A harmadik befejező ütem, november 18-án kezdődik, a felújítás pedig december 9-én be is fejeződik. Szombaton az 1-es fővonal átépített bal vágányán megindul a részleges forgalom. November 18-tól pedig – az elmúlt hetekben ideiglenesen csak tehervonatok közlekedtetésére használt – 5-ös vonalon is helyreáll a megszokott forgalmi rend: ettől a naptól Székesfehérvár és Komárom között is újra közlekednek a személyvonatok.
Szárliget állomáson november 14-től 17-ig a felsővezetékhálózat karbantartását végzik, ezért keddtől péntekig 8:10 és 17:40 között az S10-es vonatok rövidebb útvonalon, csak Tatabánya és Győr között közlekednek. Szárliget és Tatabánya között a felújítás miatt közlekedő pótlóbuszokkal lehet utazni – változatlan menetrend szerint.
Novemberi hétvégi változások a Budapest-Kelenföld állomást érintő vonalakon
Ferencváros és Budapest-Kelenföld között pályakarbantartási munkálatokat végeznek novemberben hétvégenként (november 11-12., 18-19., 25-26.), emiatt a székesfehérvári, a pécsi, a kaposvári vonal távolsági járatai, valamint az S36-os, és a G12-es vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Egyes módosítások már péntek esti járatokat (Railjet) is érintenek.
Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld között
- A győri fővonal felújítása miatt közlekedő G12-es vonatok napközben ritkábban, csak kétóránként járnak. A kimaradó vonatok helyett a Kelenföldre történő eljutáshoz az M4-es metrót javasoljuk.
- A péntek és szombat esti utolsó Budapestre tartó Railjet xpress (rjx 261) pótlóbuszai Tatabányától Kelenföldön át a Keleti pályaudvarig közlekednek.
S36-os és G43-as vonatok közlekedése
- Az S36-os vonatok nem közlekednek Kőbánya-Kispest és Budapest-Kelenföld állomások között. Ezen a szakaszon a G43-as járatok biztosítják az óránkénti kapcsolatot.
- Péntek esténként az utolsó, Kőbánya-Kispestről 21:57-kor Kelenföldre induló S36-os vonat (3598) nem közlekedik.
- November 26-án tovább változik a menetrend:
- Az S36-os vonatok a reggeli első járatoktól rövidebb útvonalon, csak Budapest-Kelenföld és Tárnok között közlekednek, az utolsó Tárnokig közlekedő, illetve onnan induló járat az eredeti menetrend szerint Kőbánya-Kispestről 13:57-kor induló, illetve 16:01-kor érkező vonat.
- A G43-as vonatok közül több kerülő útirányon, Érd felső helyett, Érd alsón át közlekedik: érintett a Kőbánya-Kispestről 6:27-től 14:27-ig induló, illetve 8:31-től 15:31-ig érkező járat. A módosított útvonalon közlekedő vonatok nem érintik Budatétényt, Barosstelepet és Érdligetet sem, helyette megállnak Kastélyparknál és Tétényligetnél. Budafok megállóhelynél pedig nem a megszokott vágányon állnak meg.
Pécsi és kaposvári vonal
- A Gyékényes, illetve Kaposvár felől Budapestre közlekedő, a Keleti pályaudvarra eredetileg 8:59-kor, 14:59-kor és 18:59-kor érkező Somogy, Kresz Géza és Rippl-Rónai InterCity (IC 829, IC 825, IC 823) menetideje Budapest-Kelenföld és a Keleti pályaudvar között 12-16 perccel meghosszabbodik.
- November 18-19., 25-26.: a pécsi Mecsek InterCity-k közül több csak rövidebb útvonalon, Budapest-Kelenföldtől, illetve Kelenföldig közlekedik. Érintett a Keleti pályaudvarról eredeti menetrend szerint 9:53-kor és az azt követen induló valamennyi Mecsek IC, illetve reggeltől a Keletibe 18:05-ig érkező valamennyi járat.
Székesfehérvári vonal változásai november 18-án és 19-én
- A Déli pályaudvarról 9:05-től két óránként Tapolcára induló, illetve 8:54-től kétóránként érkező közvetlen sebesvonatok rövidebb útvonalon, csak Székesfehérvártól, illetve Székesfehérvárig közlekednek.
- A Balaton és Tópart InterCity-k 7 és 15 óra között:
- A Déli pályaudvarról 15 perccel korábban, óra 20-kor indulnak, de Székesfehérvártól már a megszokott menetrend szerint közlekednek tovább.
- A főváros felé menetidejük meghosszabbodik; Székesfehérvárig változatlan menetrend szerint közlekednek, azonban onnan csak 8 perccel később, óra 45-kor indulnak tovább.
A teljes vágányzár három hete alatt az 1-es fővonalra érvényes menetrendet október 13-tól már közzétette a vasúttársaság a honlapján, a vágányzári hírek [3] menüpontban. Az utastájékoztatási plakát és térkép ide kattintva [4] érhető el (pdf). A módosított menetrendek az online vonatkereső és jegyváltási felületeinken [5] (MÁV app, ELVIRA [6]) is elérhetők. A járatok esetében a pótlóbuszos eljutást és az átszállásokat is jelzik a menetrendi keresők. A felújításról készült videók ide kattintva tekinthetők meg.
- Novemberi vágányzári információk (az oldal elején találhatók)
- Videók
- Autópályával kapcsolatos intézkedések
- Reggeli pótlóbuszok Tatabánya felől megállnak Őrmezőn (BKK M megálló) Videó [7] az őrmezői leszállásról
- További helyszínrajzok: Budapest-Kelenföld [8], Biatorbágy [9], Herceghalom [10], Szár [11], Szárliget [12].
- A Volánbusz elfogadja a vasúti bérleteket Tatabánya és Budapest között
- Alternatív utazási javaslat: menetrendszerint Volánbusz-járatok a térségben
- Településenkénti utazási javaslatok
- Kerékpárszállítási információk
- Railjet - információk a bécsi átszállásról
- Helyszínrajzok: Törökbálint [13], Bicske és Bicske alsó [14], Alsógalla [15], Tatabánya [16]
- Székesfehérvár-Komárom vonali módosított menetrend, térkép, helyszínrajzok a pótlóbuszok közlekedéséről
- Tehervonatok miatti zajhatásról a Székesfehérvár-Komárom vonal esetében, változó időpontú lezárások a sorompóknál
- Visszatérítés, késésigazolás
- Regiojet
Egy ilyen jelentős mértékű vonatpótlás kezdeténél, ütemváltásnál óhatatlanul előfordulnak fennakadások, amelyekért ezúton is elnézést kér a vasúttársaság mindazon utasaitól, akiket kellemetlenség ért.
A közlekedési rendről
Pótlóbuszok
-
A pótlóbuszok hajnaltól késő éjszakáig az elővárosi vonatok helyett Tatabánya és Biatorbágy, éjszaka (0:15 és 4:15 között) pedig Tatabánya és Budaörs között, a távolsági és nemzetközi vonatok helyett pedig egész nap Tatabánya és Budapest-Kelenföld (Etele tér, BKK éjszakai buszmegálló) között közlekednek mindkét irányban. Tatabányán csatlakozást biztosítunk az S10-es, a távolsági és nemzetközi vonatokhoz.
-
Az elővárosi térség jelentős gépjárműforgalmat lebonyolító közútjain és az autópályán lassabb a haladás a vasúthoz képest, ezért a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak 45-60 perccel, Tatabánya és Budapest között az elővárosban utazóknak 10-30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolni.
