A befejezéséhez közeledik a 108-as számú, Debrecen–Füzesabony vasútvonal Debrecen és Macs Ipari Park közti vonalszakaszának korszerűsítése, ezért június 1-jétől változik a menetrend, a korszerűsítés következő szakaszában már nem kell pótlóbuszra szállni.
A 2020 nyarán megkezdett munkálatok során megújult a vasúti pálya, Debrecen és Tócóvölgy között második vágány is épült. Új közúti felüljáró építésével megszűnt a 33-as út és a vasútvonal szintbeni keresztezése, új megállóhely létesült Kismacs településnél és az épülő autógyárnál. Mindkét megállóhely közös peronos vasút–autóbusz megállóhely, ezzel elősegítve a kényelmes és gyors utascserét, illetve átszállást.
A fejlesztés során megújultak az utasforgalmi létesítmények, magasperonok épültek a kényelmesebb le- és felszállás érdekében, emellett új utastájékoztató rendszer is segíti az utasok informálását. Az átépített szakaszon korszerű biztosítóberendezéseket is üzembe helyeztek, ezzel növelve a vasúti közlekedés biztonságát.
A munkálatok 2025-ben folytatódnak, a tervek szerint új megállóhely létesül a Tócóskert lakónegyednél és a Nyugati Ipari Parknál. Várhatóan 2025 tavaszától megkezdődik a Macs és Balmazújváros közti vonalszakasz átépítése is, mindemellett villamosítják a teljes Debrecen–Balmazújváros vonalszakaszt.
A június 1-jén életbe lépő menetrend kiemelt változásai:
A Debrecen–Füzesabony vonalat érintő változások:
- Új menetrendi szerkezetet vezetnek be, emiatt a Debrecen és Eger között közlekedő InterRégió vonatok a továbbiakban személyvonatként, rövidebb útvonalon, csak Debrecen és Füzesabony között közlekednek, viszont Füzesabonyban mindkét irányban csatlakoznak a Budapest és Eger között közlekedő IR87-es Agria InterRégió vonatokhoz.
- Debrecenből 4:27-kor indul az első személyvonat (6630), Füzesabonyba 6:45-kor érkezik, csatlakozva az Eger felé 6:51-kor induló IR87-es Agria InterRégió vonathoz.
- A nap további részében Debrecenből 7:11-től 19:11-ig kétóránként indulnak személyvonatok Füzesabonyba, ahol Eger felé 9 perces (az utolsó vonatnál 17 perces), Budapest felé 5 perces átszállással biztosítjuk az eljutást.
- Füzesabonyból 4:57-kor indul az első személyvonat (6639), Debrecenbe 7:10-kor érkezik.
- Napközben Füzesabonyból 7:35-től 19:35-ig kétóránként indulnak a személyvonatok, Füzesabonyban az átszállási idő Eger felől 9 perc, Budapest felől 5 perc.
- A munkanapokon Debrecen és Balmazújváros, illetve Hortobágy között közlekedő személyvonatok menetrendje is változik:
- Debrecenből már 5:11-kor is indul személyvonat (6640) Balmazújvárosba, ezzel segítve az épülő autógyár hivatásforgalmát, azaz a munkába járást.
- A 12:13-kor induló személyvonat (6624) korábban, 12:00-kor indul, Hortobágy helyett csak Balmazújvárosig közlekedik.
- A 14:13-kor és 16:13-kor induló személyvonatok (6616, 6636) 14:00-kor és 16:30-kor indulnak és változatlanul Hortobágyig közlekednek.
- Az eddig 18:13-kor induló személyvonat (6618) 18:10-kor indul és Hortobágy helyett csak Balmazújvárosig közlekedik.
- Hortobágyról Debrecenbe 6:52-kor, 15:26-kor és 18:01-kor indulnak személyvonatok, melyek Kónyán is megállnak (6617, 6613, 6633).
- A Hortobágyról 13:13-kor és 19:13-kor induló személyvonatok ezentúl rövidített útvonalon közlekednek, Hortobágy helyett Balmazújvárosból indulnak 12:41-kor és 19:48-kor (6625, 6611).
- Az újonnan épült Kismacs megállóhelyen az alábbi vonatok állnak meg:
- Balmazújváros felé munkanapokon 5:25-kor, 12:14-kor, 14:13-kor, 16:44-kor, 18:24-kor és 22:59-kor induló személyvonatok (6640, 6624, 6616, 6636, 6618, 6648), valamint a munkanapokon és vasárnapi közlekedési rend szerinti napokon 21:14-kor induló személyvonat (6638).
- Debrecen felé naponta 4:52-kor (6619), munkanapokon és szombati közlekedési rend szerinti napokon 6:12-kor (6629), naponta 6:57-kor (6639), munkanapokon 7:36-kor, 10:37-kor, 13:02-kor, 16:08-kor, 18:39-kor és 20:10-kor induló személyvonatok (6617, 6637, 6625, 6613, 6633, 6611).
A Tisza-tó sebesvonat menetrendje is változik
- A Tisza-tó sebesvonat mozdonycseréje Hatvan helyett Füzesabony állomáson lesz, emiatt:
- A Keleti pályaudvarról 7:55-kor induló, Balmazújvárosig közlekedő vonat (15502) Hatvanból 8:46-kor indul, Füzesabonyba 9:25-kor érkezik, ahonnan 10:02-kor indul tovább, ezért Poroszlóra 10:22-kor, Tiszafüredre 10:39-kor, míg Balmazújvárosba 12:15-re érkezik.
- A Balmazújvárosból 16:37-kor, Tiszafüredről 17:44-kor, Poroszlóról 18:00-kor a főváros felé induló vonat (15503) Füzesabonyba 18:20-kor érkezik, ahonnan 18:37-kor indul tovább, a Keleti pályaudvarra változatlanul 20:15-kor érkezik.
A nyári menetrend bevezetésétől, június 22-től a vasúttársaság csökkenteni tervezi a sebesvonat június elsejétől megnövekvő menetidejét, így a népszerűbb főszezoni időszakban csak kisebb változások érintenék a sebesvonatot. Az egyeztetések még tartanak, a Tisza-tó sebesvonatot érintő változások kapcsán részletes tájékoztatást adunk a későbbiekben.
A Füzesabony–Eger vonalat érintő változások:
- A Debrecen–Füzesabony vonal megváltozott menetrendi szerkezete miatt a Debrecen és Eger között közlekedő InterRégió vonatok a továbbiakban személyvonatként, rövidebb útvonalon, csak Debrecen és Füzesabony között közlekednek, viszont Füzesabonyban mindkét irányban csatlakoznak a Budapest és Eger között közlekedő IR87-es Agria InterRégió vonatokhoz.
- A reggeli hivatásforgalmi (munkába, iskolába járási) időszakban szükséges vonatokat regionális vonatok pótolják, melyek Egerből 6:31-kor és 8:42-kor, míg Füzesabonyból 7:09-kor indulnak (5517, 5527, 5512).
MÁVINFORM