve 0:20-kor indulnak (4768, 4770).
  • A Pincehelyről Érd felsőn át a Délibe közlekedő S40-es vonat (8027) terheltségének csökkentése érdekében új, G44-es viszonylatjelzésű vonat (4717) közlekedik Tárnok és Budapest-Kelenföld között. A vonat Érd felső, Érdliget, Barosstelep, Budatétény és Budafok állomásokon áll meg. Tárnokról 7:33-kor indul, Budapest-Kelenföldre 7:57-kor érkezik.
  • Távolsági vonatok:
    • Alacsony kihasználtsága miatt a munkanapokon a Déliből Veszprémbe 18:30-kor induló vonat (9008) vonat nem közlekedik.
    • Április 15-től a Déli pályaudvarról Veszprémbe 22:00-kor induló vonat (9068) a Déliből 45 perccel később, 22:45-kor indul, így bővítve az éjszakai üzemidőt. A megállási rendje is változik: Székesfehérvárig Budapest-Kelenföldön, Tétényligeten, Érd alsón, Tárnokon, Martonvásáron, Baracskán, Kápolnásnyéken és Velencén áll meg.

 

40a számú Budapest―Pusztaszabolcs vonal:

A következő módosítások április 15-től lépnek életbe:

  • Új, G44-es viszonylatjelzésű vonat (4717) közlekedik Tárnok és Budapest-Kelenföld állomás között, Tárnokról 7:33-kor indul, Kelenföldre 7:57-kor érkezik. Érd felső, Érdliget, Barosstelep, Budatétény és Budafok állomásokon áll meg.
  • A munkanapokon és vasárnapi közlekedési rend szerinti napokon a Déli pályaudvarról Dombóvárra 19:15-kor induló Z40-es vonat (8018) munkanapokon Z42-es vonatként, új vonatszámon (4288) közlekedik Dunaújvárosba.
  • A Déliből Pusztaszabolcsra 0:15-kor induló S40-es vonat (4138) 25 perccel korábban, 23:50-kor indul.
  • Naponta új S40-es vonat közlekedik a Déli pályaudvar és Pusztaszabolcs között, Déliből 0:50-kor indul, minden állomáson megáll.
  • A késő esti és éjszakai közlekedési rend átalakításával Érd és térségének kiszolgálása egyenletesebbé válik, a Déliből induló járatok esetében 30 perces követés lesz: a személyvonatok Székesfehérvár felé óra 20 perckor, Pusztaszabolcs felé óra 50 perckor indulnak.

 

40-es számú Budapest—Pusztaszabolcs—Pécs vonal:

Az alábbi vonatok közlekednek május 1-én és október 23-án is:

  • A Dombóvárról Szentlőrincre 3:56-kor induló 8050-es számú vonat;
    • emiatt a Dombóvárról 3:56-kor induló Pécsig közlekedő 18050-es vonat nem közlekedik.
  • A Szentlőrincről Pécsre 5:38-kor és a Szentlőrincről Dombóvárra 23:05-kor induló vonat (8070, 8071).
  • A Pécsről Szentlőrincre 21:48-kor induló 8091-es számú vonat,
    • emiatt a Pécsről Szentlőrincre 22:44-kor induló 18091-es vonat nem közlekedik.

 

A következő módosítások április 15-től lépnek életbe, gyorsabb, közvetlen kapcsolat létrehozva Dunaújvárosba:

  • A munkanapokon és vasárnapi közlekedési rend szerinti napokon a Déliből Dombóvárra 19:15-kor induló Z40-es vonat (8018) munkanapokon Z42-es vonatként, Dunaújvárosba közlekedik új vonatszámmal (4288).
  • A Déliből Dunaújvárosba 18:50-kor induló S42-es vonat (4218) ezentúl 8018-as számú vonatként minden nap Dombóvárra közlekedik, szombat, vasárnap és ünnepnapi közlekedési rend szerinti napokon pedig közvetlen kocsit továbbít Dunaújvárosba.
    • A szombati és ünnepnapi közlekedési rend szerinti napokon a Pusztaszabolcsról Dombóvárra 20:04-kor induló S40-es vonat nem közlekedik.