-
Az érintett InterCity és nemzetközi járatok, valamint ezek pótlóbuszai is helyjegy váltása nélkül vehetők igénybe. Erről ide kattintva olvashat bővebben.
-
A fővárosból Tatabányára, illetve azon túl, Győr, Sopron, Szombathely, illetve Bécs, Graz felé utazókat kérjük, hogy a Budapest-Kelenföld állomásról induló gyorsjáratú IC-pótlóbuszokat vegyék igénybe a több helyen megálló pótlóbuszok helyett.
A Tatabánya felől Budapest-Kelenföldre utazó utasainkat ugyancsak arra kérjük, hogy lehetőség szerint a Tatabányáról, a Jedlik Ányos utcából induló IC-pótlóbuszokat vegyék igénybe. -
Reggel a Tatabánya felőli pótlóbuszok Őrmezőn (Budapest-Kelenföld vasútállomás M BKK megállóhelyen) is megállnak. Videó [7] az őrmezői leszállásról.
-
A pótlóbuszok érkezési, indulási megállójának helyszínrajza letölthető (pdf) innen az állomások nevére kattintva: Budapest-Kelenföld [8], Törökbálint [13], Biatorbágy [9], Herceghalom [10], Bicske és Bicske alsó [14], Szár [11], Szárliget [12], Alsógalla [15], Tatabánya [16].
Elővárosi vonatok helyett
- Az S10-es vonatok a Déli pályaudvar és Biatorbágy között, valamint Hegyeshalom, Győr felől Szárligetig, illetve az S12-esek Oroszlány felől Tatabányáig közlekednek. A köztes szakaszon pótlóbuszok járnak. Az eltérő utasforgalmi igényekhez és szokásokhoz igazodva többféle pótlóbusz-viszonylat segíti a közlekedést. A személyvonatokkal és a pótlóbuszokkal 30 perces sűrűséggel biztosítják az eljutást a Déli pályaudvar—Biatorbágy, Bicske és Tatabánya viszonylatban biatorbágyi átszállással.
- S10-es pótlóbuszok 30 perces sűrűséggel közlekednek, Biatorbágy, Bicske és Tatabánya között minden megállónál megállnak.
- X10-es gyorsított pótlóbuszok csúcsidőn kívül 60 percenként indulnak, Biatorbágy és Tatabánya között közlekednek, köztes megállás nélkül. Tatabánya felé a reggeli és a délutáni csúcsidőben, Budapest felé a reggeli csúcsidőben 30 percenként járnak.
- Munkanapokon a reggeli, délutáni csúcsidőszakban több sűrítő járat is közlekedik, hogy a bicskei utasok számára javítsák az eljutási lehetőséget a főváros és Tatabánya felé. (Reggel a főváros irányába, illetve Bicskétől Tatabánya felé, délután pedig Budapest felől Tatabánya, Győr irányába.)
- S100-as jelzésű pótlóbusz közlekedik Biatorbágy és Bicske között: a reggeli csúcsidőben 30 percenként indulnak Bicskéről (5:04 és 7:34 között), a délutáni csúcsidőben pedig 30 percenként indulnak Biatorbágyról (14:25 és 19:25 között).
- S101-es jelzésű buszjáratok indulnak Bicske vasútállomástól Tatabánya vasútállomásra a reggeli csúcsidőben (5:25, 6:25, 6:55, 7:25). A buszok útközben a Szár vasútállomásnál lévő buszmegállóban, Szárligeten a vasútállomás bejárati úti buszmegállóban, valamint az Alsógalla vasúti megállóhely közelében (Tatabánya, Sportpálya Volánbusz megállóhely) is megállnak.
- Tatabánya és Budapest közötti utazáshoz a 30 percenként közlekedő InterCity-buszok is igénybevehetők, melyekre helyjegy váltása nem szükséges.
- Az előzetesen felmért utazói igényeknek megfelelően a reggeli időszakban 6:40 és 8:45 között félóránként, a Tatabánya felől Kelenföldre érkező autóbuszok leszállítás céljából megállnak Budapest-Kelenföld vasútállomás M BKK (Őrmező) megállóhelyen is, ami gyorsabb eljutást biztosít az M4 metróhoz.
A babakocsival, kerekesszékkel való felszállás, utazás megkönnyítése érdekében részben akadálymentes, úgynevezett alacsony belépésű buszok is közlekednek a személyvonatok helyett. A pótlóbuszokon nem szállítható kerékpár!
InterCity és nemzetközi vonatok pótlása
- A gyorsjáratú IC-pótlóbuszok közlekednek Kelenföld (Etele tér, BKK éjszaki buszok megállója) és Tatabánya között. Máshol nem állnak meg. Az Etele térről 5:10-től 20:10-ig kb. 30 percenként és 21:10-kor, Tatabányáról 5 órától 21:45-ig kb. 30 percenként és 22:45-kor, 23:45-kor.
- A Keleti pályaudvarról Budapest-Kelenföldre 5:40-től 0:40-ig, Kelenföldről a Keletibe 6:04-től 1:04-ig óránként indulnak G12-es vonatok, így közvetlen eljutási lehetőséget biztosítva a távolsági és nemzetközi vonatok pótlóbuszaihoz.
A fővárosból Tatabányára, illetve azon túl, Győr, Sopron vagy Szombathely felé utazóknak javasoljuk, hogy a Budapest-Kelenföld állomásról induló gyorsjáratú IC-pótlóbuszokat vegyék igénybe a több helyen megálló pótlóbuszok helyett.
A pótlóbuszok Tatabányán a Jedlik Ányos utcából indulnak, mely néhány perces sétával érhető el. A Budapest felől érkező buszok leszállóhelye a Győri úton van. A buszok és a vonatok között jellemzően 10 perc átszállás áll rendelkezésre.
Az érintett InterCity és nemzetközi járatok, valamint ezek pótlóbuszai is helyjegy váltása nélkül vehetők igénybe. Erről ide kattintva [17] olvashat bővebben.
A MÁV-VOLÁN-csoport szakemberei a kivitelező és az érintett közlekedési szervezetek, hatóságok, továbbá belföldi, nemzetközi vasúti vállalatok bevonásával a teljes forgalomszüneteléssel járó második ütem időszakára összeállították a közlekedési rendet. Ehhez az első ütem utasforgalmi és menetrendi tapasztalatait is felhasználták. A jelenlegi, első ütemhez viszonyítva kétszer annyi pótlóbusz áll forgalomba a teljes lezárás idejére, összehangolták a buszok menetrendjét, útvonalát, mennyiségét az utazási szokásokkal, valamint a korlátozásokhoz mérten átalakított vonatforgalommal. Szükség esetén az első napokat követően beavatkoznak az utasok számára kedvezőbb eljutás biztosítása érdekében.
- Kelenföld vasútállomás M BKK, éjszakai buszok megállója (Etele tér). Budapest-Kelenföld [8] helyszínrajza
- Őrmező, Budapest-Kelenföld vasútállomás M BKK megállóhely - reggeli járatok Tatabánya felől
- Budaörs, vasútállomás P+R – éjszakai időszakban
- Törökbálint, a Tó utcai körforgalom közelében található vasútállomás autóbuszmegálló. Törökbálinti helyszínrajz [18]
- Biatorbágy, vasútállomás buszmegálló. Biatorbágy [9]i helyszínrajz
- Herceghalom, vasútállomás bejárati út buszmegálló. Herceghalom [10] helyszínrajza
- Bicske, Általános iskola (Prohászka utcai épület), helyi buszmegálló. Bicske és Bicske alsó helyszínrajza [19].
