Szombaton 12 órától 16-ig szünetel a vonatközlekedés Budapest-Kelenföld és Ferencváros között

2024. október 2. szerda, 17.44

Budapesten, az Összekötő vasúti hídnál második világháborús bombát találtak, amelyet a Magyar Honvédség tűzszerészei szombaton délután hatástalanítanak. A rendőrség a művelet idejére kiüríti és lezárja a városrészt egy meghatározott területen, amely érinteni fogja az Összekötő hídon zajló vasúti forgalmat is. A vonatközlekedés szombaton várhatón 12 órától 16 óráig szünetel Budapest-Kelenföld és Ferencváros között.

Emiatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonal távolsági vonatai (InterCityk, nemzetközi vonatok, railjetek), valamint a G43-as és S36-os járatok a tervek szerint rövidebb, illetve terelt útvonalon, Budapest-Kelenföldig  vagy pedig a Keleti helyett a Déli pályaudvarig közlekednek majd. A forgalom átszervezése folyamatban van. A vonatok ideiglenes fővárosi végállomásától a BKK járataival lehet majd tovább utazni.

A vasúttársaság javasolja az utasainak, hogyha tehetik, akkor a hatósági zárás előtti délelőtti vagy azt követő esti időszakra tervezzék utazásukat, amikor a megszokott útvonalon, kevesebb átszállással érhetik el úti céljukat.

Az érintett vonatok közlekedéséről várhatóan pénteken adunk bővebb tájékoztatást  a MÁVINFORM felületein (MÁV honlap, MÁV app, facebook oldal), valamint a megszokott online, állomási és fedélzeti eszközökön.

A kialakult helyzet miatt utasaink megértését és türelmét kérjük.

MÁVINFORM