Hétfőtől a győri és az esztergomi vonalon is kalauz nélkül közlekednek egyes vonatok

2024. szeptember 14. szombat, 11.44

Budapest, 2024. szeptember 14. – A MÁV-START szeptember 16-tól a Budapest és Esztergom közötti vonalon, valamint a Budapest–Győr vonalon is bevezeti a kalauz nélküli közlekedést egyes járatokon. Ez a két vonal is a része annak a kötelező jegyelővételi zónának, amelyen belül a vonatokon szeptember elejétől már csak érvényes menetjeggyel, bérlettel vagy egyéb utazásra jogosító okmánnyal szabad felszállni, ezek hiányában pedig csak jelentősen magasabb pótdíjjal lehet menetjegyet vásárolni. Szúrópróbaszerű ellenőrzésekre továbbra is számítani kell a kalauz nélkül közlekedő járatokon is.

A Pilisvörösvár és Rákos között közlekedő S76-os vonatok tavasszal pilot jelleggel jártak jegyvizsgáló nélkül. Ezt figyelembe véve szeptember elejétől ezen a viszonylaton már minden vonat tervezetten, menetrend szerint kalauz nélküli járatként közlekedik. A tavaszi-nyári tesztelési és értékelési folyamatot követően pedig számos, a feltételeknek megfelelő elővárosi és vidéki vonalra is kiterjesztjük a – Nyugat-Európában és néhány térségbeli országban már megszokott – kalauz nélküli közlekedést. Az utasaink biztonsága továbbra is a legfontosabb, így csak olyan viszonylatokon és járatokon vezetjük be, ahol minden feltétel adott ehhez.

A folyamat része, hogy szeptember 16-tól az esztergomi vonal S72-es és Z72-es járatainak nagy része, valamint a győri fővonalon a reggeli csúcsidőszakban Bicske és Budapest–Kelenföld között közlekedő G10-es, néhány éjszakai S10-es, valamint a hétvégente közlekedő egyes Rába InterRégió vonatokon sem lesz állandó jegyvizsgálói jelenlét. Szeptember végén a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi, október közepén a ceglédi, szolnoki, újszászi és gödöllői vonalra is kiterjesztjük az új rendszert. Az utasainkat időben tájékoztatjuk a változásokról.

A kiindulási állomásról, illetve minden nagyobb forgalmú állomásról történő indulást követően a fedélzeti hangosbemondón keresztül felhívjuk utasaink figyelmét arra, hogy az adott vonat kalauz nélkül közlekedik. Ezzel együtt jelezzük azt is, hogy vészhelyzet esetén használják az ajtók mellett elhelyezett vészhívót. Ugyanis az utasaink a fedélzeten történő rendkívüli helyzet, pl. egy utas rosszulléte vagy egyéb módon nem észlelhető műszaki rendellenesség esetén a vészhívó segítségével vehetik fel a kapcsolatot a mozdonyvezetővel, aki azonnal intézkedik. Fontos, hogy a mozdonyvezetőt a vészhívón csak tényleges vészhelyzet esetén hívják!

A kalauz nélküli rendszer kiterjesztésével egyidőben kötelező jegyelővételi zónát vezetett be a vasúttársaság. A fővárosban, illetve az elővárosi vonalakon valamennyi vonatra már csak érvényes menetjeggyel, bérlettel, vagy egyéb utazásra jogosító okmánnyal lehet felszállni, vagyis kötelező az elővételi jegyvásárlás.

Fontos tudni, hogy érvényes jegy vagy bérlet hiányában a pótdíj összege jelentősen magasabb a korábbiaktól: egységesen 25 ezer forint.

A kötelező jegyelővételi zóna kijelölését követő első időszakban a rendszeres vagy szúrópróbaszerű ellenőrzést végző munkatársaink célja ugyanakkor nem a büntetés, hanem az, hogy tudatosítsák az utasokban az új szabályokat, feltételeket. November 2-ig azok az utasok, akik a zónában érvényes menetjegy nélkül szállnak fel, csak figyelmeztetésben és a korábbi, mérsékelt összegű pótdíjban részesülnek.