- Bicske, Műszaki áruház buszmegálló
- Bicske, vasútállomás bejárati út buszmegálló
- Bicske, vasútállomás buszmegálló
- Szár, vasúti megállóhely buszmegálló. Szár [11] helyszínrajza
- Szárliget, vasútállomás bejárati út buszmegálló. Szárliget [12] helyszínrajza
- Tatabánya, Sportpálya buszmegálló. Alsógalla helyszínrajza [20]
- Tatabánya állomás parkolója (Jedlik Ányos utca / Győri út). Tatabánya állomás helyszínrajza [21]
Elővárosi vonatok (S10, S12, G10, G12) közlekedése
- A Déli pályaudvar és Biatorbágy között S10-es jelzésű vonatok 30 percenként közlekednek.
- Győr és Szárliget között az S10-es jelzésű vonatok alapmenetrend szerint, 60 percenként közlekedik.
- Az S12-es vonatok Tatabánya és Oroszlány között óránként, módosított indulási időkkel közlekednek, biztosítva a csatlakozást a pótlóbuszokhoz.
- A reggeli időszakban Győr és Hegyeshalom felől közlekedő gyorsított vonatok és személyvonatok Tatabányáig közlekednek.
- Az elővárosi vonatok pótlóbuszai Tatabánya és Biatorbágy között közlekednek.
- A fővárosban a Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld között óránként G12-es vonatok közlekednek.
Közlekedés éjszaka és a csúcsidőszakokban – eltérések:
- Az S10-es vonatok éjszaka (éjfél és 4 óra között) csak Déli pályaudvar és Budaörs között közlekednek.
- Győr felől Tatabánya, illetve Szárliget állomásig közlekednek: a Győrből 4:33-kor induló S10-es (4959-es számú), a Győrből 4:56-kor induló G10-es (4919), a Hegyeshalomból 4:57-kor és 5:57-kor induló személyvonat (9309, 9307), a Győrből szombatonként 6:35-kor induló S10-es (4987) vonat és a Komáromból 2:30-kor Tatabányára induló S10-es vonat (4859) közlekedik.
- Tatabánya, Szárliget állomástól Győr felé közlekednek: a Tatabányáról munkanap 18:02-kor Hegyeshalomba induló (9306) és a Tatabányáról Győrbe 22:35-kor induló G10-es (9318) vonat
- A teljes útvonalán kimarad a péntekenként a Keletiből 15:01-kor Győrbe induló G10-es (9304), a munkanapokon a Keletiből 16:01-kor és 18:01-kor Győrbe induló G10-es (9314, 9308) vonat, a vasárnap Győrből 15:26-kor, 16:26-kor és 18:26-kor a Keletibe induló InterRégiók (1935, 1945, 1943), valamint a munkanapokon a Bicskéről 6:20-kor, 6:50-kor és 7:50-kor induló G10-es (4827, 4837, 4847) vonatok.
- Csak Győrig közlekedik vasárnaponként a Szombathelyről 15:05-kor a Keletibe (19203) és a Sopronból 20:21-kor a Délibe induló InterRégió (1991).
- A fővárosban a Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld között óránként G12-es vonatok közlekednek.
InterCity (soproni IC-k, szombathelyi Savaria IC-k, Dráva és Mura IC)
- A soproni IC-k és a szombathelyi Savaria IC-k, valamint a Szentgotthárd érintésével közlekedő Dráva és Mura InterCity-k, a nemzetközi EuroCity és Railjet vonatok csak Tatabányáig közlekednek, onnan eredeti alapmenetrendjük szerint fordulnak vissza Győr, illetve Hegyeshalom felé.
- A Szombathely és Budapest között utazók számára alternatív útvonalként javasoljuk a Székesfehérváron és Veszprémen át közlekedő Bakony InterCity-k igénybevételét.
- Szombathely állomáson a GYSEV pályakarbantartást végez, ezért november 2-ig a Boba—Celldömölk—Szombathely vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A Bakony InterCity-k, a Lesence sebesvonatok, valamint a vasárnap délutáni Győrbe tartó InterRégió (19203) helyett Celldömölk—Szombathely, a személyvonatok helyett Vép—Szombathely állomások között pótlóbuszok közlekednek. A Bakony IC vonatokkal a pótlóbuszos átszállás miatt a megszokotthoz képest 25-30 perccel hosszabb az eljutási idő, a buszok Szombathelyről a vonatokhoz képest korábban indulnak és később érkeznek oda.
December 3-ig további menetrendmódosítások is lesznek a vonalon. A menetrendek és a térkép itt [22]érhető el.
Nemzetközi vonatok (Bécs, Salzburg, München, Graz), Regiojet
- Az EuroCity vonatok Tatabányáig közlekednek és onnan fordulnak vissza Győr, Hegyeshalom, Bécs, illetve Szombathely, Szentgotthárd felé.
- A Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld között óránként FLIRT motorvonatok közlekednek G12-es jelzéssel, így közvetlen eljutási lehetőséget biztosítva a távolsági és nemzetközi vonatok pótlóbuszaihoz.
- A távolsági vonatok pótlóbuszai Budapest-Kelenföld és Tatabánya között egész nap kb. 30 percenként közlekednek.
- Budapest és Bécs között így az eljutási idő kb. 50-60 perccel növekszik.
- A Kálmán Imre EuroNight Budapestről korábban indul és kerülő útirányon megy, a Hortobágy, Dacia és Transilvania EuroCity-k megosztva közlekednek.
- A nemzetközi jegyek az érvényességi időtartamon belül más (akár korábbi) vonatokra is felhasználhatóak a késések, csatlakozásmulasztások elkerülése érdekében.
- A Regiojet vonatai is rövidebb útvonalon közlekednek. Kelenföld (BKK, Etele tér) és Győr között Regiojet-pótlóbusz jár.
- A Railjetek közlekedéséről lentebb olvashat.
- Az EuroCity vonatok Tatabányáig közlekednek és onnan fordulnak vissza Győr, Hegyeshalom, Bécs, illetve Szombathely, Szentgotthárd felé. A Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld között óránként FLIRT motorvonatok közlekednek G12-es jelzéssel, így közvetlen eljutási lehetőséget biztosítva a távolsági és nemzetközi vonatok pótlóbuszaihoz.
- A távolsági vonatok pótlóbuszai Budapest-Kelenföld és Tatabánya között egész nap kb. 30 percenként közlekednek.
- Budapest és Bécs között így az eljutási idő kb. 50-60 perccel növekszik.
- Kerülő útirányon, illetve megosztva közlekedő járatok:
- A Kálmán Imre EuroNight (EN 462 és EN 463) Salzburg, valamint közvetlen kocsikkal Zürich, Stuttgart felől – Bécsen és Pozsonyon keresztül – Szobnál érkezik a magyar határra, 2 órával később, 11:20-ra ér a Keletibe. Ellenkező irányba Szobon, Pozsonyon és Bécsen keresztül megy tovább Salzburg, illetve Zürich, Stuttgart felé. A Keletiből 100 perccel korábban, 19 órakor indul.
Az alapmenetrend szerinti belföldi szakasza egy részén, Győr és Tatabánya között mentesítővonat közlekedik.
- A Kálmán Imre EuroNight (EN 462 és EN 463) Salzburg, valamint közvetlen kocsikkal Zürich, Stuttgart felől – Bécsen és Pozsonyon keresztül – Szobnál érkezik a magyar határra, 2 órával később, 11:20-ra ér a Keletibe. Ellenkező irányba Szobon, Pozsonyon és Bécsen keresztül megy tovább Salzburg, illetve Zürich, Stuttgart felé. A Keletiből 100 perccel korábban, 19 órakor indul.