 

41-es számú Dombóvár―Gyékényes vonal:

Az alábbi vonatok közlekednek május 1-jén és október 23-án is:

  • A Dombóvárról Gyékényesre 4:17-kor induló vonat (8210),
    • emiatt a Kaposvárról Gyékényesre 4:47-kor induló vonat (18210) nem közlekedik.
  • A Dombóvárról Gyékényesre 21:59-kor induló vonat (8208),
    • emiatt a Dombóvárról Kaposvárra 21:59-kor induló vonat (18208) nem közlekedik.
  • A Nagykanizsáról Dombóvárra 20:59-kor induló vonat (8251),
    • emiatt a Nagykanizsáról Kaposvárig 20:59-kor induló vonat (18251) nem közlekedik.
  • A Gyékényesről Dombóvárra 3:45-kor induló vonat (8219),
    • emiatt a Kaposvárról Dombóvárra 5:21-kor induló vonat (18219) nem közlekedik.

 

42-es számú Pusztaszabolcs―Dunaújváros vonal:

A következő módosítások április 15-től lépnek életbe, gyorsabb, közvetlen kapcsolat létrehozva Dunaújvárosba:

  • Lakossági kérésre valamennyi vonat megáll Adonyban és Rácalmáson is
  • A munkanapokon és vasárnapi közlekedési rend szerinti napokon a Déliből Dombóvárra 19:15-kor induló Z40-es vonat (8018) munkanapokon Z42-es vonatként, új vonatszámon (4288) Dunaújvárosba közlekedik.
  • A Déliből Dunaújvárosba 18:50-kor induló S42-es vonat (4218) 8018-as számú járatként minden nap Dombóvárra közlekedik, szombat, vasárnap és ünnepnapi közlekedési rend szerinti napokon közvetlen kocsit továbbít Dunaújvárosba.

 

44-es számú Pusztaszabolcs―Börgönd―Székesfehérvár vonal:

Az alábbi vonatok közlekednek május 1-jén és október 23-án is:

  • A Pusztaszabolcsról Székesfehérvárra 4:33-kor induló vonat (34110),
  • A Székesfehérvárról Pusztaszabolcsra 22:55-kor induló vonat (34121).

 

60-as számú Szombathely―Nagykanizsa―Pécs vonal:

Az alábbi vonatok közlekednek május 1-jén és október 23-án is:

  • A Pécsről Barcsra 22:44-kor induló vonat (8961),
  • A Barcsról Pécsre 3:50-kor induló vonat (8950).

 

80a Budapest―Hatvan vonal:

Az alábbi változások május 1-jétől lépnek hatályba:

  • A Budapestről induló Agria és Mátra InterRégió vonatok menetideje a Rákos és Gödöllő, valamint a Gödöllő és Máriabesnyő szakaszon 1-1 perccel rövidül.
  • A Budapestről induló InterCityk menetideje a Keleti pályaudvar és Hatvan közötti szakaszon 1 perccel rövidül.

 

80-as számú Budapest―Hatvan―Miskolc―Szerencs―Sátoraljaújhely vonal:

Az alábbi változások május 1-jétől lépnek hatályba:

