Hétfőtől az idei harmadik módosítással több vasútvonalon is igazítunk a menetrenden

2024. augusztus 31. szombat, 08.28 / Utolsó módosítás: 2024. szeptember 10. kedd, 16.11

Budapest, 2024. augusztus 30. - Szeptember 2-án, a nyári menetrend végéhez, a tanévkezdéshez igazodva lép életbe az idei menetrend harmadik módosítása, amely az utazói észrevételek és a szakmai tapasztalatok figyelembe vételével készült.

Debrecen elővárosában az utazási igények jobb kiszolgálása érdekében több vonalon is változik a menetrend. Szeptember végétől bővül Szeged és a főváros közötti kapcsolat, ugyanis az utolsó Szegedre tartó járat minden nap 22 órakor fog indulni a fővárosból. Ezenkívül több vonalon kismértékű változásokra kell számítani.

A jelenlegi, december 14-ig érvényes vasúti menetrend módosítása során – a járási egyeztetéseken túl – az utasaink véleményeit és javaslatait is figyelembe vettük több vonal esetében, hogy a vonatok még inkább az utasok igényeihez igazított gyakorisággal és indulási időkkel közlekedhessenek, így téve vonzóbbá a közösségi közlekedést és növelve annak versenyképességét az egyéni közlekedéssel szemben.

(A menetrend érvényességén belül az utasok számára kedvezőbb, rugalmasabb utazás biztosítása érdekében a szokásoknak megfelelően összesen évi három alkalommal – idén áprilisban, júniusban a nyári szezon kezdetekor, és most szeptemberben – végzünk évközi menetrendi módosítást.)

Menetrendi változások szeptember 2-tól

Debrecen környéki változások (105-ös, 108-as, 109-es vonal)

  • Új közvetlen vonat (6650) indul hétköznapokon 5:24-kor Nyírábrányból – Debrecen érintésével – Macs Ipari parkhoz. A Hortobágyról 15:26-kor induló vonat (6613), mely Macs Ipari Parktól 16:15-kor megy tovább, hosszabb útvonalon, Debrecenen át egészen Nyírábrányig közlekedik. A vonatokhoz Vámospércsen autóbuszos csatlakozás biztosítunk.
  • A Tiszalök—Debrecen, a 109-es vonalon több vonat menetrendje változik. A változásokkal reggel bővül Tiszalök, Tiszavasvári, Hajdúnánás és Debrecen között a kapcsolatot, a 8 órai bejutásra és a késő esti hazajutásra vonatkozóan is:
    • a Hajdúnánásról 4:04-kor induló vonat (36619) 16 perccel később és hosszabb útvonalon, Tiszalöktől közlekedik. Debrecenbe 5:21-re érkezik és csatlakozást biztosít a Budapest felé közlekedő Hortobágy EuroCity-re (EC 140), illetve következő Cívis InterRégió-hoz (6129),
    • Tiszalökről 4:09-kor induló vonat (36629) 58 perccel később közlekedik, Debrecenbe 6:38-kor érkezik,
    • Tiszalökről 5:09-kor induló vonat (36639) 41 perccel később közlekedik hétfőtől szombatig, 7:21-re érkezik Debrecenbe,
    • Debrecenből az utolsó késő esti járat hosszabb útvonalon, Tiszalökig közlekedik: hétfőtől csütörtökig és vasárnap 22:40-kor, pénteken 23:00-kor, szombaton 22:10-kor indul (36638/36658/36668).
  • A Debrecen—Tiszafüred—Füzesabony (108-as) vonalon több hajnali, illetve reggeli vonat menetrendje változik néhány perccel.

Több vonalon kisebb mértékű menetrendi változások lesznek:

Győri, 1-es fővonal

  • Munkanapokon reggel 7:01-kor új járat indul Mosonmagyaróvárról Győrbe (19437), mely a köztes állomásokon nem áll meg.

Tapolcai, 29-es vonal

  • A Fenyves expresszvonat az utószezonban naponta közlekedik Pécs és Keszthely között, a vonat szeptember 9. és 20. között hétfőn, szerdán és pénteken meghosszabbított útvonalon, Keszthely–Tapolca útirányon át Balatonakali-Dörgicséig és vissza közlekedik, ezzel tovább erősítve a térség turisztikai összeköttetéseit és megkönnyítve a zánkai Erzsébet-táborokba utazók eljutását.

Székesfehérvári, 30a vonal

  • A Déli pályaudvarról 0:20-kor Székesfehérvárra induló G44-es vonat (4770) néhány perccel később érkezik Székesfehérvárra.
  • Az eredeti menetrend szerint a Déli pályaudvarról 22:45-kor Veszprémbe induló személvonat (9068) 5 perccel korábban, 22:40-kor indul a Déli pályaudvarról, de Székesfehérvártól már változatlan menetrend szerint közlekedik.

Budapest – Székesfehérvár – Balatonszentgyörgy (Keszthely), 30, (26) vonal

  • Utószezonban is közlekedik szombat és vasárnap a Budapest-Déliből 1:00-kor induló, Keszthelyig közlekedő (18610) és a Keszthelyről 1:48-kor induló, Budapest-Délibe közlekedő Bagolyvonat (18619).