- A Hortobágy EuroCity (EC 140, EC 149), a Dacia nemzetközi gyorsvonat (346, 347) és a Transilvania EuroCity (EC 143, EC 146) nem közlekedik a Keleti pályaudvar és Tatabánya között. A vonatok Románia és Ukrajna felől az éjszakai fekvő- és hálóhelyes kocsikkal csak Budapest-Keletiig közlekednek, onnan indulnak vissza eredeti indulási időpontban. Bécs, Győr felől a Románia, Ukrajna felé utazóknak legalább 1-2 órával hamarabb szükséges elindulniuk.
- A Hortobágy EC és Dacia-Corvin gyorsvonat szerelvénye helyett Tatabánya és Szolnok között csatlakozó pótlóbuszok közlekednek. A menetrendjük itt érhető el. [23]
Regiojet
- A vágányzár miatt A Budapest–Bécs–Prága, illetve a Prága–Bécs–Budapest útirányon át közlekedő RegioJet eurocity vonatok helyett Budapest-Kelenföld és Győr állomások között a RegioJet által biztosított pótlóbuszok közlekednek. A Regiojet nem áll meg a Budapest-Déli pályaudvaron.
-
Az első vonat, melynél pótlóbuszra kell szállni, az október 26-án Prágából Budapestre tartó 1035 számú járat, míg az utolsó a november 18-án Budapest és Prága között közlekedő 1032 számú járat.
-
Budapest – Bécs – Prága járatok:
-
A RegioJet vonatpótló autóbuszok a menetjegyen feltüntetett időpontban, tehát a vonatok eredeti menetrendjéhez képest 1 órával korábban indulnak Budapest-Kelenföld állomás mellől, az Etele téri BKK buszmegállóból. A jegyeken a buszok indulási ideje kerül feltűntetésre. Győr állomáson a vonatpótló autóbuszok az állomásépület előtt állnak meg, ahol a vonatra át kell szállni. A vonatok Győr állomástól az eredeti menetrendjük szerint közlekednek tovább, de minden esetben megvárják az utolsó vonatpótló autóbuszról történő átszállást.
-
-
Prága – Bécs – Budapest járatok:
-
A vonatok Győr állomásig eredeti menetrendjük szerint közlekednek. Győr állomáson vonatpótló autóbuszra kell átszállni. A RegioJet autóbuszok az állomásépület elől indulnak, az átszállás megkönnyítése érdekében a vonatok Győr állomás 1. vágányára fognak érkezni. A vonatpótló autóbuszjáratok Budapest-Kelenföldre a vonatok menetrendjéhez képest várhatóan 30 perccel később fognak megérkezni.
-
- További információ és a menetrend ide kattintva [24] tekinthető meg.
Railjet
- A Railjet xpress vonatok Tatabányáig közlekednek és onnan fordulnak vissza Győr, Hegyeshalom, Bécs felé.
- Október 26-án este már érinti Railjeteket az újabb vágányzári ütem.
- A Budapest-Keleti pályaudvarról 7:40 és 15:40 között kétóránként Bécsen át Münchenbe induló Railjetek csak Bécsig közlekednek (rjx 60, rjx 62, rjx 64, rjx 66, rjx 68) december 9-ig. Az utasaik bécsi átszállással utazhatnak tovább a bajor főváros felé. Menetrendi hirdetmény [25]
- A Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld között óránként FLIRT motorvonatok közlekednek G12-es jelzéssel, így közvetlen eljutási lehetőséget biztosítva a távolsági és nemzetközi vonatok pótlóbuszaihoz.
- A távolsági vonatok pótlóbuszai Budapest-Kelenföld és Tatabánya között egész nap kb. 30 percenként közlekednek.
- Budapest és Bécs között így az eljutási idő kb. 50-60 perccel növekszik.
- Október 26-án a München felől eredetileg 20:19-kor a Keletibe érkező Railjet (67) csak Budapest-Kelenföldig közlekedik, a késő esti utolsó, München és Zürich felől érkező Railjetek (165 és 261) utasait pedig pótlóbuszok szállítják Tatabányától a Keleti pályaudvarig.
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása alapján a győri fővonalon végzett felújításhoz igazodva néhány Budapestről induló és Bécsen túl közlekedő Railjet xpress rövidebb útvonalon, csak Bécsig közlekedik december 9-ig. Az alább felsorolt járatok esetében Bécsben másik – Linz, Salzburg, München felé – tartó vonatra kell átszállni. Az utazóközönség számára továbbra is elérhetőek maradnak a Railjet-szerelvények mind belföldön, mind a külföldi szakaszon.
A Budapest-Keleti pályaudvarról 7:40 és 15:40 között kétóránként Bécsen át Münchenbe induló Railjetek csak Bécsig közlekednek (rjx 60, rjx 62, rjx 64, rjx 66, rjx 68). Az utasaik bécsi átszállással utazhatnak tovább Linz, Salzburg, és a bajor főváros, München felé.
Magyarország felé a Railjet vonatok utasainak nem kell átszállni Bécsben. Tatabánya és Kelenföld között pótlóbusz közlekedik helyettük.
Az Ausztria irányába szóló nemzetközi jegyek az érvénytartamukon belül más vonatokon is igénybe vehetők, amennyiben utasunk a külföldi csatlakozás biztosítása érdekében korábbi vonattal utazna el.
- A korábbi vonattal utazók számára díjmentes helyfoglalást és kerékpárhelyjegyet (férőhelytől függően) biztosítunk.
- Ha utasunk valamely rövidebb útvonalon közlekedő Railjetre rendelkezik helybiztosítással, és aznapi vonattal szeretne elutazni az osztrák fővárosig, akkor Bécsig az új helyjegyet díjfizetés nélkül állítja ki a MÁV-START. Ha az utasunknak nincs helyjegye az eredeti vonatra, viszont az azt megelőzőre szeretne helyfoglalást, akkor a helybiztosítás díját meg kell fizetnie.
- Ha az átszállás miatt valaki a felajánlott korábbi eljutási lehetőség ellenére lemond az utazásáról, akkor számára kezelési költség nélkül visszatérítjük a már megváltott nemzetközi jegy árát (az utazás még meg nem tett szakaszára vonatkozóan).
Településenkénti, térségenkénti utazási javaslatok, Volánbusz-járatok
- A bővebben gombra kattintás után a települések nevére kattintva megtekintheti az adott települést vagy térséget érintő főbb változásokat. A részletes menetrendi tervezéshez és jegyvásárláshoz a jegy.mav.hu [26] weboldalt, vagy a MÁV appot javasoljuk. A tájékoztatás nem teljeskörű.
- A Volánbusz a lent felsorolt járatain elfogadja a Tatabánya–Budapest szakaszra érvényes vasúti viszonylatos bérleteket.
- A VOLÁNBUSZ menetrend szerinti járatai a térségben.
- Az EuroCity, Railjet xpress vonatok csak Tatabánya állomásig közlekednek. Tatabánya és Budapest-Kelenföld között InterCity-pótlóbuszok közlekednek félóránként, a csatlakozást biztosítjuk. A Budapestre a pótlóbuszok a vonatokhoz képest kb. 45 perccel később érkeznek.
- A Kálmán Imre EuroNight vonat (Zürich és Stuttgart felől) kerülő útvonalon közlekedik Szlovákián át, Bécs és Budapest-Keleti között nem áll meg. A nemzetközi vonatoknál talál részletes információt.
- A Savaria, Mura, Dráva InterCity vonatok csak Tatabányáig közlekednek. Az InterCity vonatok és a pótlóbuszok a teljes útvonalukon helyjegy megváltása nélkül igénybe vehetők.