  • A főváros felé közlekedő Hernád–Zemplén és Tokaj InterCityk Mezőkövesdről, illetve Füzesabonyból 2 perccel korábban indulnak, Hatvantól változatlan a menetrendjük.
  • A Miskolcról óra 21 perckor induló, Miskolc―Füzesabony, Szerencs―Füzesabony és Nyíregyháza―Füzesabony viszonylaton közlekedő személyvonatok Miskolcról 1 perccel korábban, óra 20 perckor indulnak annak érdekében, hogy Füzesabonyba nagyobb időkülönbséggel érkezzenek a Budapest felé közlekedő InterCityk előtt.
  • A Keletiből Nyíregyházára 19:25-kor induló Tokaj InterCity (IC 508) menetrendje a Szerencs–Nyíregyháza vonalszakaszon változik, Nyíregyházára 6 perccel később, 22:35-kor érkezik, a Nyugatiból 18:20-kor induló, Miskolcig közlekedő Tokaj InterCity (IC 588) menetrendje a Szerencs―Miskolc szakaszon változik, Szerencsről korábban, 22:08-kor indul, Miskolc-Tiszaira 22:36-kor érkezik.
  • Az Eger felé közlekedő Agria és a Gyöngyös felé közlekedő Mátra InterRégiók Hatvanból 2 perccel korábban indulnak.
  • A Keletiből Miskolcra 22:00-kor induló vonat (5008) Hatvanból 6 perccel később, 22:59-kor indul, annak érdekében, hogy a Szolnok felől később közlekedő, Hatvanba 22:53-kor érkező vonatról (5741) a csatlakozás biztosított maradjon.
  • A Gyöngyösről a Keleti pályaudvarra 22:15-kor induló Mátra InterRégió (3061) Gyöngyösről 3 perccel később, 22:18-kor, Hatvanból 5 perccel később, 22:59-kor indul, a Keletibe 0:05-kor érkezik. Hatvanban biztosítjuk a történő átszállást.
    • A fenti módosításokkal Szolnok felé és felől (5758, 5741) és Salgótarján felé is (5848-hoz a Mátra InterRégióról) előnyösebb és későbbi eljutást biztosítunk Budapest felől.
  • A Hatvanból Egerbe 4:00-kor és a Hatvanból Gyöngyösre 5:18-kor induló vonatok (5520, 5060) Hatvanból 1 perccel korábban közlekednek, menetrendjük ezen kívül változatlan.
  • Az átszállásmentes eljutási lehetőségek biztosítása érdekében a Nyíregyháza—Miskolc—Füzesabony viszonylatban egyes vonatok összevont menetrenddel közlekednek. A Nyíregyházáról 5:38-kor és 6:38-kor induló vonatok Füzesabonyig, a Füzesabonyból 11:34-kor induló személyvonat Nyíregyházáig közlekedik. Szerencs—Miskolc—Füzesabony viszonylatban pedig a Szerencsről(munkanapokon) 5:10-kor és a 8:40-kor induló vonatok közlekednek Füzesabonyig.
  • A Füzesabonyból Vámosgyörkre 19:45-kor induló vonat (5091) útvonala meghosszabbodik Hatvanig.
  • A Vámosgyörkről Füzesabonyba 8:46-kor, 12:46-kor, 14:46-kor és 18:46-kor induló vonat (5092, 5094, 5086 és 5088) Kál-Kápolna állomási tartózkodási ideje 5-ről 1 percre csökken.
  • A Füzesabonyból Miskolcra eddig 21:01-kor induló vonat (5038) 6 perccel később, 21:07-kor, az eddig 22:55-kor induló vonat (5048) 2 perccel később, 22:57-kor indul.

 

81-es számú Hatvan―Somoskőújfalu vonal:

Az alábbi változások május 1-jétől lépnek hatályba:

  • A Hatvanból Somoskőújfaluba 22:16-kor indulóvonat (5848) 14 perccel később, 22:30-kor indul, csatlakozást biztosítva a Keletiből 21:30-kor induló Mátra InterRégióról, az átszállási idő Budapest felől 8 perc lesz, a jelenlegi 24 perc helyett, így későbbi eljutási lehetőséget biztosítunk Salgótarján felé.

 

82-es számú Hatvan―Szolnok vonal:

  • A Szolnokról Hatvan felé 7:21-kor, 13:21-kor, 15:21-kor, 17:21-kor és 19:21-kor induló vonatok (5727, 5745, 5723, 5743 és 5721) személyvonatok Pusztamonostor állomásról 2 perccel korábban indulnak, Hatvanba 1 perccel korábban érkeznek.

Az alábbi változás május 1-jétől lép hatályba:

  • A Hatvanból Szolnokra 22:20-kor indulóvonat (5758) 5 perccel később, 22:25-kor indul, csatlakozást biztosítva a Keletiből 21:30-kor induló Mátra InterRégióról. Hatvanban biztosítjuk a Szolnok felől később közlekedő, Hatvanba 22:53-kor érkező vonatról (5741) történő átszállást.

