Budapest, 2024. szeptember 29. - Szeptember 30-án hétfőn üzemkezdettől újraindul a vonatforgalom Esztergom és Komárom között, emiatt az érintett szakaszon már nem kell átszállni pótlóbuszokra. Az S74-es vonatok a vonal teljes hosszán közlekednek majd újra. Köszönjük utasainknak a türelmét és munkatársaink megfeszített munkáját és helytállását.
A dunai árhullám levonulása után a vasúttársaság munkatársai eltávolították az Esztergom–Komárom vonal Lábatlan és Nyergesújfalu közötti szakaszán a vasúti pályát elmosódás ellen mintegy másfél kilométer hosszan védő fóliázást és a közel húszezer homokzsákot. A vasútvonal egy szakaszon a parton halad, így az egyben a vízügyi védmű részét képezi. A védekezés részeként Tátnál, ezért megemeltük a vasúti töltést, egy szintbe hozva azt az árvízvédelmi töltéssel, ezáltal segítve a vízügyi védekezést.
A forgalomba helyezés érdekében megvizsgáltuk a teljes vasúti pályát, ahol szükséges volt, geotechnikai vizsgálatot is végeztek a szakemberek. A vizsgálatok eredményei alapján a vonatközlekedés biztonságosan megindulhat az árvízi védekezés miatt korábban lezárt vonalrészen.
Szeptember 30-ától újra megnyitják az árvízhelyzetben korábban érintett 11-es út lezárt szakaszát (Táti rövidút), ezért a 812, 814, 817 és 819, valamint a T jelzésű helyi autóbuszok ismét az eredeti útvonalukon közlekednek. Hétfőtől így újra megállnak a Táti út és a Horgásztanya megállóhelyeken.
Utazásukhoz használják EMMA-t a MÁV-VOLÁN-csoport egységes menetrendi és térképes útvonaltervezőjét, mellyel egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan tervezhetik meg közösségi közlekedésüket.
MÁVINFORM