Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vasárnap estétől várhatóan kedd éjfélig, de akár tovább is leállította a vasúti közlekedést Hegyeshalom és Bécs között, a vonatok pótlására pedig nincs lehetőség.
Valamennyi Railjet, bécsi EuroCity, EuRegio vonat és a Kálmán Imre EuroNight csak Hegyeshalomig közlekedik, illetve onnan is indul. A Budapest-Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedő nemzetközi vonatok a fennakadás végéig helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők.
Nemzetközi utasainkat kérjük, halasszák el utazásukat, ne induljanak útnak!
Az utazást érintő intézkedésekről bővebben az ÖBB honlapján, illetve a MÁVINFORM felületein olvashatnak: https://fahrplan.oebb.at [1]
-
Frissítés: 09. 17. 06:10-kor:
A Regiojet (CRS) tájékoztatása szerint az osztrák viharos időjárás, árvízhelyzet miatt kedden sem közlekednek Budapest és Bécs között a Regiojet vonatok (1032, 1065, 1031, 1034, 1033, 1036, 1035, 1068-as számú).
A GYSEV-től kapott tájékoztatás alapján szeptember 17-től ismét átszállás nélkül közlekednek a vonatok Deutschkreutz állomásról Bécs felé. A vonatközlekedés újraindulása ellenére továbbra is kimaradásokra és késésekre kell számítani a Deutschkreutz–Sopron – Ebenfurth–Wien Hbf. vonalon. A Sopron–Wiener Neustadt vonalon továbbra sem közlekednek vonatok várhatóan szeptember 18-ig. A Fertőszentmiklós Neusiedl am See vonalon a vonatok Fertőszentmiklós–Neusiedl am See állomások között közlekednek, de Bécs felé a továbbutazás erről a vonalról nem lehetséges, pótlóbuszok sem közlekednek.
Információ a közlekedő vonatokról, jegyekről:
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint a következő napokra előrejelzett heves esőzések miatt több vasútvonalon is szünetelhet a vonatforgalom Ausztriában. Az ÖBB azt javasolja, hogy ne utazzanak vonattal Ausztriába, illetve Ausztriából és Ausztrián keresztül. Az osztrák vasúttársaság a nemzetközi utasok számára az utazáshoz rugalmas jegyhasználatot biztosít, így bármelyik vonatra érvényes a menetjegy minden Ausztriába, illetve onnan és az országon keresztül közlekedő vonatra.
Az aktuális helyzetről információt kaphatnak a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. (Telekom hálózatból hívhatja a +36 30 499 4999-es telefonszámot, Yettel hálózatból a +36 20 499 4999-es, Vodafone hálózatból pedig a +36 70 499 4999-es számot.)
MÁVINFORM