Az utazás során felmerülő utazási kérdéseket a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatán vagy a MÁV-VOLÁN-csoport új utazástervezőjén az EMMA-n és a MÁV appon keresztül lehet tisztázni, ezek elérhetőségéről is tájékoztatjuk az utasokat.

Háttér-információk

Utazás csak érvényes menetjeggyel vagy bérlettel

Az online jegyváltás mellett Budapest valamennyi állomásán és megállóhelyén, illetve az elővárosi vonalak jelentős részén már a nap 24 órájában biztosított a menetjegy-vásárlás pénztárból vagy automatából, köszönthetően a MÁV-START által az elmúlt években beszerzett és telepített 375 jegykiadó automatának.

A sorban állás elkerülése érdekében javasoljuk utasainknak, hogy menetjegyeiket, bérleteiket elővételben – legkényelmesebben online, a MÁV applikációban vagy a jegy.mav.hu weboldalon – váltsák meg. A rendszeresen utazók számára pedig az ország- és vármegyebérletek online megvásárlását ajánljuk.
Amennyiben az utas a jegyellenőrzés során nem tudja felmutatni érvényes menetjegyét, bérletét vagy kedvezményes díjtermék használatakor az arra jogosító okmányát, akkor abban az eseten a jegyellenőr a menetdíj mellett a megemelt, 25 ezer forintos pótdíjat számol fel az utasnak.

Kalauz nélküli közlekedés esetén, ha az utasnak igazolásra van szüksége, akkor azt az ügyfélszolgálattól igényelheti. Ezek közé tartozik a forgalmi akadállyal kapcsolatos késés tényéről, idejéről, csatlakozás elmulasztásáról, járatkimaradásról, útmegszakításról, utazásról való lemondásról, illetve a menetjegy fel nem használásáról szóló igazolás.

Fogyatékkal élők és mozgásukban korlátozottak utazása

Ezúton is kérjük utasainkat, hogy segítségnyújtás iránti igényükről legalább 36 órával az utazás tervezett megkezdése előtt értesítsék a vasúttársaságot annak érdekében, hogy eleget tudjunk tenni a kérésnek, illetve az utazás a legkényelmesebben történjen.

A mozdonyvezetők feladatköre is bővült

A mozdonyvezetők az eddigi feladataikon kívül ellátják az élőszavas utastájékoztatást a motorvonat hangosbemondó-berendezésén keresztül, amikor automatikus információközlésre nincs mód valamilyen rendkívüli helyzet vagy forgalmi okból történő megállás során. Indulás előtt a visszapillantó tükrök segítségével ellenőrzik az utasok biztonságos fel- és leszállását. A fogyatékossággal élő vagy mozgásukban korlátozott utasok be- vagy leszállítását segítik a kerekesszék-emelő berendezés kezelésével. Ezek mellett a mozdonyvezető hatáskörébe tartozik a biztonságos közlekedés egyes feltételeinek ellenőrzése, mint pl. a megfelelő ajtóműködés vagy az utastér szemrevételezéssel történő átnézése, egyes utazási komforttényezők (pl. beltéri hőmérséklet) ellenőrzése.

Rendkívüli helyzetben, például baleset vagy műszaki hiba okozta fennakadás esetén a vasúttársaság átmenetileg jegyvizsgálói jelenléttel közlekedtetheti az érintett vonatokat.

Kiterjesztés további elővárosi vonalakra

Szeptember 30-tól a Budapest és Székesfehérvár közötti vonalon közlekedő S36 és G43-as járatokat, valamint a Déli pályaudvarról Százhalombattára és Pusztaszabolcsra induló S40-es vonatok egy részét vonjuk be az új rendszerbe.

Október 14-től pedig az előváros keleti részét is eléri a változás, hiszen innentől a Nyugati pályaudvar és Monor között közlekedő S50-esek, hétköznap egyes ceglédi, illetve hétvégente egyes szolnoki vonatok, a Keleti pályaudvar és Sülysáp, illetve éjszaka Nagykátára közlekedő S60-osok és a Keleti és Gödöllő közötti S80-as személyvonatok fognak jegyvizsgáló személyzet nélkül közlekedni. A bővítés során érintett járatokról időben tájékoztatást adunk.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság