75 éve indult meg a forgalom a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton

2023. július 30. vasárnap, 09.18
Gyermekvasút gőzös

Budapest, 2023. július 30. - 75 évvel ezelőtt, 1948. július 31-én indult el az első vonat utasokkal a budapesti Úttörővasúton. A forgalom megindulásának napra pontosan 75. évfordulójára emlékezve 2023. július 31-én hétfőn izgalmas programokkal várják a családokat, és persze minden egykori úttörő- és gyermekvasutast az első szakasz végállomásán, Széchenyihegyen.

Széchenyihegy állomás területén 10-től 16 óráig járműbemutatók és gyermekprogramok fogadják az érdeklődőket: fel lehet szállni a mozdonyok vezetőfülkéjébe (Mk45, Mk48, C50 típusú dízelmozdony) valamint ritkábban közlekedő nosztalgiakocsikba (Bk, Cax), a kisebbeknek lesz ugrálóvár és a Gyermekvasút környékét bemutató óriás társasjáték is. Az állomás üzemi épületében, az 1948-as megnyitás után pár évig a járművek karbantartásának helyszínéül szolgáló „motorszínben” a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből tavasszal nyílt alkalmi kiállítás várja a látogatókat. A nosztalgia motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők: a postakocsiban ünnepi emlékbélyegzés, a szalonkocsiban filmvetítés lesz. A Gyermekvasút járművei kicsiben LEGO bemutatón is felsorakoznak.

Kiállítás

Hűvösvölgy és Széchenyihegy között egész nap óránként közlekednek a hagyományos szerelvények, Mk45-ös mozdonnyal. Az ünnep alkalmából az állomások pénztáraiban aznap jegyet váltó utasok alkalmi kéregjegyet is kapnak emlékbe.

Mozdonysorakozó

Az 1948-ban átadott első építési szakaszon (Széchenyihegy és Virágvölgy között) nosztalgiavonatok indulnak, a legtöbbször gőzmozdonnyal. A kisvasút építését, az első szakasz környékének látnivalóit is bemutató, kb. 3 kilométeres vezetett séta indul 11 és 14 órakor Széchenyihegytől Virágvölgyig.

A budapesti Úttörővasút első szakaszát 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen a Hegyhát út és Golfpálya út találkozásánál. Az első vonalrészen megépült Széchenyi-hegy végállomás, Normafa megállóhely, Csillebérc (Úttörőváros) és Virágvölgy (Előre) állomás, a vonatforgalom 1948. július 31-én indult meg. Az építkezés további két szakasszal folytatódott, a teljes vonalat 1950. augusztus 20-án adták át Hűvösvölgyben. Az Úttörővasút-Gyermekvasút 75 éves fennállása alatt mintegy 16 ezren szolgáltak kisvasutasként a vonalon.

Áprilisban alkalmi kedvezményt is bevezettek: a kisvasút első szakaszának építési időszakára emlékezve július 31-ig ismét gyereknek érezhetik magukat az egykor a vonalon szolgáló úttörő- és gyermekvasutasok: saját régi kisvasutas igazolványukat vagy ellenőrzőkönyvüket felmutatva gyermekjegy váltására jogosultak.

A hétfői programok részletes leírása: https://gyermekvasut.hu/2023/07/75-eve-indult-el-a-gyermekvasut-elso-vonata-unnepelj-velunk-julius-31-en/

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság