Budapest, 2017. január 3. 5:15 óra – Ceglédbercel-Cserő állomás és Cegléd között a kedd hajnali órákra eltávolították a sérült vasúti járműveket, ennek eredményeként – immár mindkét vágányon közlekednek a vonatok. A vasúttársaság szakemberei az éjjel megteremtették a menetrendszerű vonatközlekedés feltételeit a Budapest–Cegléd–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony, a Budapest–Cegléd–Szeged, illetve valamennyi csatlakozó vasútvonalon.
Amint azt a MÁVINFORM hétfőn este közölte: hétfőn, kora este Ceglédbercel-Cserő és Cegléd között a Budapest-Nyugati pályaudvarról Ceglédre tartó személyvonat mozdonya műszaki hiba miatt megállt a nyíltvonalon, majd előzetes egyeztetést követően a mögötte közlekedő Rétköz InterCity az üzemképtelen vonatot megpróbálta betolni Ceglédre. A lendületadást követően azonban a személyvonat ismeretlen ok miatt befékezett, a mögötte haladó InterCity alacsony sebességgel a személyvonatra ütközött, rákoccant. A hatósági helyszínelés éjfél körül, majd a sérült vasúti járművek elszállítása kedd hajnali fél háromra fejeződött be. A baleset miatt, a helyszínelés és a műszaki mentés idejére Ceglédbercel-Cserő és Cegléd között az egyik vágányt ideiglenesen lezárták a vonatközlekedés elől, ezért torlódások és késések alakultak ki. A ceglédi személyvonat és a Rétköz IC utasait a MÁV-START egy másik vonattal szállította el a helyszínről. A Ceglédbercel-Cserő és Cegléd között történt vasúti baleset körülményeit és ezek alapján a baleset okát a hatóságok és a vasúttársaság vizsgálja. A MÁV-csoport elnézést kér az utasoktól a kellemetlenségekért, a vonatkésésekért.
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság - MÁVINFORM