Tavaly ősz óta stabilan havi félmillió körül alakult a vármegye- és országbérletek eladási adata, ám a korszerűsített tarifarendszer ösztönző hatása márciusban 33 százalékkal növelte a jegy- és bérletértékesítést a februári számokhoz viszonyítva. Ha csak a hónap eleji vásárlási csúcsot vesszük figyelembe, akkor március és április első hét napjában 60-80 ezer vármegye- és országbérlettel többet váltottak, mint február azonos időszakában.
A tarifarendszer első havi tapasztalatai azt mutatják, hogy az utazási szokásokra is kihatnak az újdonságok: az InterCityket januárhoz képest 162 ezerrel, februárhoz képest 152 ezerrel többen választották márciusban.
A bevezetés óta eltelt kicsivel több mint 11 hónap alatt pedig immár 6,1 milliónál is több fogyott a vármegye- és országbérletekből.
A korábbi bonyolultabb kedvezményrendszer jelentős egyszerűsödése és kiterjesztése (65 helyett 20 típusra csökkent a kedvezménykategóriák száma, amelyeket ugyanakkor a korábbinál több utas és kedvezőbb feltételekkel vehet igénybe, így például nőtt azoknak a száma, akik ingyenesen utazhatnak), illetve a jegy- és bérlettermékek körének átalakítása révén sokkal könnyebben érthető és elérhető lett az utazás annak a mintegy 3,5-4 millió utasnak, akik rendszeresen vagy alkalmanként a közösségi közlekedést választják.
Egyszerűsödtek a kedvezményre való jogosultság igazolásához szükséges dokumentumok. A családok pedig hónapról hónapra akár több 10 ezer forintot takaríthatnak meg az új tarifarendszer előnyeinek, kedvező árazásának köszönhetően.
Tavaly ősz óta stabilan havi félmillió körül alakult a vármegye- és országbérletek eladási adata, ám az új tarifarendszer ösztönző hatása – az intenzívebb hóeleje bérletvásárlási időszak figyelembe vételével – április első hetéig 33 százalékkal növelte a bérleteladásokat a február számokhoz viszonyítva. Az új rendszerben megmaradt kétfajta bérletből, azaz a vármegye- és országbérletekből március 1-jétől április 7-ig már mintegy 1,2 milliót váltottak utasaink, ezeknek továbbra is kétharmadát teszik ki a vármegyei változatok. Az a hóeleji vásárlásokból látszik, hogy csak március és április első hét napjában is 60-80 ezer vármegye- és országbérlettel többet váltottak, mint február azonos időszakában. A már ismert és bevált vármegye- és országbérletekből, valamint az új Magyarország24, Vármegye24 napijegyekből, továbbá a szintén új kerékpár és kutya országbérletekből március 1-7-ig 335 ezret, illetve április 1-7-ig 323 ezret váltottak a közösségi közlekedést használók.
A vármegye- és országbérletekből a tavaly májusi bevezetésük óta összességében már több mint 6,1 millió fogyott. A legnépszerűbb a kedvezményes, 1890 forintba kerülő országbérlet, melyből 1,7 milliót vásároltak az ennek használatára jogosultak (fogyatékossággal élők, tanulók stb). A kedvezményes vármegyei változatokból 1,8 milliót vettek utasaink.
A napon belüli akár többszöri utazást, átszállást leegyszerűsítő, kedvező árú Vármegye24 és Magyarország24 napijegyekből is már 120 ezret váltottak; ez is bizonyítja, hogy sokak számára kényelmesebb, ha egyetlen jeggyel elintézhetik az egynapos (24 órán belüli) utazást akár vonattal, busszal vagy HÉV-vel utaznak.
Bővült azon települések köre, ahol helyi közösségi közlekedésben is érvényesek az új díjtermékeink. Zalaegerszeg, Esztergom és Budapest után április 1-jétől a Volánbusz érdi helyi vonalain (738-as és a 746-os) is felhasználható utazásra az országbérlet, a Pest vármegyebérlet, a Pest Vármegye24 és a Magyarország24 napijegy. Érden bővült az ingyenes utazásra jogosultak köre is.
Azzal tehető még kényelmesebbé a jegyváltás, ha nem kell pénztárhoz fáradni és sorban állni. Ennek tudatában már a jegyvásárlók fele dönt az önkiszolgáló lehetőségek – a MÁV app, az ELVIRA vagy az automatáink, illetve a BKK online felületei – mellett. Ezek közül is az értékesítés ötöde zajlott a legkényelmesebb módon, azaz néhány kattintással a MÁV appban.
(Mobiltelefonon, tableten közvetlenül ide kattintva érhető el és váltható meg a Vármegye24 [1] és a Magyarország24 [2] napijegy a MÁV appban.)
Érdet is érdekli!
Az új bérletek egyik legnagyobb előnye azok korlátlansága, hiszen vármegyén belül vonatról bármikor át lehet szállni helyközi buszra– vagy területtől függően akár HÉV-járatokra, vagy a vasútvillamosra, így az utazási igényektől függően használhatók ki az átszállási lehetőségek. Tavaly nyár óta Zalaegerszegen, szeptembertől Esztergomban elfogadják az országbérleteket és az adott vármegyebérleteket a helyi járatokon. Ehhez március elsejétől csatlakozott a főváros, április elsejétől pedig már Érd is.
Érden áprilistól bővültek [3] a Volánbusz helyi vonalain (738-as és a 746-os) igénybe vehető utazási kedvezmények: a közalkalmazottak, a 14 éven aluliak és a 65 éven aluli nyugdíjasok is díjmentesen utazhatnak. Emellett az országbérlet, a Pest vármegyebérlet, a Pest Vármegye24 és a Magyarország24 napijegy is felhasználható helyi utazásra.
Érdről egyetlen teljesárú Pest vármegyebérlettel el lehet jutni a főváros és Pest bármelyik szegletébe, ahová helyközi közösségi közlekedéssel, BKK járatokkal el lehet jutni, további jegy vagy bérlet nélkül az érdi helyi járatokat is igénybe véve.
Amennyiben egy-egy helyközi autóbuszjáratnak a település közigazgatási határán belül több megállóhelye is van, úgy a vármegye- és országbérletekkel e megállók között is lehet utazni.
Ujtarifa.hu
A MÁV-VOLÁN-csoport február 21-én indította el az ujtarifa.hu [4] weboldalt, amelyet eddig már közel 250 ezren látogattak meg. A honlapunk gyakran ismételt kérdések (GYIK) rovata továbbra is heti több kérdéssel és azokra adott válasszal egészül ki a visszajelzések, érdeklődések alapján. Érdemes tehát időnként meglátogatni a felületet a közösségi közlekedést választóknak, mert ezáltal felkészültebben vehetik igénybe az új bérleteket a helyközi közlekedés során a vonatokon, a buszokon és héveken.
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság