» » » » » » » » » « « « « « « « « «
2019. június 8. Szombat.
Sorrendben első a Biatorbágy Ürgehegy meglátogatása. Határozott célunk volt aznap: felkeresni régi vasutas túravezetőnk (korábbi MÁV vezérig.), Rigó Zoltán pincészetét. Vonattal (természetesen) és helyi járatú busszal közlekedve hamar célt értünk. A Sóskúti út, Erdész-ház megállójánál szálltunk le a buszról, majd rövid erdei séta, kis kaptató és már ott is voltunk a Rigó Pince és Borház birtok hátsó bejáratánál. A borász aznap nagyon elfoglalt volt, mert ekkor tartotta a falu a „nyitott pincék” napját: csapatostól érkeztek déltől a kirándulók, akik minden pincészetet végigkóstoltak, gusztálták a borokat és mellé kapták a finomabbnál finomabb étkeket.
Rigóéknál Margó asszony kemencés báránysülttel, kenyérlángossal és rétessel készült. Mivel még délelőtt volt, segíthettünk is neki egy kis kemence szemlében, báránysült forgatásban. A színe és állaga jót ígért, igaz, a rétes egy kicsit megsérült a nézegetésben, de az illata… hát az fenséges volt már akkor is.
Zoltán családi segítséget kapott aznapra (az öccse jött meglátogatni, hát gyorsan befogták saslik mesternek), de még volt egy kis idő, kocsival gyorsan körbejártuk a hegyet, megszemléltük a többi pincészetet.
Mindenhol nagy volt már a sürgés-forgás, az asszonyok sütöttek-főztek, a férfiak töltögették a boraikat ide-oda, meg néha magukba… minket is kínáltak rendesen. Pár sajtfalatka, egy korty borocska alapozta meg a napot, de már hamar mentünk is vissza a bázisra, sorjáztak már a vendégek. Fiatal férfiak, hölgyek, jó kedvű társaságok érkeztek, folyt a beszélgetés, sor került a világ és a család dolgainak megtárgyalására, hamar előkerültek a közös témák, ki hol, mit és miért? Rendszerint a borok dicsérete zárta a diskurzust, ez volt a közös nevező, ebben nem volt vita. A pincemester ajánlgatta a különféle évjáratokat, borfajtákat, magyarázta vendégeinek a borászkodás fortélyait. Kitanulta rendesen, hiszen nemrég vizsgázott kitűnően a borászat szakmai tárgyaiból, felsőfokon. Kora délután elfogyasztottuk azt a báránysültet, amit már délelőtt megforgattunk. Mondhatom, életem egyik meghatározó gasztronómiai élményében részesültem. Az a vaj-szerű olvadékonyság, azok az ízek-zamatok, amiben részem lehetett, megkoronáztak napomat, persze a borok kóstolgatása sem volt elhanyagolható, na de ez a sült…? Bizonyára a jól felfűtött és kellő melegen tartott kemence is nem kis részben járult hozzá az íz-élmény kialakulásához. (Zárójelben jegyzem csak meg, hogy Kedvesem ez után napokig hallgatta áradozásomat, már-már konyha-szakmai féltékenység látszott felütni a fejét… Nem győztem magyarázkodni, de hát Ő nem volt akkor és ott velem! Sajnos!)
Mire a nap lenyugodni készült, mi is szedelődzködtünk, készültünk hazafelé, a batyuban a jövő havi boradagunkkal. A gyors viszontlátás reményében elköszöntünk vendéglátóinktól, hazafelé vettük az irányt. A vonaton még elvitatkoztunk azon, vajon a sínfékek felesleges használata növeli-e a sínfej hajszálrepedések (Head Check – HC) bekövetkeztének valószínűségét? Nem jutottunk dűlőre, egyikünknek sem az a választott szakmája, csak érdekel minket a körülöttünk zajló világ és közösen bosszankodtunk a motorvonat-vezető felesleges vészfék akciója miatt.
(Kis szakmai magyarázat: „… A gördülési érintkezési fáradási hibák (RCF = Rolling Contact Fatigue) egyik jellegzetes fajtája a sínfej-hajszálrepedés, az ún. Head Check (HC) hiba. A sínfejen, a nyomtávsaroknál – számos valószínűsíthető ok következtében – egymáshoz nagyon közel (3–25 mm) elhelyezkedő, majdnem párhuzamos repedések sorozata alakul ki. Ezek a sín keresztmetszetébe egyre mélyebbre hatolva, eltérő felszín alatti formákban fejlődnek tovább. A folyamat előrehaladását először a sínfejen megjelenő kisebb kipattogzások mutatják, amelyek később jelentős mértékű kitörésekké fejlődnek, szélső esetben pedig a sín teljes keresztmetszetében bekövetkező síntörés(ek)hez vezet(het)nek. …” idézet: http://www.sinekvilaga.hu/ [1] )
Idő közben kutakodásaink eredményeképpen megjött a hiteles szakmai magyarázat is Béli János úr tollából: "Én úgy gondolom, hogy nem segíti a HC növekedését, pont ellenkezőleg. A sínfékek gyakorlatilag a felkeményedet réteget eltávolítják a felületről. Majdnem úgy működik mint a síngyalu!"
[2] 
[3] 
[4]
[5] 
[6] 
[7]
» » » » » » » » » « « « « « « « « «
2019. június 10. Pünkösd hétfő.
Gondoltunk egy merészet és nagyot és kihasználva a természet azon tulajdonságát, hogy a reggeli órákban még kánikulás időszakban is elviselhető a hőmérséklet az erdőben, megcéloztuk a Nagy-Kopaszt. Nem túl korán, fél hétkor hagytuk magunk mögött Nagykovácsi házait, az erdő csendes, a Sisak-virág tanösvényen haladtunk enyhén emelkedve. Előttünk már egy korunkbeli pár vágta a csendet, nem voltunk magunkban. De nem csak ők, az erdő vadjai is fészkelődtek még, az éjszakai élet utózöngéi hallatszottak. Egy vaddisznó körvonalát véltük látni, amint nagy zajjal csörtetett a hegyről lefelé. Látni nem láttuk, csak vonuló sziluettje utalt őnagyságára.
Megérkeztünk a Csergezán-kilátóhoz, velünk egy időben mások is szelfiztek. Nagy élménye lehetett annak a párnak, akik az éjszakát a kilátó első emeltén töltötték. Sátruk még felvert állapotban mutatta a helyzetet, kellemes lehetett itt éjszaka a sok-sok csillag, a Tejút alatt. Ajánlottam is magunknak egy hasonló programot, de Kedvesem nem vevő az ilyesmire: sátor csak messziről, a fürdőszoba kényelme előnyben…
Megreggeliztünk, majd körbenézve megszemléltük a látnivalókat. Nem túl tiszta az idő, enyhén ködös már a távolban, de azért a János-hegy, a Pilis-tető, Zsámbék rom-temploma még látszottak.
Lefelé kerültünk egy kicsit, az Anna-vadászlak felé vettük az irányt. A sok-sok erdei feltáró- és turista út közül kellett megtalálni a helyes utat. Meg kellet ismét állapítanom, hogy ugyan jó dolog ez a GPS-es helymeghatározás, de mellette kell a papír alapú térképet is figyelni. Az előbbi pontosan mutatja a helyzetünket, de az utóbbin lehet igazán látni a környéket is, minden információjával egyetemben. Utunk egy erdei medence mellett haladt, a vadkanok jól érezhetik magukat ebben a számukra kialakított etető-itató létesítményben. A vadászlak melletti réten áll Csergezán Pál síremléke. Ő festő volt, elsősorban az erdei vadak érdekelték, főleg mozgásukban örökítette meg őket. Híres természetjárók könyveit illusztrálta (Tasnádi Kubacska András: geológus, paleontológus, a föld- és ásványtani tudományok doktora; Kittenberger Kálmán: magyar Afrika-kutató, zoológus, tanár, vadász és természettudományi író; Fekete István: számos ifjúsági regény és állati történetek szerzője). Rajzai megjelentek (heti)lapokban is (Nők Lapja, Ország-Világ, Magyar Vadász, Nimród).
