A Balatonnál a hagyományos turisztikai szezon véget értével, télen is élmények és kirándulások sora várja a látogatókat. Vonataink a Balaton térségében május 11-ig a téli menetrend szerint közlekednek, de a fővárosból és több dunántúli nagyvárosból ebben az időszakban is széles kínálattal, óránként-kétóránként közlekedő vonatokkal, március 15-től hétvégente pedig plusz járatokkal segítjük mindazon utasaink eljutását, akik a Balatont választják úticéljuk, vagy pihenésük helyszínéül.
Ezen az oldalon bemutatjuk a december 15-től május 11-ig tartó téli menetrendi időszakban közlekedő balatoni vonatokat, illetve az utazáshoz kapcsolódó hasznos tudnivalókat. Több járatunkban ezen idő alatt is is bővített kerékpárszállítási kapacitás érhető el, a Balaton InterCity vonatokon 1. osztályú szolgáltatás áll rendelkezésre, hétvégén és az iskolai tanítási szünetek idején pedig elérhető a kedvező árú Balaton24 napijegy.
A Balaton déli partján négyféle vonattal lehet utazni: a Balaton és a Tópart InterCity-kkel, a Helikon InterRégiókkal, valamint személyvonatokkal.
- a Balaton InterCity vonattal Budapest és Keszthely között kétóránként
- a Tópart InterCity vonattal Budapest és Nagykanizsa között kétóránként
- A Helikon InterRégió vonatokkal (Pécs –) Kaposvár – Fonyód – Keszthely – Tapolca – Győr között kétóránként
- a Déli->Parti InterRégió vonattal Budapest és Fonyód között (március 15-től hétvégén és ünnepnap napi egy vonat)
- Személyvonattal Székesfehérvár és Siófok között kétóránként
A két InterCity-vonat együttesen óránként közlekedik a tó déli partján, utasaink ezekkel juthatnak el a leggyorsabban a fővárosból Siófokra (Kelenföld-Siófok 73 perc) és a déli part egyéb nagyobb településeire.
A part nyugati felén a Helikon InterRégió vonatokkal lehet utazni, melyekkel kétóránként Keszthelyen túl Tapolca is elérhető.
A Siófok és Fonyód közti kis forgalmú megállókba március 15-től hétvégén és ünnepnapokon egy pár Déli->Parti InterRégió biztosít eljutási lehetőséget, melyen felül a Volánbusz járatait lehet igénybe venni.
A Székesfehérvár és Siófok közötti kisebb forgalmú megállók a kétóránként közlekedő személyvonatokkal érhetők el, melyekre Budapestről, illetve a főváros felé székesfehérvári átszállással a Bakony InterCity vonatokkal biztosítunk csatlakozást.
Az egyes vonatok megállási rendjét az alábbi térkép mutatja:
Balaton InterCity (Budapest-Déli – Székesfehérvár – Siófok – Fonyód – Balatonszentgyörgy – Keszthely)
- Kétóránként közlekedik (Budapest és Balatonszentgyörgy között a Tópart IC-vel közösen óránkénti indulással), csak a nagyobb állomásokon és megállóhelyeken áll meg
- InterCity- és expresszvonati minőségű kocsik is rendelkezésre állnak a járaton, az InterCity-minőségű kocsikban klíma, fedélzeti WiFi-szolgáltatás és konnektorok szolgálják az utasok kényelmét
- Az InterCity-kocsikban helyjegy váltása kötelező
- A járaton 1. osztályú kocsi is közlekedik
- A vonaton 8 kerékpár szállítható, kerékpárhelyjegy váltása kötelező
Tópart InterCity (Budapest-Déli – Székesfehérvár – Siófok – Fonyód – Balatonszentgyörgy – Nagykanizsa)
- Kétóránként közlekedik (Budapest és Balatonszentgyörgy között a Balaton InterCity-vel közösen óránkénti indulással), csak a nagyobb állomásokon és megállóhelyeken áll meg