- Budapestre való utazáshoz, Tatabánya és Budapest-Kelenföld között az utazást InterCity-pótlóbuszokkal biztosítjuk.
- Szombathelyről Budapestre alternatív útvonalként javasoljuk a Veszprémen át közlekedő Bakony InterCity-k igénybevételét.
- A Budapest-Sopron között közlekedő Tűztorony, Ikva, Lövér, Scarbantia, Kékfrankos, Soproni Közgáz, Magnet Bank InterCity-k csak Tatabányáig közlekednek. Az InterCity-k a teljes útvonalukon helyjegy megváltása nélkül igénybe vehetők.
- Budapestre való utazáshoz, Tatabánya és Budapest-Kelenföld között az utazást InterCity-pótlóbuszokkal biztosítjuk.
- Budapest felé
- Az IC, EC, Railjet xpress vonatokkal félóránként biztosított az eljutás, ezek csak Tatabányáig közlekednek. Tatabánya és Budapest-Kelenföld között IC-pótlóbuszok járnak. A távolsági vonatok mindegyike – beleértve a bécsi EC és Railjet vonatokat – helyjegy váltása nélkül igénybevehető a felújítás ezen üteme alatt.
- Az S10-es jelzésű vonatok csak Szárligetig közlekednek. Budapest felé a pótlóbuszokra való átszállás Tatabányán lehetséges, többféle megállási rendű busz áll rendelkezésre.
- A reggeli csúcsidőben közlekedő gyorsított személyvonatok is csak Tatabányáig közlekednek. Ezen vonatokról IC buszokra lehetséges az átszállás Tatabányán Budapest-Kelenföldig.
- Sopron, Szombathely, Graz, Bécs felé az InterCity, EuroCity, Railjet xpress vonatok alap menetrend szerint közlekednek. (Kivéve az éjszakai Kálmán Imre EN vonatot, amely Győrt nem érinti).
- Győr, Sopron, Szombathely felé az S10-es és IC vonatok alapmenetrend szerint közlekednek.
- Tatabányáig az S10 és az InterCity-k változatlanul közlekednek.
- Budapest felé
- A soproni és szombathelyi IC vonatokkal óránként biztosított az eljutás, melyek csak Tatabányáig közlekednek. Tatabánya és Budapest-Kelenföld között IC-pótlóbuszok járnak. A távolsági vonatok mindegyike helyjegy váltása nélkül igénybe vehető a felújítás ezen üteme alatt.
- Az S10-es jelzésű vonatok csak Szárligetig közlekednek. Budapest felé a pótlóbuszokra való átszállás Tatabányán lehetséges, többféle megállási rendű busz áll rendelkezésre. A leggyorsabb menetidővel az IC-buszok közlekednek, megállás nélkül Budapest-Kelenföldre.
- A reggeli csúcsidőben közlekedő gyorsított személyvonatok is csak Tatabányáig közlekednek. Ezen vonatokról IC-buszokra lehetséges az átszállás Tatabányán, Budapest-Kelenföldig.
- Budapest felé
- Az S10-es jelzésű vonatok csak Szárligetig közlekednek. Budapest felé a pótlóbuszokra való átszállás Tatabányán lehetséges, többféle megállási rendű busz áll rendelkezésre. A leggyorsabb menetidővel az IC-buszok közlekednek, megállás nélkül Budapest-Kelenföldre.
- A reggeli csúcsidőben közlekedő gyorsított személyvonatok is csak Tatabányáig közlekednek. Ezen vonatokról IC-buszokra lehetséges az átszállás Tatabányán, Budapest-Kelenföldig.
- Győr felé
- Az S10-es vonatok alapmenetrend szerint, óránként közlekednek.
- Oroszlány és Környe felől
- az óránként közlekedő S12-es jelzésű vonatok menetrendje (időfekvése) megváltozik, valamint csak Tatabánya és Oroszlány között közlekednek óránként.
- Budapest felé
- A pótlóbuszokra való átszállás Tatabányán lehetséges, többféle megállási rendű busz áll rendelkezésre. A leggyorsabb menetidővel az IC-buszok közlekednek, megállás nélkül Budapest-Kelenföldre.
- Tatabánya állomás a vonatpótlás szempontjából kiemelt helyszín, a pótlóbuszok és a vonatok között itt szükséges átszállni. A vonatpótló autóbuszok megállóinak helyszíne a korábbiakhoz képest változik. Részletek a Pótlóbusz menüpontban.
- Győr, Mosonmagyaróvár, Ausztria felé a Railjet xpressz, EuroCity vonatok egész nap, óránként közlekednek, Tatabányáról indulnak. Belföldi utazáshoz helyjegy nélkül igénybe vehetők.
- Szombathely, Sopron, Győr felé az óránként közlekedő InterCity-vonatok Tatabányáról alapmenetrend szerint közlekednek. A teljes útvonalukon helyjegy nélkül igénybe vehetők.
- Győr felé az óránként közlekedő S10 vonatok is közlekednek alapmenetrend szerint.
- Budapestre történő utazás esetén:
- Egész nap félóránként közlekednek IC-pótlóbuszok, melyek az M1-es autópályán megállás nélkül közlekednek Budapest-Kelenföldig.
- Egész nap félóránként közlekednek X10-es buszok Biatorbágyra, melyekről átszállás biztosított a Budapest-Délibe közlekedő S10 vonatokra.
- Bicskére, Herceghalomba, Biatorbágyra a félóránként közlekedő S10 jelzésű buszokkal lehet utazni, melyek célállomása Biatorbágy, és minden érintett településen megállnak.
- Biatorbágytól Budapestig az S10 vonatok félóránként közlekednek.
- Szárligetre az S10 jelzésű vonatok óránként közlekednek (ott fordulnak), Szárliget és Alsógalla ezekkel is elérhető.
- Oroszlány felé a vonatok menetrendje jelentősen változik, óránként közlekednek továbbra is.
- Ezeket a településeket (településrészeket) pótlóbuszok és a vonatok egyaránt érintik.
- Budapest felé utazva a félóránként közlekedő S10 jelzésű buszokkal Biatorbágy állomásig lehet utazni, ahol a Budapest-Déli pályaudvarig közlekedő S10 vonatokra gyors átszállás biztosított mindkét irányban. A reggeli időszakban egyes X10-es buszok is megállnak Alsógallán (Tatabánya, Sportpálya megálló) és Szárligeten.
- Győr, Tatabánya felé utazva az S10-es jelzésű vonatok óránként, eredeti menetrend szerint közlekednek Szárliget állomástól.
- A pótlóbuszok Szárligeten a bejárati útnál, Alsógalla esetében Tatabánya, Sportpálya buszmegállónál állnak meg.
- Budapest felé
- a félóránként közlekedő S10-es és S100-as buszokkal lehet utazni Biatorbágyig, melyek minden településen megállnak. Biatorbágy és Budapest-Déli között félóránként közlekednek az S10-es vonatok.
- Tatabánya felé
- a félóránként közlekedő S10-es pótlóbuszokkal lehet utazni. Tatabányától Győr felé az S10-es vonatok, illetve Oroszlány felé az S12-es vonatok közlekednek.
- Az autóbuszok Bicskén 4 megállót érintenek:
- Bicske, vasútállomás
- Bicske, vasútállomás bejárati út
- Bicske, Műszaki áruház
- Bicske, általános iskola
- Budapest felé (Déli pályaudvar) Biatorbágytól félóránként közlekednek S10-es jelzésű személyvonatok.