 

85-ös számú Vámosgyörk―Gyöngyös vonal:

Az alábbi változások május 1-jétől lépnek hatályba:

  • Vámosgyörk―Kitérőgyár viszonylatban a Budapest felől érkező vonatok 1 perccel korábban közlekednek.

 

87a [Budapest―] Füzesabony―Eger vonal:

Az alábbi változás május 1-jétől lép hatályba:

  • Az Egerből Füzesabonyba 20:25-kor induló vonat (5531) később, 20:43-kor indul.

 

87-es számú Eger―Szilvásvárad vonal:

  • A Szilvásváradról Egerbe 17:47-kor induló vonat (35513) ezentúl 5 perccel később indul Szilvásváradról.

 

90-es számú Budapest―Miskolc―Hidasnémeti vonal:

Az alábbi változás május 1-jétől lép hatályba:

  • A Kassáról 6:01-kor induló Hernád InterCity (IC 189) 1 perccel később, 7:21-kor érkezik Miskolcra.

 

92-es számú Miskolc―Bánréve―Ózd vonal:

  • Valamennyi Ózd felé közlekedő vonat bánrévei tartózkodási időtartama 3 perccel bővül, kivéve a Miskolcról 15:48-kor induló 5426-os számú vonatot, amely Bánrévén 13 percet tartózkodik, illetve a Miskolcról 4 perccel később közlekedő, 5412-es számú vonatot, amely 8:03-kor érkezik Ózdra. Az 5419-es Ózdról 3, az 5417 pedig 4 perccel korábban, 4:00-kor, illetve 6:04-kor, az 5439-es számú vonat viszont 3 perccel később, 5:32-kor indul. Egyes állomásokon több vonat menetrendjében is módosul 1-2 perccel az időadat.
  • A Miskolcról Ózdra 22:45-kor induló vonat (5438) 3 perccel később közlekedik, ezzel nő az átszállási idő a Budapest, Debrecen, Nyíregyháza felől 22:44-kor érkező Tokaj InterCityről (IC 588).

 

94-es számú Miskolc―Tornanádaska vonal:

  • A Miskolcról Tornanádaskára 21:12-kor induló vonat (35428) 3 perccel később, 21:15-kor indul Miskolc-Tiszai pályaudvarról, így nő az átszállási idő a Hidasnémeti felől 21:10-kor érkező 5321-es számú vonatról.

 

100a Budapest―Szolnok vonal:

  • A Ceglédről 4:48-kor Debrecenen, Nyíregyházán át a Keleti pályaudvarra induló Tokaj InterCity (IC 682) meghosszabbított útvonalon közlekedik, a Nyugatiból 3:50-kor indul.

 

100-as számú Budapest―Szolnok―Debrecen―Nyíregyháza―Záhony vonal:

  • A Debrecenből 5:39-kor induló 6129-es számú Cívis InterRégió vonattól kezdődően a 22:39-kor induló 6021-es számú személyvonatig a vonatok óra 36 perckor indulnak. Így a Budapest felé közelekdő Cívis InterRégiók, továbbá egyes esti személyvonatok Debrecenből 3 perccel korábban indulnak annak érdekében, hogy Püspökladány állomáson Debrecen felől Szeghalom felé, illetve Szeghalom felől Debrecen felé kényelmesebb csatlakozásokat biztosítsunk.
  • Debrecenből korábban, 3:34-kor és 4:34-kor indulnak a 6019-es és 6029-es számú Cívis InterRégiók. Szolnokról 5:10-kor és 6:10-kor indulnak tovább, a Nyugatiba változatlan időpontban 6:34-kor, illetve 7:34-kor érkeznek.

 

101-es számú Püspökladány―Biharkeresztesvonal:

  • A Püspökladányból Biharkeresztesre 22:30-kor induló vonat (6438) 60 perccel korábban közlekedik a hivatásforgalmi (munkába, illetve munkából járási) célú utazások megfelelőbb biztosítása érdekében.

 

103-as számú Karcag―Tiszafüred vonal:

  • A 36955-es számú vonathelyettesítő autóbusz 10 perccel korábban, 10:18-kor indul Tiszafürderől és 11:16-kor érkezik Karcagra, ahol jobb csatlakozást biztosít a Cívis InterRégió vonatokhoz (6097, 6082).