- InterCity- és expresszvonati minőségű kocsik is közlekednek a járaton. Az InterCity-minőségű kocsikban klíma működik, konnektorok találhatók és fedélzeti WiFi-szolgáltatás is igénybe vehető
- Az InterCity-kocsikba helyjegy váltása kötelező
- A vonaton 8 kerékpár szállítható, kerékpárhelyjegy váltása kötelező
Déli->Parti InterRégió (Budapest – Fonyód)
- Március 15-től hétvégén és ünnepnapokon egy pár közlekedik
- A part mentén minden állomáson és megállóhelyen megáll
- Alacsonypadlós, klímás Flirt-motorvonatokkal közlekedik
- A teljes szakaszon helyjegy váltása nélkül lehet utazni
- A járaton 6-12 kerékpár szállítható, kerékpárhelyjegy váltása kötelező
Helikon InterRégió (Győr – Tapolca – Keszthely – Fonyód [– Pécs])
- Győr és Kaposvár között kétóránként közlekedik, Pécstől/ig napi 1 (pénteken és vasárnap több) vonat meghosszabbított útvonalon
- A vonalon alacsonypadlós, klímás Desiro motorvonatok közlekednek
- A vonaton 4 kerékpár szállítható, kerékpárhelyjegy váltása kötelező
Személyvonat (Székesfehérvár – Siófok)
- Kétóránként közlekedik alacsonypadlós, klímás Flirt motorvonattal
- A vonaton 6 kerékpár szállítható
Az északi parton háromféle vonattal lehet utazni:
- Sebesvonattal Budapestről Balatonfüreden át Tapolcára kétóránként
- Személyvonattal Székesfehérvár és Balatonfüred között kétóránként
- Személyvonattal Balatonfüred és Tapolca között (a reggeli és esti időszakban)
A sebesvonatokkal lehet Budapestről közvetlenül eljutni többek között Balatonalmádiba, Balatonfüredre, valamint a part Balatonfüreden túli településeire, így Révfülöpre, Zánkára és a Badacsonyba is.
A part legnyugatibb felén, Tapolca-Keszthely között a Helikon InterRégió vonatokkal lehet utazni, melyekkel kétóránként a déli partra, Fonyódig is eljuthatnak utasaink.
Az egyes vonatok megállási rendjét az alábbi térkép mutatja:
Sebesvonat (Budapest-Déli – Székesfehérvár – Balatonalmádi – Balatonfüred – Badacsony – Tapolca)
- Kétóránként közlekedik, az északi partra ezzel a járattal lehet közvetlenül eljutni Budapestről
- A járaton nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi is közlekedik 24 kerékpárhellyel
Személyvonat (Székesfehérvár – Balatonakarattya – Balatonfűzfő – Balatonalmádi – Balatonfüred)
- Kétóránként közlekedik, minden állomáson és megállóhelyen megáll
- A keleti medence kisebb forgalmú megállói ezzel a vonattal érhetők el
Személyvonat (Balatonfüred – Badacsony – Tapolca)
- A reggeli és esti órákban közlekedik
- November 3-ig hétvégén Tapolca és Balatonfüred között és vissza további járatok közlekednek
Helikon InterRégió (Győr – Tapolca – Keszthely – Fonyód [– Pécs])
- Győr és Kaposvár között kétóránként közlekedik, Pécstől/ig napi 1 (pénteken és vasárnap több) vonat meghosszabbított útvonalon
- A vonalon alacsonypadlós, klímás Desiro motorvonatok közlekednek
- A vonaton kerékpárok korlátozott számban szállíthatók (vonatonként 4 db), kerékpárhelyjegy váltása kötelező
Személyvonat (Keszthely – Tapolca – Ukk)
- A reggeli órákban, valamint délután, jellemzően kétóránként közlekedik
Budapest mellett számos vidéki nagyvárosból – Szombathelyről, Kaposvárról, Pécsről – is indulnak közvetlen járatok a Balatonhoz, így a tóhoz az ország számos pontjáról el lehet jutni már a téli menetrendben is.
Fenyves expresszvonat (Pécs – Kaposvár – Fonyód – Keszthely)
- Március 15-től hétvégén és ünnepnapokon közlekedik. A vonat Pécsről 8:04-kor indul, Keszthelyre 11:35-kor érkezik, ellenkező irányban Keszthelyről 16:25-kor indul, Pécsre 19:46-kor érkezik
- A járatra helyjegy váltása kötelező
- Fonyód és Keszthely között utazva helyjegy nélkül is igénybe vehető
- A vonaton kerékpárszállító kocsi közlekedik 16 kerékpárhellyel. Kerékpárszállítás esetén a kerékpárjegy mellé kerékpárhelyjegy váltása is szükséges
Lesence sebesvonat (Szombathely – Tapolca – Keszthely)
- Március 15-től hétvégén és ünnepnapokon közlekedik. A vonat Szombathelyről 7:02-kor indul, Keszthelyre 9:14-kor érkezik, ellenkező irányban Keszthelyről 16:44-kor indul, Szombathelyre 18:56-kor érkezik
- Tapolca és Keszthely között utazva helyjegy nélkül is igénybe vehető
- A járaton kerékpárszállító kocsi közlekedik 16 kerékpárhellyel. Kerékpárszállítás esetén a kerékpárjegy mellé kerékpárhelyjegy váltása is szükséges
Az alábbi járatainkban dedikált kerékpárszállító, vagy kerékpárszállító szakaszos kocsik közlekednek:
- Az északi parton közlekedő sebesvonatban,
- A déli parton közlekedő Balaton- és Tópart InterCity vonatokban,
- Szombathelyről a Lesence sebesvonatban, valamint
- Pécsről a Fenyves expresszvonatban,
de kisebb kerékpárszállítási kapacitással valamennyi balatoni vonaton biztosítjuk a kerékpárszállítást.
Egyes vonatokra a kerékpárjegy vagy kerékpár országbérlet mellé kerékpárhelyjegyet is szükséges váltani.
A Balatoni kerékpárszállításról és a kerékpárhelyjegyekről ide kattintva [5], vagy a Helyjegyek, kerékpárhelyjegyek, bérletek és napijegyek pontban érhető el részletes tájékoztatás.
A kerékpárszállításról az alábbi oldalon található bővebb információ: www.mav.hu/kerekpar [6]
A helyjegy váltása minden Balatonhoz közlekedő InterCity- és a turisztikai időszakban közlekedő Fenyves expresszvonatra kötelező annak érdekében, hogy utasainknak garantált ülőhelyet biztosíthassunk. Az InterCity-k nem IC-minőségű kocsijai a téli menetrendi időszakban helyjegy váltása nélkül igénybe vehetők.
A kiemelt, például ünnepi időszakban a helyjegyet érdemes több nappal az utazás előtt megvásárolni, mert a férőhelyek korlátozottak, a helyek pedig elfogyhatnak. Helyjegyvásárlásnál az ELVIRA felületén grafikus (kocsirajz alapján) történő helyfoglalásra is van lehetőség, ezáltal a kívánt helyek (pl. négyes ülések, ablak melletti hely) könnyedén megtalálhatók és lefoglalhatók.
- Az 1. osztályra szóló helyjegyet 1990 Ft-ért lehet megvásárolni.
- A 2. osztályú InterCity-kocsikba a helyjegy az utazást megelőző időszakban megvásárolva kedvezőbb, 650 Ft az utazás napján érvényes 990 Ft-os ár helyett.
- A turisztikai időszakban közlekedő Fenyves expresszvonat esetében 300 Ft-os, kedvezményes helyjegy váltása szükséges.
- A Balatonhoz közlekedő személy, sebes, InterRégió és InterCity vonatokon – az InterCity vonatok InterCity kocsijainak kivételével – helyjegymentesen lehet utazni, az összes területileg érvényes napijeggyel vagy bérlettel is (pl. Balaton24, Vármegye24).
