02.07.-én első nap délután Ótátrafüreden elmentünk a savanyú víz forráshoz, majd a Kálvária és a Szép Kilátó ponthoz.
02.08.-án vonattal Poprádra majd a tóhoz az 1500 m magasan levő turistaházhoz mentünk.
Hazafelé megkerültük a Csorba tavat.
02.09.-én a Késmárki itatótól a Hét forrás völgyön indultunk a Havasi gyopár menedékházhoz 1290 m magasra.
Ebéd és frissítők után indultunk vissza.
02.10.-én a Fátyol vízeséshez mentünk öten.
Csorba tótól indultunk, az erdőben védett, a nyílt helyeken hóviharban, erős szélben végig emelkedővel kb. 10 km.
02.11.-én fogaskerekűvel a Hrebienok (Tarajka) állomásra.
Itt megnéztük a jégszobor kiállítást, idei téma a párizsi Notre-Dame volt.
A Rajner-réti elágazásnál majdnem visszafordultunk, nem volt kitaposott út a friss hó mélynek bizonyult. Végül mégis elmentünk Tátralomnicra, csodaszép fenyőerdőben - néha a hóesés is elállt. Az időjárásra végig ez volt jellemző, de nem fáztunk volt védőital.
Egy másik csapat leereszkedett a Rajnerova turistaházhoz, de látva a nehézségeket, a jeges és kitaposatlan utat, visszafordultak. Szerencsére éppen találkoztak egy VSC-s párossal, akikkel kiegészülve elindultak a nem sokkal feljebb lévő Tarpataki vízeséshez. Itt egy tábla mutatta, hogy már csak 15 perc a Zamkovszki turistaház, ezért tovább indultak együtt felfelé. Út közben, egy éles forduló előtt, páruknak a földbe gyökerezett a lába: egy gyönyörű élénk-vörös bundájú róka jött velük szembe az úton. Mintha őkelme is csak egy turista volna. A találkozás előtt a ravaszdi letért és bevackolta magát pár bokor tövébe, az úttól kb. 3 méterre és várt. A csapat pedig kihasználva a ritka alkalmat élesen csattogtatta a masinákat. Őkelme meg csak forgolódott, mint egy sztár a rivaldafényben. Később mesélték páran, hogy három éve ugyanitt, talán ugyanezen rókafi némi eleségért cserébe mutogatta magát. (ST.)
02.12.-én is több túraútvonalból választhattunk.
G.Nagy János vezetésével Tarajkától indultunk az Óriás vízesést érintve a Zamkovszky menedékházhoz. Délben elértük a házat ezért továbbmentünk még feljebb a Téry ház alá, innen fordultunk vissza a viharos szél miatt, a meredek kitett út már kockázatos lett volna. A turistaházban ebédeltünk, majd a serpák útján lejöttünk Hrebienokhoz, ez még nem volt elég innen a fogas mellett Sibirig mentünk.
Egy másik csapat Szilárd Miklós vezetésével Biela Voda buszmegállótól Matlárházán át Tátralomnicig sétált és hagyta nyomait a hóban.
02.13.-án utolsó túranapunk a Csorba tótól indult.
Mi öten a Jamske tavat céloztuk meg. Kellemes napsütésben széles járható úton indultunk, ami egyszer csak elfogyott. Nem bántuk, mert este a búcsú vacsorára készültünk ami a Koliba étteremben volt, zenés citera szó mellett, amit Pali bá’ szolgáltatott.
A többség Szoliszkóra felvonóval ment.
A társaság elkötelezett vasutas tagjai nem hagyhatták ki azt az élményt, amit a Csorba tó megállójában tárt karokkal várt rájuk: itt érkezik meg ugyanis Strba (Csorba) felöl a fogaskerekű kisvasút, szintén 1000 mm-es nyomtávú, és természetesen villamosított járművel. Ez a járat köti be a hegy turista-forgalmát a Kassa-Eperjes-Poprád-Liptószentmiklós-Zsolna vasúti fővonalba. A le- és felmenet (egy közbenső, Tátracsorba nevű megállóhellyel) mindössze egy rövid félóráig tartott, de nagyon megérte, ugyanis az idő gyönyörű napsütéssel ajándékozott meg bennünket, körpanorámában láthattuk együtt a Magas- és Alacsony Tátrát, a vastag hótakaróval borított fenyveseket, a nyugalmat, a szépséget. Élveztük egymás társaságát, megnyugodva, békében, szeretetben. (ST.)