Dombóvár-Bátaszék-Baja, 50-es vonal

  • A menetrendi kínálat bővítése érdekében a hétköznapokon Bátaszékről 4:47-kor induló járat (38719) kivételével valamennyi vonat megáll Cikó megállóhelyen.

Szerencs-Hidasnémeti, 98-as vonal

  • A Szerencsről eredetileg 6:12-kor Abaújszántóra induló személyvonat (35212) 5 perccel később, 6:17-kor indul Szerencsről.

Ceglédi, debreceni 100-as és 100a vonal

  • A Szolnokról eredetileg 3:10-kor és 3:40-kor a Nyugati pályaudvarra induló S50-es vonatok 1 perccel korábban, 3:09-kor és 3:39-kor indulnak Szolnokról.
  • A Debrecenből 2:39-kor a Nyugati pályaudvarra induló Cívis  InterRégió (6009) 5:01-kor Üllőn is megáll, emiatt Szolnoktól a jelenlegi menetrendhez képest 3 perccel korábban közlekedik.
  • A Debrecenből 3:34-kor és 4:34-kor a Nyugati pályaudvarra induló Cívis InterRégiók (6019, 6029) Debrecen és Cegléd között 1 perccel korábban közlekednek, Monorierdőn nem állnak meg.

Kál-Kápolna—Kisújszállás, 102-es vonal

  • A jelenlegi menetrend szerint a Kál-Kápolnáról 4:23-kor Kisújszállásra induló vonat (36510) 20 perccel korábban közlekedik, így biztosítva 5:53-kor Kisújaszálláson csatlakozást a Debrecen felé tartó Tokaj InterCity (IC 682) vonatra.
  • A kiskörei várakozások megszűnnek, emiatt napközben jelentősen változik a vonalon a menetrend.

Nyíregyháza—Mátészalka, 113-as vonal

  • A Mátészalkáról 5:45-kor Nyíregyházára, valamint a Nyíregyházáról 20:49-kor Mátészalkára induló vonat (36119, 36118) nem közlekedik.

Szolnok—Szentes, 130-as vonal

  • Az utolsó Szentesre tartó járat 10 perccel később, 22:53-kor indul Szolnokról, így biztosítva a csatlakozást a Nyugati pályaudvarról 21:25-kor induló Cívis InterRégióról (6088).

Budapest-Kecskemét-Szeged, 140-es vonal – szeptember 29-től életbe lépő változások

  • Ceglédről munkanapokon 6:15-kor új S225-ös járat indul Kecskemétre (7040), mely Nyársapáton, Nagykőrösön és Katonatelepen is megáll.
  • A Szolnokról munkanapokon 18:40-kor Cegléden át Kecskemétre induló S225-ös vonat (7611) csak Szolnok és Cegléd között közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról 22 órakor Kecskemét felé induló S20-as vonat (7028) minden nap Szegedig közlekedik,
    • emiatt a Kecskemétről 22:41-kor Kiskunfélegyházára induló személyvonat (7038) nem közlekedik.
  • A Kecskemét felől a fővárosba tartó első vonat (7029) minden nap Szegedről indul 3:25-kor, a Nyugati pályaudvarra 6:04-kor érkezik,
    • emiatt a Kiskunfélegyházáról 3:53-kor Kecskemétre induló személyvonat (7019) nem közlekedik.
  • A Kiskunfélegyházáról 5:33-kor Szegedre induló személyvonat (7010) útvonala meghosszabbodik, Kecskemétről indul 5:04-kor,
    • emiatt a Kecskemétről 5:10-kor Bajára induló InterRégió (7809) csak Kiskunfélegyházától közlekedik.
  • A Szegedről 18:11-kor Kiskunfélegyházára induló személyvonat (7011) minden nap Kecskemétig közlekedik.

Kecskemét—Lakitelek—Szolnok, 145-ös vonal

  • A jelenlegi menetrend szerint Szolnokról 21:49-kor Lakitelekre induló S225-ös vonat egy órával később, 22:50-kor indul Szolnokról, így biztosítva a csatlakozást a Nyugati pályaudvarról 21:25-kor induló Cívis InterRégióról (6088).

Kiskunfélegyháza—Kunszentmárton, 146-os vonal

  • A vonatok nem állnak meg Kismindszenti út megállóhelyen az alacsony utasforgalmi igény miatt.

Kiskunfélegyháza—Orosháza (147) vonal

  • Több reggeli járat menetrendje néhány percet változik:
    • a munkanapokon Szentesről 4:18-kor induló vonat (37419) 3 perccel korábban, 4:15-kor indul,
    • a munkanapokon Kiskunfélegyházáról 5:32-kor induló vonat (32610) 3 perccel korábban, 5:29-kor indul, de Csongrádtól már változatlan menetrend szerint közlekedik,
    • a Szentesről 6:32-kor induló vonat (32619/37457) 2 perccel korábban, 6:30-kor indul.
  • A Szentesről 10:32-kor és 18:32-kor Kiskunfélegyházára induló személyvonat (37417, 37421) nem áll meg Csongrádi úti tanyák megállóhelyen.

Baja—Kiskunhalas / Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza, 154-155-ös vonalak

  • A Baja–Kiskunhalas–Kiskunfélegyháza viszonylatú InterRégió vonatok egységesen Kiskun InterRégió vonatként közlekednek.

 

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság