Kötelező elővételes jegyvásárlás az elővárosi járatokon

2024. szeptember 4. szerda, 10.46 / Utolsó módosítás: 2024. november 26. kedd, 08.55

Az új tanév kezdetétől és a kalauz nélküli rendszer kiterjesztésével egyidőben kötelező jegyelővételi zónát vezet be a vasúttársaság. A fővárosban, illetve az elővárosi vonalakon, ahogy korábban is valamennyi vonatra már csak érvényes jeggyel lehet felszállni, vagyis kötelező az elővételi jegyvásárlás, viszont a pótdíj mértéke jelentősen változik. Fontos tudni, hogy érvényes jegy vagy bérlet hiányában a pótdíj összege jelentősen eltér a korábbiaktól: egységesen 25 ezer forint lesz.

A kötelező jegyelővételi zóna kijelölését követő első időszakban a rendszeres vagy szúrópróba szerű ellenőrzést végző jegyvizsgálók célja ugyanakkor nem a büntetés, hanem az, hogy tudatosítsák az utasokban az új szabályokat, feltételeket.

Az online jegyváltás mellett Budapest valamennyi állomásán és megállóhelyén, illetve az elővárosi vonalak jelentős részén már a nap 24 órájában biztosított a menetjegy-vásárlás pénztárból vagy automatából, köszönthetően a MÁV-START által az elmúlt években beszerzett 375 jegykiadó automatának. Ehhez, valamint a kalauz nélküli rendszer bevezetéséhez igazodva a vasúttársaság kötelező jegyelővételi zónát hozott létre, melybe Budapest valamennyi állomása és megállóhelye, valamint - a lajosmizsei vonal nagyrészének kivételével - minden, az agglomeráció nagyobb vasúti csomópontjáról induló vonal, illetve annak egy elővárosi szakasza beletartozik.

A zónán belüli utazáskor egységesedik a pótdíj összege is, illetve szeptember 2-tól kivezettük a korábbi mérsékelt összegű pótdíjat, így a zónában jegy nélkül felszállók már csak 25 000 forintos pótdíj megfizetésével válthatnak menetjegyet a vonatok fedélzetén. (Az utólagosan rendezett pótdíj összege tavaly decembertől 30 napon belül befizetve ugyancsak 25 ezer Ft, ám 30 napon túl fizetve immár 50 ezer Ft). A pótdíjat csak abban az esetben kell kifizetni, amennyiben lehetséges az előzetes jegyvásárlás az állomásokon és a megállóhelyeken.

Természetesen türelmi időszakkal indul a rendszer: azok az utasok, akik a zónában érvényes jegy nélkül szállnak fel, csak figyelmeztetésben és a korábbi, mérsékelt összegű pótdíjban részesülnek.

Érintett vasúti vonalszakaszok listája:

  • 1-es vonal:      a Déli, illetve Keleti pályaudvar és Győr között,
  • 2-es vonal:      a Nyugati pályaudvar, illetve Rákos és Esztergom között,
  • 30a vonal:       a Déli pályaudvar, illetve Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között,
  • 40a vonal:       a Déli pályaudvar és Pusztaszabolcs között,
  • 70-es vonal:    a Nyugati pályaudvar és Szob között,
  • 71-es vonal:    a Nyugati pályaudvar és Vác között,
  • 80a vonal:       a Keleti pályaudvar és Hatvan között,
  • 100a vonal:     a Nyugati pályaudvar és Szolnok között,
  • 120a vonal:     a Keleti pályaudvar és Nagykáta között,
  • 142-es vonal:  a Nyugati pályaudvar és Pestszentimre között.
A sorban állás elkerülése érdekében javasoljuk utasainknak, hogy menetjegyeiket, bérleteiket elővételben – legkényelmesebben online, a MÁV applikációban, vagy a jegy.mav.hu weboldalon – váltsák meg. A rendszeresen utazók számára pedig az ország- és vármegyebérletek online megvásárlását ajánljuk.

A kötelező jegyelővételi zónába az alább felsorolt vasúti vonalszakaszok, illetve a térképen jelölt vasútállomások tartoznak:

Budapesti elővárosi zóna térképe

(A térkép az oldal alján lévő linkről jobb felbontással tölthető le.)

 
Letölthető dokumentumokMéretDátum
PDF ikon Budapesti elővárosi zóna térképe721.67 KB2024.09.04.