Köztulajdonban tartani, de a fejlesztésükbe külső forrást is bevonni, hogy több helyen, gyorsabban és nagyobb eredményt lehessen elérni – ez a lényege annak az országos állomásmegújítási programnak, amelynek megvalósítására az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-csoport pályázatot ír ki. A pályázat során olyan befektetők, ingatlanfejlesztők jelentkezését várják, amelyek az ingatlanok egy részének, korlátozott időre szóló, kereskedelmi célú hasznosításáért cserében vállalják az adott állomásépület és környezetének megújítását – a program így egyszerre szolgálja a közösségi közlekedés fejlesztését, a helyi gazdaság erősödését és az adott településrész fejlesztését is, miközben az fejlesztésbe vont ingatlanok kivétel nélkül állami tulajdonban maradnak. A Magyarország minden térségére kiterjedő program háromszintű lesz.
Országos szintjén 7 kiemelt, nemzetközi forgalmat is bonyolító nagyállomás pályázati lehetőségét foglalja magában. Ezek közül 4 a fővárosban – Keleti, Nyugati, Déli, illetve Kelenföldi pályaudvar –, 3 pedig vidéken, Győrben, Debrecenben és Szegeden található. A program térségi szintjén olyan – az előzőeknél kisebb, de jelentős forgalmat bonyolító – állomások hasznosítására nyílik lehetőség, amelyek egy-egy térség közlekedésében meghatározó szerepet játszanak. Itt – első körben – Alsógöd, Dunakeszi-Gyártelep, Felsőgöd, Gödöllő, Pécel, Siófok, Székesfehérvár, Sződ-Sződliget és Vác állomásaira lehet pályázatot benyújtani. Végül, de nem utolsó sorban a program harmadik, helyi szintjén az országban található bármelyik kis- és közepes méretű állomásépület hasznosítására nyílik lehetősége annak a vállalkozásnak, amelyik vállalja a pályázati feltételek teljesítését, mindenekelőtt a vasútközlekedés szempontjainak maradéktalan érvényesítését és az utaskomfort javítását. Míg az országos jelentőségű nagyállomások hasznosítására a MÁV Zrt. projektcégein keresztül nyílik majd lehetőség, a térségi és helyi szintű állomások hasznosítására hosszútávú bérleti konstrukció keretében kínál majd lehetőséget az új program.
Az országos állomásmegújítási pályázatra január 31-ig lehet jelentkezni.
Részletes információk ITT [1] találhatóak