Vasárnap reggeltől valamennyi Magyaroroszágról induló, illetve oda érkező Railjet csak Bécs és Budapest között közlekedik – a jelenlegi információink szerint. A változás a Kálmán Imre EuroNight közlekedését is érinti.
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vasárnap reggel leállította a vasúti közlekedést St. Valentin és Amstetten között a Duna magas vízállása miatt. Az érintett szakaszon pótlóbuszok közlekednek. A nemzetközi forgalomban utazók csak többszöri átszállással érhetik el úticéljukat.
Az ÖBB továbbra is javasolja, keddig ne utazzanak vonattal Ausztriába, illetve Ausztriából és Ausztrián keresztül.
Információ a közlekedő vonatokról, jegyekről:
Azok az utasok, akik szeptember 12-ig vásárolták meg jegyüket a szeptember 13-15. közötti időszakra, ők szeptember 12. és 18. között használhatják fel a jegyeiket. A későbbi utazást tervezők számára a meglévő menetjegyüket kezelési költség nélkül térítjük vissza vagy cseréljük ki. A fenti időszakban bármelyik Ausztriát érintő járattal lehet utazni érvényes menetjeggyel,- járathoz kötöttség nélkül. Amennyiben másik vonatot választanak, úgy új helyjegyet kell váltani, amit díjmenetesen állít ki a vasúttársaság.
Az aktuális helyzetről információt kaphatnak a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. (Telekom hálózatból hívhatja a +36 30 499 4999-es telefonszámot, Yettel hálózatból a +36 20 499 4999-es, Vodafone hálózatból pedig a +36 70 499 4999-es számot.)
MÁVINFORM