Kerékpárszállítás esetén az InterCity-, expressz- és InterRégió vonatokra, valamint a turisztikai időszakban közlekedő Lesence sebesvonatra a kerékpárjegy vagy kerékpár országbérlet mellé kerékpárhelyjegyet is váltani kell. Ha a kerékpárhelyek elfogynak, akkor az adott vonaton már nem lehet több kerékpárt szállítani, ilyen esetekben utasainknak másik vonatot kell választanuk utazásukhoz. Ezért érdemes a kerékpárjegyet és kerékpárhelyjegyet minél korábban, elővételben megváltani.
A kerékpárjeggyel az ország bármely állomásától egységesen 500 Ft-ért lehet kerékpárt szállítani a Balatoni állomásokig. Amennyiben gyakran viszi magával kerékpárját, érdemes lehet Kerékpár országbérletet váltania, mely 4950 Ft-ért 30 napon át korlátlan kerékpárszállítást tesz lehetővé. A kerékpárhelyjegyet a bérlet mellé is meg kell váltani az érintett járatokon.
A kerékpáros díjszabást és fontos tudnivalókat bemutató oldalon [7] további hasznos információk érhetők el.
Ha többször utazik a Balatonhoz, válassza a kedvező árú vármegye- és országbérleteket, egy napos utazás esetén pedig ezek napijegy változatai (Vármegye24 és Magyarország24) is megvásárolhatók.
A vármegye- vagy országbérlettel, valamint a Magyarország24 és a Vármegye24 napijeggyel utazók a személy- sebes- és InterRégió vonatok mindegyikét igénybe vehetik, az InterCity-vonatok IC-kocsijai és a turisztikai időszakban közlekedő Fenyves expresszvonat azonban csak országbérlettel vagy Magyarország24 napijeggyel és helyjeggyel vehetők igénybe.
Bővebb információ a www.orszagberlet.hu [8] oldalon érhető el.
A Balaton24 napijegyekkel a part menti települések látnivalói és szórakozóhelyei rendkívül kedvező áron, 1090 Ft-ért, könnyen és kényelmesen elérhetőek. A jegy hétvégén, ünnepnapokon, valamint az iskolai szünetek időszakában vásárolható meg.
A jegyet a MÁV applikációból [9] vagy a jegy.mav.hu [10] felületen megváltó utasaink számára a fenti árból 5% kedvezményt biztosítunk. A napijegy a téli menetrendi időszakban hétvégi- és ünnepnapokon, valamint az iskolai tanítási szünetek napjain váltható meg.
A napijeggyel a Balaton körüli vasútvonalakon, a Balatonfenyvesi kisvasút [11] vonalain, valamint a Volánbusz Zrt. egyes part menti járatain is korlátlan számban lehet utazni. Volánbusszal olyan, vonattal nem megközelíthető települések is elérhetők, mint Tihany és Szigliget. A Balaton24 napijegyekről a www.mav.hu/balaton24 [12] oldalon érhető el bővebb információ.
Letölthető térkép [14]
Utazzon a Balatonhoz házi kedvencével a téli hónapokban is! A tavaly nyáron bevezetett, nagyobb, de 20 kg-nál nem nehezebb kutyák szállítására vonatkozó tesztüzem pozitív visszajelzéseinek köszönhetően a Balaton déli partján közlekedő Balaton és Tópart InterCity vonatokon, valamint a turisztikai időszakban közlekedő Fenyves expresszvonaton lehetséges a házi kedvencek szállítása.
A kutyák a Balatonhoz közlekedő InterCity minden másodosztályú kocsiban szállíthatók pórázon vezetve és szájkosár használatával úgy, hogy a többi utast, vagy kutyát ne zavarják.
Az utazás során a kutya érvényes, 1 évnél nem régebbi oltási igazolványát be kell tudni mutatni. A kutyát nem szabad az ülésre feltenni.
A kutyák számára Viszonylati kutyajegyet vagy Kutya országbérletet kell váltani. További részletek a kutyák szállításáról ezen az oldalon [15] érhetők el.
A fenti új szállítási lehetőség nem érinti a kisebb testű, szállítóeszközben elhelyezett állatok szállítási szabályait.