- Biatorbágyról Bicske, Tatabánya felé az S10 jelzésű autóbuszokkal lehetséges utazni, melyekről Tatabányán átszállás lehetséges Oroszlány és Győr felé. Az S10-es jelű buszok minden településen megállnak.
- Budaörsről és Törökbálintról Tatabánya felé Biatorbágyig a félóránként közlekedő S10 jelzésű személyvonatokkal, onnan az S10 jelzésű autóbuszokkal lehet utazni.
- Biatorbágy és Tatabánya között megállás nélkül közlekedő X10-es buszok is közlekednek.
- Budaörsre, Törökbálintra, Biatorbágyra az S10-es vonatokkal változatlanul el lehet jutni, Budapest-Déli felől, félóránként.
- Herceghalom, Bicske, Szárliget, Alsógalla településekre való eljutáshoz a félóránkénti S10 vonatokkal szükséges Biatorbágyig utazni.
- A félóránkénti S10-es buszok Tatabányáig közlekednek, minden településen megállnak.
- A csúcsidőben S100-as jelzésű buszok is közlekednek Bicske és Biatorbágy között.
- Az X10-es jelzésű buszok Biatorbágy és Tatabánya között közlekednek.
- Tatabányára egész nap félóránként közlekednek IC-buszok, melyek az M1-es autópályán, megállás nélkül közlekednek. Az IC-buszok Budapest-Kelenföldről (Etele tér BKK-megálló) indulnak, helyjegy nélkül igénybevehetőek.
- Győrbe való eljutáshoz Tatabányáig IC-busszal szükséges utazni, onnan félóránként közlekednek InterCity, EuroCity és Railjet xpress vonatok. A távolsági vonatok mindegyike helyjegy váltása nélkül igénybevehető a felújítás ezen üteme alatt.
- Győr és Tatabánya közötti településekre Tatabányáig IC-busszal szükséges utazni. Onnan az óránként közlekedő S10-es vonatokkal lehet továbbutazni. Komárom és Tata elérhető InterCity-vonatokkal is Tatabányától.
- Sopron, Kapuvár, Fertőszentmiklós felé való eljutáshoz, Budapest-Kelenföld és Tatabánya között IC-pótlóbusszal lehet utazni. Tatabányától a vonatok változatlan menetrend szerint közlekednek Sopron felé. Az InterCity vonatok a teljes útvonalukon helyjegy megváltása nélkül igénybe vehetők.
- Szombathely, Répcelak, Szentgotthárd, Graz felé való eljutáshoz, Budapest-Kelenföld és Tatabánya között IC-pótlóbusszal lehet utazni. Tatabányától a vonatok változatlan menetrend szerint közlekednek Szombathely felé. Az InterCity vonatok a teljes útvonalukon helyjegy megváltása nélkül igénybe vehetők. Budapestről Szombathelyre alternatív útvonalként javasoljuk a Veszprémen át közlekedő Bakony InterCity-vonatok igénybevételét. További információ az InterCity menüpontban.
- Ausztria (Bécs, Linz, Salzburg), valamint Zürich és Stuttgart felé az EuroCity, Railjet xpress vonatok Tatabányáról indulnak eredeti menetrend szerint. Budapest-Kelenföld és Tatabánya között a félóránként közlekedő IC-buszokkal lehet utazni, melyek a vonatokhoz képest kb. 45 perccel korábban indulnak Kelenföldről. A nemzetközi jegyek az érvényességi időtartamon belül más (akár korábbi) vonatokra is felhasználhatóak a késések, csatlakozásmulasztások elkerülése érdekében.
Vasúti bérletek elfogadása a Volánbusz-járatokon Tatabánya és Budapest között
A Volánbusz az alább (lenyíló rész) felsorolt járatain elfogadja a Tatabánya–Budapest szakaszra érvényes vasúti viszonylatos bérleteket (menetjegyeket nem). Az országbérletekkel, illetve érvényességi területükön belül a vármegyebérletekkel a helyközi Volánbusz-járatok továbbra is igénybe vehetők.
(Zárójelben az elfogadás viszonylatai szerepelnek.)
- 760 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Etyek, Botpuszta járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás–Biatorbágy, Kálvin tér viszonylaton), a vasútállomást nem érinti
- 762 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Sóskút, iskola járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás–Biatorbágy, autóbusz-forduló viszonylaton), a vasútállomást is érinti
- 763 Budapest, Kelenföld vasútállomás–Etyek, Botpuszta járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás–Biatorbágy, Kálvin tér viszonylaton, gyorsjárat Kelenföld-Biatorbágy között), a vasútállomást nem érinti
- 767 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Etyek, Botpuszta járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – Biatorbágy, Kálvin tér viszonylaton, Budaörs érintésével az 1-es főúton), a vasútállomást nem érint
- 778 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Budajenő, Petőfi Sándor utca járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – Biatorbágy, Szent László utca viszonylaton) vannak olyan járatok, amelyek nem érintik a vasútállomást, többségében érintik
- 782 Etyek, autóbusz-forduló – Budapest, Széll Kálmán tér (Biatorbágy, Kálvin tér – Budapest, Széll Kálmán tér viszonylaton), napi egy járat érinti a vasútállomást is.
- 770 Budapest, Déli pályaudvar – Budapest, Kelenföld vasútállomás – Kisbér, autóbusz-állomás járat (Budapest, Déli pályaudvar – Budapest, Kelenföld vasútállomás – Tatabánya, autóbusz-állomás viszonylaton). Egyes járatok a Déli pályaudvartól indulnak. Az M1 autópályán haladnak Zsámbékig, majd érintik Szomor-Gyermely-Tarján településeket, így érik el Tatabányát.
- 1251 Budapest, Népliget – Budapest, Sasadi út <Kelenföld> – Herceghalom – Bicske – Pápa, autóbusz-állomás járat (Budapest, Népliget – Budapest, Kelenföld vasútállomás – Bicske, Műszaki Áruház viszonylaton).
- 1253 Budapest, Népliget – Budapest, Sasadi út <Kelenföld> – Herceghalom – Bicske – Mór, autóbusz-állomás járat (Budapest, Népliget – Budapest, Kelenföld vasútállomás – Bicske, Műszaki Áruház viszonylaton).
- 1254 Budapest, Népliget – Budapest, Sasadi út <Kelenföld> – Herceghalom – Bicske – Kisbér, autóbusz-állomás járat (Budapest, Népliget – Budapest, Kelenföld vasútállomás – Bicske, Műszaki Áruház viszonylaton).
- 791 Budapest, Széll Kálmán tér – Budakeszi – Páty – Zsámbék – Herceghalom járat (Budapest, Széll Kálmán tér – Herceghalom, Liget utca viszonylaton).
- 760 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Biatorbágy – Etyek – Bicske, vasútállomás járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – Bicske, vasútállomás viszonylaton, Biatorbágy és Etyek érintésével az 1-es főúton), a vasútállomást is érinti napi 5-6 járat.
