A MÁV-START vendéglátó szervezete
A MÁV-START étkező-, bisztró-, háló- és fekvőhelyes kocsijaiban, a Prémium váróban, valamint a Batthyány téri falatozóban a társaság keretén belül működő Utasellátó biztosítja a vendéglátási szolgáltatást. A 2023-ban már 75 éves múltra visszatekintő szervezet stratégiai célja az utasok elvárásaihoz alkalmazkodó, modern és színvonalas fedélzeti és állomási vendéglátás megvalósítása, ezzel a vasúti utazás minőségének és versenyképességének növelése. Naponta több mint száz vonatban érhető el az Utasellátó szolgáltatás, és több mint négyszáz munkavállaló dolgozik a vasúti vendéglátás tervezésén, szervezésén és napi szintű megvalósításán.
A mai Utasellátó szervezet elődje, az önálló Utasellátó Vállalat 1948-ban alakult meg. Feladata kezdettől fogva elsősorban a háló- és étkezőkocsik szolgáltatásának biztosítása, valamint a vasútállomások kereskedelmi és vendéglátóipari létesítményeinek üzemeltetése volt, de fénykorában a távolsági autóbuszok, hajók, sőt repülők utasai és a Parlament vagy a Hungaroring látogatói is találkozhattak a szolgáltatásaival.
Az Utasellátó a ’60-as, ’70-es években a különféle, egyedi csomagolással rendelkező árucikkekről (csokoládék, üdítők), az állomási étel- és italautomatákról, valamint az állomási mozgó büfékről és a szinte minden üzleten és használati tárgyon megjelenő, ikonikus szárnyas logóról vált széles körben ismertté. A rendszerváltást követő évtizedekben a fedélzeti vendéglátás a MÁV tulajdonában működött tovább, az étkező-, háló- és fekvőhelyes kocsik szolgáltatásáért felelős szervezetként, a később létrejövő MÁV-csoport szervezetébe integrálva.
Az Utasellátó 2020. június 1. óta a MÁV-START önálló igazgatóságaként dolgozik a vasúti vendéglátás megújításán, színvonalának és hálózatának fejlesztésén. Az Utasellátó Igazgatóság célja, hogy a MÁV–Volán-csoport keretén belül olyan fenntarthatóan üzemeltethető vendéglátó szervezetet alakítson ki, amely a járművek fedélzetén és az állomásokon is minőségi, a kor igényeinek és az utasok elvárásainak egyaránt megfelelő, nemzetközi szinten is versenyképes szolgáltatást tud biztosítani, folyamatosan növelve ezzel a MÁV-START szolgáltatási színvonalát és az utasok elégedettségét is.
Utasellátó szolgáltatások
[2]
|
|
|
[4]
|
|
[5] |
[6]
|
|
[7] |
[8]
|
|
[9] |
[10]
|
|
[11] |
[12]
|
|