02.14.-én aki vonattal ment még Kassai városnézésre is volt ideje.
A Rákóczi IC sajnos késéssel ért Budapestre. Éjjel értem haza.
Jó társaságban szép nyolc napunk volt.
Beszámolót készítette: Vendl Szilvia
Buborékszöveg: Sándor Tibor
02.12.-én a Magas Tátra Zöld-tavi turistaház meghódítása
Négy fős csapat (Honvári Terézia, Nagy Ottó, Földházi házaspár: Gerti és Pali) indult reggel 9-kor a Biela Voda autóbusz megállóból (925m) a Zöld tavi turistaházhoz. A 10-15 cm-es friss hó alatt jeges volt az úttest, de a „macskik” és a túrabotok segítettek, hogy ne csúszkáljunk (magashegyen nem járatosak kedvéért: a „macski” egy cipőtalpra szerelhető, többnyire gumiszalaggal összeerősített acél karmok együttese, mely igen hatékonyan akadályozza meg a jégen, magas hóban való elcsúszást). Útközben egy 4 tagú (Papa, Mama és két leányka) családdal „előzgettük” egymást egy jó ideig. Ahogy az erdőből kiértünk nagyon erős szél fogadott bennünket és egy keskeny, 40-50 cm-es hóval borított ösvényen folytattuk utunkat a turistaházig.
A tavalyról ismerős nagy fehér-szürke kutya – sajnos már – nem fogadott bennünket, csak egy-egy hűtő-mágnesen láttunk hasonló ebet. Nagy örömmel állapítottuk meg, hogy a 3 órás szintidőn belül érkeztünk.
A forró levesek és szendvicseink elfogyasztása után visszaindultunk. Volt részünk hóviharban, találkoztunk le- és felfelé igyekvő síelőkkel, turistákkal. Kellemes élmény volt, amikor egy felfelé tartó családból a Papa hátán lévő másfél- két éves forma kislány a rózsaszín mókusprémes kapucnijából ránk mosolyogva: „dobri gyeny”-nyel köszönt. Mondtuk is: ebből tisztességesen köszönő felnőtt turista leszen!
A Matlárházi-elágazás után járva CSUDA is történt velünk. Pali (bá') panaszkodott: „... lemerült az akkumulátor, nehezen megyen....” ám Ottó „látásélesítő” folyadékából egy kortyot elfogyasztva rögvest meglátta a hóban Sándor Tibi „üzenetét” csupa nagybetűvel: „TERI”... , majd még három másikat és négy „VSC” üzenetet is találtunk utunk végéig. A VSC egy másik csapata ugyanis utunk ezen szakaszán, hozzánk képest kicsit később, ugyanezen az úton járta be a hegyet, de ők a meredek emelkedők előtt már letértek nyugat felé és enyhe dombokon át jutottak estére Tátralomnicra.
Mi végül vissza is „kalauz” időn belül értünk a Biela Voda buszmegállóhoz.
Beszámolót készítette: Földházi Pál
Buborékszöveg: Sándor Tibor
02.13.-án a Magas Tátra Zbojnicka turistaház meghódítása
Három bátor vállalkozó fiú (Nagy Ottó, Andriska Pál, Földházi Pál) Tarajkáról (Hrebianok 1285m) indult a szép napos időben, hogy feljusson a Zbojnicka Chata (Rabló menedékház) 1960 méteres magasságába.
Igen vastag hóban, az emelkedőkön eljegesedett szakaszokon jutottunk fel. A menedékházban elfogyasztottuk levesünket, majd egy kis pihenő után visszaindultunk. Visszaúton Ottó egyik lábával „teljes hosszában” besüppedt, majd nem sokkal később Pali (bá') egy „ballépés” okán mellig „eltűnt” a hóban. Izgalmas, nehéz út volt! Lefelé úton találkoztunk egy csoporttal, akiknek éppen a lavina által elsodortak mentését oktatták.
Mind felfelé, mind lefelé „kalauz időn belül” teljesítettünk! A legfontosabb, hogy épségben lejöttünk!
Beszámolót készítette: Földházi Pál
Buborékszöveg: Sándor Tibor