- 767 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Budaörs – Biatorbágy – Etyek – Bicske, vasútállomás járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – Bicske, vasútállomás viszonylaton, Budaörs, Biatorbágy és Etyek érintésével az 1-es főúton), a vasútállomást is érinti napi 1-1 járat
- 770 Budapest, Déli pályaudvar – Budapest, Kelenföld vasútállomás – Zsámbék, autóbusz-forduló járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – M1 – Zsámbék, autóbusz-forduló viszonylaton, Bicske irányába átszállással)
- 775 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Zsámbék, autóbusz-forduló járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – M1 – Zsámbék, autóbusz-forduló viszonylaton, Bicske irányába átszállással)
- 777 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Zsámbék, autóbusz-forduló járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – M1 – Zsámbék, autóbusz-forduló viszonylaton, Bicske irányába átszállással)
- 779 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Zsámbék, autóbusz-forduló járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – M1 – Zsámbék, autóbusz-forduló viszonylaton, Bicske irányába átszállással)
- 798 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Zsámbék, autóbusz-forduló járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – M1 – Zsámbék, autóbusz-forduló viszonylaton, Bicske irányába átszállással)
- 799 Budapest, Kelenföld vasútállomás – Zsámbék, autóbusz-forduló járat (Budapest, Kelenföld vasútállomás – M1 – Zsámbék, autóbusz-forduló viszonylaton, Bicske irányába átszállással)
- 784 Budapest, Széll Kálmán tér – Zsámbék – Bicske, vasútállomás járat (Budapest, Széll Kálmán tér – Budakeszi – Páty – Zsámbék – Bicske, vasútállomás viszonylaton), a vasútállomást is érinti.
VOLÁNBUSZ menetrend szerinti járatai a térségben
Zsámbéki-medencéből Budapestre történő ingázásban az alábbi autóbuszos eljutási lehetőségek tudnak alternatívát kínálni.
Felhívjuk a figyelmet, hogy csúcsidőben a szokottnál többen utaznak a menetrend szerinti buszokkal. A busztársaság csak korlátozott mennyiségben tud az esetleges többlet utazási igényekre felkészülni.
- 770 jelzéssel közvetlen buszjáratok közlekednek minden hétköznap a reggeli órákban 5:32, 6:02 és 7:30-kor.
- Az autóbuszok másfél órás menetidővel a Kelenföldi pályaudvart éri el, illetve az első járat kivételével további negyed óra megtételével a Déli pályaudvart is.
- Ellenkező irányban Kelenföldről 12:45, 14:45 és 16:45-kor indulnak. Az első és harmadik járat a Déli pályaudvart is érinti, 25 perccel korábban.
- Menetrend [27]
- A településről a pótlóbuszok mellett a 784 jelzésű buszokkal Zsámbékon keresztül közvetlenül elérhető Budapest Széll Kálmán tere, jellemzően óránkénti sűrűséggel, 1:20-1:30 menetidővel.
- A 784-es buszokkal gyorsabb kapcsolatként Zsámbékon adott a – folyamatos bevárást biztosító - átszállási lehetőség is, mely időponttól függően a 775, 777, 779, 798, 799 jelzésű autópályás gyorsjáratokkal valósítható meg.
- Ezen kapcsolatokkal Budapesten a Kelenföld metróállomás érhető el, jellemzően (Bicskétől számítva) egy óra öt perces menetidővel.
- További, átszállásmentes kelenföldi kapcsolatként a 760 vagy a 767 jelzésű autóbuszok választhatók, melyek jellemzően két óránkénti gyakorisággal, 1:10-1:20 perces menetidővel közlekednek.
- Menetrend [28]
- A települést az 1251, 1253, 1254 jelzésű távolsági autóbuszok érintik, melyekkel csúcsidőben óránként, azon kívül két óránként lehet a Budapest, Népliget autóbusz-pályaudvarra vagy onnan indulva ingázni.
- Ezen buszjáratok a Kelenföld vasútállomás mellett elhelyezkedő Sasadi út nevű megállóhelyen kívül több megállási ponttal is rendelkeznek Budapesten.
- Helyközi buszokkal Zsámbékon keresztül (791 Herceghalom-Zsámbék-Budapest) vagy Zsámbékon átszállva (788 Herceghalom-Zsámbék) lehet a Széll Kálmán térre eljutni, csúcsidőben óránként, azon kívül két óránként.
- Menetrend [29]
- Nagyon sűrű a buszos közlekedés a település és Kelenföld között.
- A helyközi buszos hálózat több (760, 762, 763, 767 vonalak) útvonala bejárja és feltárja Biatorbágy teljes területét, minek köszönhetően a fővárosba történő ingázás csúcsidőben 10-15 percenkénti követést, azon kívül óránkénti követést jelent, illetve időszaktól függően 30-40 perces menetidővel számolhatnak utasaink.
- Menetrend [28]
Jegy- és bérletinformációk, késésigazolás, visszatérítés, START Klub
- A győri fővonalon közlekedő InterCity-ken és a nemzetközi vonatokon, továbbá ezek pótlóbuszain is helyjegy váltása nélkül lehet utazni.
- Az utazásáról lemondó utasunk számára a le nem utazott szakaszra eső menetdíjat, felárat kezelési költség levonása nélkül visszatérjük.
- Az utasaink kérésére a késésről (ide értve a késés miatti csatlakozás mulasztást is) és kimaradásról a MÁV-START igazolást állít ki.
- A nemzetközi jegyek az érvényességi időtartamon belül más (akár korábbi) vonatokra is felhasználhatóak a késések, csatlakozásmulasztások elkerülése érdekében.
- A Budapest és Sopron, illetve Szombathely között közlekedő, valamint a Mura és Dráva nemzetközi InterCity-k helyjegy váltása nélkül igénybe vehetők.
- A nemzetközi vonatokat (Railjet xpress, EuroCity, nemzetközi gyorsvonat) helyjegy váltása nélkül igénybe lehet venni belföldi forgalomban. A külföldi szakaszra továbbra is fakultatív, ajánlott a helybiztosítás.
Visszatérítés kezelési költség nélkül
Ha az utazásáról lemondó utasunk a pályafelújítás és a korlázások miatt a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonal bármely viszonylatára érvényes, vagy az 1-es vonalat bármely viszonylatban érintő érvényes, de – akár részben – fel nem használt menetjegye árának visszatérítését kéri, akkor részére a le nem utazott szakaszra eső menetdíjat, felárat kezelési költség levonása nélkül visszatérjük a vasúti személypénztáraknál.
Késésigazolás módja
Az utasaink kérésére a késésről (ide értve a késés miatti csatlakozás mulasztást is) és kimaradásról, valamint az azt okozó akadály tényéről és időtartamáról a MÁV-START igazolást állít ki. A vasúttársaság részéről szükséges igazolásokat a vasútállomás ügyeletes alkalmazottja, a vonaton a jegyvizsgáló adja ki és ezt a tényt feljegyzi az utas menetjegyére.
START Klub kártyacsalád
A Volánbusz elfogadja az 1-es vasúti fővonalra vonatkozó felújítás miatti vágányzárak teljes ideje alatt a START Klub kártyával díjmentesen utazók esetében a Budapest-Biatorbágy, Budapest-Tatabánya, Budapest-Herceghalom (Bicske), Budapest-Bicske, Budapest-Győr szakaszokon a társaság által üzemeltetett menetrendszerinti autóbusz-járatokon a START Klub Bónusz, START Klub VIP és START Klub Prémium kártyákat
Székesfehérvár-Komárom vonal (S150)
- Október 27-től november 17-ig Székesfehérvár és Komárom között pótlóbuszok szállítják az utasokat az S150-es vonatok helyett, ezért ezen a vonalon 20-25 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani.
- A pótlóbuszok megállási helye egyes állomások, megállóhelyek esetében távolabb van azoktól.
- A módosított menetrend [30] innen érhető el. A térkép a buszmegállók helyszínrajzaival innen [31]tölthető le.
-
A tehervonatok közlekedése miatt a megszokottnál nagyobb zajhatásra lehet számítani a vasútvonal menti településrészeken nappal és éjszaka is. Az érintett vasúti átjárók sorompói kevésbé kiszámítható időkben lesznek lezárva.
A közút vonalvezetése miatt a pótlóbuszok megállási helye egyes állomások, megállóhelyek esetében távolabb van azoktól, ezért javasoljuk, hogy tekintsék meg ezen a térképen [31] (több oldalas pdf) a buszmegállók elhelyezkedését. A buszok nem érintik Szőny-Déli megállóhelyet.
A babakocsival, kerekesszékkel való felszállás, utazás megkönnyítése érdekében részben akadálymentes, úgynevezett alacsony belépésű buszok közlekednek a vonatok helyett. A pótlóbuszokon nem szállítható kerékpár!
A háromhetes vonatpótlás bevezetése átmeneti és rendkívüli intézkedés, melyet követően a vasútvonalon visszaáll majd az eddig megszokott szolgáltatás és ismét járnak majd személyszállító vonatok.
A módosított menetrend [30] innen érhető el. A térkép a pótlóbuszok útvonalával és buszmegállók elhelyezkedése [31], valamint azok állomásoktól, megállóhelyektől való távolsága ebben a dokumentumban (pdf) tekinthetők meg.
Kiemeljük, hogy Komáromban az autóbusz-állomás 8. kocsiállásától közlekednek a buszok. A buszállomás a felüljárón keresztül közelíthető meg.
Vasútállomás, megállóhely megnevezése |
Pótlóbuszok megállási helye |
Székesfehérvár |
Székesfehérvár vasútállomás, buszmegálló |
Szárazrét |
Székesfehérvár, Hármashíd buszmegálló |
Bodajk |
Bodajk vasútállomás, bejárati út buszmegálló |
Csókakő |
Bodajk-Csókakő vasútállomás, buszmegálló |
Mór |
Mór vasútállomás, bejárati út buszmegálló |
Bakonysárkány |
Bakonysárkány, autóbusz-forduló |
Kisbér |
Kisbér, autóbusz-állomás (Székesfehérvár felé a 3., Komárom felé az 5. kocsiállás) |
Nagyigmánd-Bábolna |
Nagyigmánd, autóbusz-váróterem (2. kocsiállás) |
Komárom |
Komárom, autóbusz-állomás (8. kocsiállás) |
Sorompólezárások, zajhatás
A Székesfehérvár–Komárom vonalon a tehervonatok közlekedése a megszokottnál nagyobb zajhatással jár majd, mely az egésznapos közlekedés miatt az eddigi csendesebb éjszakai órákban is hallható lesz a vasútvonal menti térségekben, településrészeken.
A tehervonatok személyvonatoktól eltérő közlekedési ideje miatt a vasúti átjárók – az eddig megszokotthoz képest – más időpontokban és naponta többször, esetenként pár perccel hosszabb ideig lesznek lezárva.
A vasúttársaság a lakosság és a közúton közlekedők megértését és türelmét kéri.
A képre kattintva érhető el a galéria:
Kerékpárszálítás
- A vonatpótló autóbuszokon kerékpárszállításra nincs lehetőség.
- Az S10-es személyvonatokon Budapest-Déli és Biatorbágy, illetve Szárliget és Győr között, illetve a Railjet xpress vonatokon Tatabánya és Bécs között a szokásos módon lehet kerékpárt szállítani.
- Budapest és Szombathely között a Bakony IC vonatokkal lehetséges a kerékpárok szállítása. (November 2-ig a vonatok csak Celldömölkig közlekednek).
- Budapestről Győrbe kerékpár kerülő útirányon, veszprémi átszállással a Bakony IC vonatokkal és a Veszprém–Zirc–Győr személyvonatokkal (jelentősen hosszabb menetidővel, korlátozott kapacitással) szállítható.
- Budapestről Almásfüzitő, Komárom térsége Esztergom-Kertvárosban átszállva a Z72-es Budapest-Nyugati –Esztergom közti zónázó vonatokkal és az S74-es Esztergom-Komárom személyvonatokkal közelíthető meg (jelentősen hosszabb menetidővel, korlátozott kapacitással)
Videók a felújításról
A fotóra kattintva tekinthető meg az 5-ös vonali képgaléria:
Szárliget és Biatorbágy között, a forgalom elől jelenleg elzárt (bal) vágány felújításával ütemterv szerint halad a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG. Mostanra a bal vágány ágyazatrostálása befejeződött, és ezen a vágányon a felújítás kétharmadán már túl vannak. Éjjel-nappal zajlik a munkavégzés, így 12 órás műszakonként mintegy 80-90 szakember váltja egymást az ágyazatrostáló gép, átépítőgéplánc, szállítókocsik, rakodó- és további különféle munkagépek mellett, hogy még a téli hidegebb időjárás előtt, a december közepi határidőre végezzenek a rekonstrukcióval. Addig összesen közel 60 kilométernyi pályát kell átépíteni, ehhez naponta átlagosan kétezer vágányméteres szakasz ágyazatrostálása és ezerötszáz vágányméter átépítése szükséges. Az összes kirostálandó és beépítendő ágyazati zúzottkő mennyisége meghaladja a 100 ezer tonnát. A pályafelújítás során a sínek, vasbetonaljak cseréje, az ágyazatrostálás és a vágányszabályozás mellett összesen a két vágány tekintetében kettő és fél kilométer hosszan az alépítményt helyreállítják: azaz a vágány alatt ezeken a szakaszokon talajstabilizáló és vízzáró réteget alakítanak ki. Erre kerül sor az október 27-től három héten át zajló második ütemben.
Miért van szükség teljes vágányzárra?
A háromhetes forgalomszüneteltetésre azért van szükség, mert a vasúti pálya alépítményének javítása csak jelentős földmunkálattal végezhető el. Mindkét vágány alatt, egyidőben nagy mélységben a kivitelező elbontja a földművet. Ez mintegy 80 centiméter vastag talajstabilizációt, vízzárást biztosító réteget kialakító földmunkát jelent, melyet a pálya újjáépítése követ. A 140 km/órás sebesség visszaemeléséhez elvárt minőségű pályaállapot csak így hozható létre. Ez a feltétele annak is, hogy hosszútávon megbízhatóbb és pontosabb vasúti közlekedést biztosítsanak az utasok és a teherforgalom számára az egyik legforgalmasabb és legfontosabb, nemzetközi jelentőségű vasútvonalunkon.
Ismertető a tehervonatok terelése kapcsán [33]
Autópályán, közutakon
Felhívjuk utasaink figyelmét, hogy az elővárosi térség jelentős gépjárműforgalmat lebonyolító közútjain lassabb a haladás a vasúthoz képest, illetve az M1-es autópályán gyakran alakulhatnak ki dugók a gépjárművezetők figyelmetlensége vagy a közlekedési szabályok be nem tartása miatt, ezért a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak akár 45-60 perccel, Tatabánya és Budapest között az elővárosban utazóknak pedig 10-30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolniuk.
A MÁV-VOLÁN-csoport egyeztetett az autópálya üzemeltetőjével arról, hogy a teljes pályazár 3 hete alatt az M1-es érintett szakaszán elhalasztásra kerül minden olyan tervezett munkavégzés, amely a közlekedést akadályozná vagy lassítaná.
A közlekedési vállalat szakemberei ugyancsak folyamatos kapcsolatban állnak a katasztrófavédelem, a mentők és a rendőrség illetékeseivel annak érdekében, hogy baleset vagy rendkívüli helyzet esetén azonnal és egyeztett módon tudjanak beavatkozni a helyközi közlekedésben résztvevők érdekében.
Kamionmentő, segélyautó és egy busz is készenlétben áll a győri vasúti fővonal felújítása alatt az M1-es autópályán - közölte a MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő. További információk. [34]