MÁV-csoport
MÁV-csoport (https://www.mavcsoport.hu)

Címlap > Nyomtatóbarát > Gyermekvasút – a kulisszák mögött

Gyermekvasút – a kulisszák mögött

2022. január 27. csütörtök, 07.41 / Utolsó módosítás: 2022. január 27. csütörtök, 07.43

Vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a Széchenyihegyi végállomáson. 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket.

A nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit. Így akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.

A nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyihegyen: kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a kis vasútbarátok felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra és a lillafüredi motorkocsira.

Január 30-án nyílt nap Széchenyihegy állomáson [1]

Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között, vasárnap a vonal felső szakaszán nosztalgiavonatok is indulnak a nyílt nap látogatói számára. Részletek a Gyermekvasút honlapján:

https://gyermekvasut.hu/2022/01/gyermekvasut-a-kulisszak-mogott-2022/ [2]

Január 30-án nyílt nap Széchenyihegy állomáson [3]

A központi rendelkezések értelmében a vonatokon és a vasútállomásokon 6 éves kor felett kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszkot viselni. A rendezvény helyszíne egy vasútállomáson található, így a programokon is viselni kell a maszkot.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság


Forrás:https://www.mavcsoport.hu/mav/gyermekvasut-kulisszak-mogott-0

Hivatkozások
[1] https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/styles/width_1260/public/upload/sztori.png?itok=miTyIHML [2] https://gyermekvasut.hu/2022/01/gyermekvasut-a-kulisszak-mogott-2022/ [3] https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/styles/width_1260/public/upload/gyermekvasut_nyilt_nap_jegynyomtatas_0.jpg?itok=km4PxigW