Utunk a ritkás erdőben a képes-fa mellet haladt el. A Széltörés-erdő elnevezése az 1924. június 14-én Páty felől erre végigsöprő, tornádó erejű szélvihar pusztításának emlékét őrzi. Akik az áldozatokat is követelő orkán elől megmenekültek, a Telki-Nagykovácsi erdei kocsiút (a mai Z - zöld - jelzés) mellett hálából egy tölgyfán szentképet helyeztek el, ez ma a képes-fa. A zöld-sáv jelzésen hamar elértük az erdő szélét, utolsóra elköszöntünk a Pásztor-kereszttől, majd beértünk a faluba. A terasz virágai szépen nyílnak, üdeségük megnyugtató érzés, nem panaszkodtak, hogy pár órára magukra hagytuk őket.
[8] 
[9] 
[10]
[11] 
[12] 
[13]
» » » » » » » » » « « « « « « « « «
2019. június 11. Kedd.
„Ismétlés a tudás anyja” – tartja a közmondás. Ennek megfelelően ismét megszerveződött a korábbi, május 14-i jól sikerült Dunakeszi Késő Római-kori kikötő erőd látogatás. Ez úttal a csapat nagy részét tanár-túratársunk iskolai osztálya adta, mellettük unokák és az itt még nem járt túratársak csodálták az erőd látnivalóit. Hirschberger Attila most a korösszetételnek megfelelő stílusra váltott, több volt a szemléltetés, a magyarázó filmrészlet, kevesebb az évszám. Mi, akik már másodjára jártunk itt, mi is kaptunk újabb ismereteket. Ki gondolta volna például, hogy a rómaiak nem ismerték a lovak kengyelét. A nélkül pedig igen nehéz a ló hátán megmaradni, hát még fegyvert forgatni, harcolni. Ezért volt ugyanis a lovasságuk „csak” kiegészítő hadneme a gyalogságnak.
A mai nap túrajárműve a gépkocsi. Az erődlátogatás után Ottó barátunk házában Szilvia asszonytól finom bablevest kaptunk majd nyakunkba vettük az országutat. Meg sem álltunk (apró eltévedést beiktatva az Ürge-hegyen) a már jól ismert biatorbágyi Rigó-pincészetig, ahol bevételeztük az előzőleg megrendelt boradagokat (fejenként és fajtánként), majd Tahitótfalu hídján átkelve elértük a horányi révet és láss csodát: átkelve a komppal ismét ott találtuk magunkat az erőd jól ismert falánál. A napot Ottó barátunk házánál zártuk, a gépkocsi vezetője pedig száraz torokkal, de a szebbnél szebb zenéket hallgatva, jó hangulatban tért haza és nyugovóra.
[14] 
[15] 
[16]
[17] 
[18] 
[19]
[20] 
[21] 
[22]
» » » » » » » » » « « « « « « « « «
Lejegyezte és a fotókat készítette: Sándor Tibor
» » » » » » » » » « « « « « « « « «
» » » » » » » » » « « « « « « « « «
2019. június 16. Vasárnap.
G. Nagy János vezetésével 23 fővel a Börzsönyben túráztunk. Nagymaros-Visegrádtól Zebegényig mentünk kb. 13 km-t és 600 szintet tettünk meg. Megmásztuk a Szent Mihály hegyet, a Remete barlangot - szép kilátásunk volt a Duna kanyarra. Jó időben jó társaságban telt a napunk.
[23] 
[24] 
[25]
[26] 
[27] 
[28]
[29] 
[30] 
[31]
[32] 
[33] 
[34]
[35] 
[36] 
[37]
Lejegyezte és a fotókat készítette: Vendl Szilvia