 

105-ös számú Debrecen―Nyírábrány vonal:

  • A Nyírábrányból a Keleti pályaudvarra 6:05-kor induló Corona InterCity (IC 406) nem áll meg Szentannapusztán az alacsony utasforgalmi igény miatt.
  • A Debrecenből Nyírábrányba munkanapokon 15:35-kor indulószemélyvonat (6846) csak a tanítási időszakban közlekedik munkanapokon, míg a csak tanítási időszakban munkanapokon Debrecenből Nyírábrányba 16:05-kor induló vonat (6856) minden munkanap közlekedik.
  • A Debrecenből Nyírábrányba 22:43-kor és a Nyírábrányból Debrecenbe 4:15-kor induló vonat (6838, 6819) május 1-jén és október 23-án is közlekedik.

 

106-os számú Debrecen―Sáránd―Nagykereki vonal:

  • A vonatok menetideje 4-5 perccel megnő.
  • A hétvégén Debrecenből 18:37-kor induló vonat (36718) a munkából hazautazók kérésére 10 perccel később indul.

 

110-es számú Debrecen―Nyírbátor―Mátészalka vonal:

  • A Fehérgyarmatról eddig 4:30-kor induló Kraszna InterCity (IC 639) lakossági kérésre megáll Nyírbogát és Nyírgelse állomásokon is, emiatt 3 perccel korábban közlekedik Fehérgyarmat és Mátészalka között, Fehérgyarmatról 4:27-kor, Mátészalkáról 5:07-kor indul, Nyírmihályditól változatlan a menetrendje.
  • A Debrecenből Mátészalkára 20:09-kor és Mátészalkáról Debrecenbe 4:15-kor induló vonat (6328, 6329) május 1-jén és október 23-án is közlekedik.

 

111-es számú Mátészalka―Záhony vonal:

  • A Mátészalkáról Vásárosnaményba 21:35-kor indulóvonat (36828) és a Vásárosnaményból Mátészalkába 3:55-kor induló vonat (36819) május 1-jén és október 23-án is közlekedik.
  • A következők a korábbi két járat helyett közvetlen vonatként közlekednek:
    • a Záhonyból Vásárosnaményba 7:05-kor induló 36837-es és a Vásárosnaményból Fehérgyarmatra 8:18-kor induló 32432-es számú vonat,
    • a Záhonyból Vásárosnaményba 13:05-kor induló 36835-ös és a Vásárosnaményból Fehérgyarmatra 14:18-kor induló 32416/32456-os vonat,
    • a Záhonyból Vásárosnaményba 15:01-kor induló 36813-as és a Vásárosnaményból Mátészalkára 16:18-kor induló 36823-as vonat munkanap és vasárnap,
    • a Fehérgyarmatról Vásárosnaményba 10:23-kor induló 32415-ös és a Vásárosnaményból Záhonyba 11:40-kor induló 36814-es vonat,
    • a Fehérgyarmatról Vásárosnaményba 16:28-kor induló 32423-as és a Vásárosnaményból Záhonyba 17:40-kor induló 36826-os vonat.

 

114-es szám Mátészalka―Csenger vonal:

  • Lakossági kérésre a módváltásban érintett vonalon Ura, posta és Csengerújfalu, autóbusz-váróterem megállókban is megállnak az autóbuszok.

 

115-ös számú Tiborszállás―Mátészalka vonal:

  • A Tiborszállásról eddig 4:34-kor induló vonat (36320) a teljes útvonalán 5 perccel korábban közlekedik, Mátészalkára 5 órakor érkezik.
  • Lakossági kérésre Mátészalkáról 15:05-kor és a Tiborszállásról 15:08-korinduló vonat (36323/16324, 36326) 3 perccel később indul.

 

120-as számú Budapest―Szolnok―Békéscsaba―Lőkösháza vonal:

  • A Bécs—Budapest—Arad közötti 346-os és 347-es számú Dacia-Corvin vonatpár szolnoki tartózkodási ideje 20 perccel csökken, míg a Keleti pályaudvari tartózkodás ugyanennyivel több lesz.

 

121-es számú Békéscsaba―Kétegyháza―Mezőhegyes―Újszeged vonal:

  • A módváltásban érintett vonalszakaszon Mezőhegyes és Szeged között Szeged, autóbusz-állomás helyett Szeged, Mars tér buszállomás a megállási hely.

 

128-as számú Békéscsaba―Kötegyán―Vésztő―Püspökladány vonal:

  • A Szeghalom―Püspökladány között közlekedő vonatok (07:00 és 19:40 között) mindkét irányban 1 perccel korábban közlekednek ezen az útvonalon a Debrecen irányú csatlakozások jobb biztosítása érdekében Püspökladányban.
  • A Békéscsabáról Vésztőre 7:42-kor és a Vésztőről Békéscsabára 13:39-kor induló vonat (37612, 37613) József Szanatórium helyett Gyula városerdő megállóhelyen áll meg a kedvezőbb, turisztikai célú utazások biztosítása érdekében.
  • A Vésztőről Békéscsabára 3:47-kor, 4:30-kor, 5:12-kor és 5:47-kor induló vonat (37619, 37629, 37659, 37617) Vésztőről 1 perccel korábban indul, Gyulára eredeti menetrendje szerint érkezik. A többi Vésztőről/Kötegyánról Békéscsabára tartó vonat Kötegyánról 1 perccel korábban indul, Gyulára eredeti menetrendje szerint érkezik.

 

142-es számú Budapest―Lajosmizse―Kecskemét vonal:

  • A munkanapokon Lajosmizséről Kőbánya-Kispestre 6:02-kor induló S21-es vonat (2927) Ócsa és Pestszentimre között 4 perccel korábban közlekedik, Lajosmizse—Ócsa és Pestszentimre—Kőbánya-Kispest között változatlan a menetrendje.

 

145-ös számú Kecskemét―Szolnok vonal:

  • Kecskemét és Szolnok között az új menetrendi struktúra igazodik a változó hivatásforgalmi (munkába, iskolába járási9 igényekhez, továbbá a jobb fővonali csatlakozások érdekében. Az új struktúrában a vonatok Kecskemétről munkanapokon 4:18-kor, hétvégén és ünnepnapokon 4:37-kor, továbbá minden nap 7:51-kor, 10:18-kor, 12:31-kor, 14:41-kor, 16:51-kor és 19:01-kor indulnak Szolnokra. Míg Szolnokról hétvégén és ünnepnapokon 4:55-kor, továbbá naponta 7:39-kor, 10:09-kor, 12:19-kor, 14:29-kor, 16:39-kor és 18:49-kor indulnak Kecskemétre. A Lakitelekre és Tiszakécskéről induló betétjáratok továbbra is megmaradnak, de esténként korábban közlekednek, Kecskemétről 21:21-kor, Szolnokról 21:49-kor. A Tiszakécskéről munkanapokon Kecskemétre induló vonatok korábban, 4:51-kor és 5:51-kor indulnak.

146-os számú Kiskunfélegyháza―Kunszentmárton vonal:

  • A Kecskemét-Szolnok vasútvonal új menetrendi struktúrája miatt Kiskunfélegyháza és Lakitelek között módosulnak a vonatok indulási és érkezési idejei a csatlakozás biztosításának érdekében.
    • Kiskunfélegyházáról indulnak: 7:54-kor, 10:33-kor, 14:40-kor, 16:40-kor és 19:34-kor,
    • Lakitelekre érkeznek: 8:34-kor, 11:10-kor, 15:20-kor, 17:20-kor és 20:14-kor.
    • Lakitelekről indulnak: 6:35-kor, 8:46-kor, 13:35-kor, 15:36-kor és 17:46-kor,
    • Kiskunfélegyházára érkeznek:7:16-kor, 9:26-kor, 14:15-kor, 16:17-kor és 18:26-kor.

 

A honlapján letölthető menetrendben már közzétette a vasúttársaság az elő-, az utószezon és a nyári balatoni főszezon egyes vasúti menetrendi fejlesztéseit is. Ezen újdonságokról időben részletes tájékoztatást ad a MÁV-VOLÁN-csoport.

 

Budapest, 2024. április 2. 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság